Misszió a gyermek- és ifjúsági könyvek írása is, hát még a népszerűsítése és irodalomtörténeti feldolgozása. Nyilván többrendbeli a vonzódása régi szakmájához…
– Két felnőtt gyermek apja vagyok, s korábban tizenöt évig dolgoztam a Móra Ferenc Könyvkiadóban, ahol olyan lapokat szerkesztettem, amelyek az összes megjelent gyermek- és ifjúsági művet ismertették, nevesítve, először a Gyík Híradót, majd a belőle kialakult Az én újságom című folyóiratot. Ezekből a gyerekek is megkapták nekik szólóan az információkat, a szülők, a pedagógusok és a könyvtárosok is haszonnal forgatták, minden iskolába, könyvtárba, könyvesboltba eljutottak ingyenesen. E munkát azóta is folytatom, a Könyvhét című kulturális folyóiratnak nemcsak a főszerkesztő-helyettese vagyok, van egy állandó rovatom, ebből nőtt ki a Hófehérke és a berlini fiúk című kötet. Igyekezetünk szerint a legjobb könyvkiadókkal tarjuk a kapcsolatot, tőlük kapjuk a recenziós példányokat, ezekről nem kritikát írok, inkább ajánlom az arra érdemeseket a gyerekeknek és a szülőknek. Ezen írásaim egy részét szerkesztettem be a kötetbe.
– Kik kerültek még föl a mű nagy kiterjedésű horizontjára?
– Jakob és Wilhelm Grimm klasszikus meséjére, a Hófehérkére és Erich Kästner Emil és a detektívek című világhírű gyerekkrimijére utal a cím. Sok minden bekerült e könyvbe is, de kitelne legalább még egy kötet évtizedes tapasztalataimból s a már megjelent minirecenziók kibővítéséből, valamint témaötleteim megvalósításából. Egyrészt beszélgettem könyvműhelyek vezetőivel, hadd lássák az olvasók, hogyan működik a gyermekkönyvek kiadása. Másrészt megszólaltatok néhány szerzőt, akik ma népszerűek, „élő klasszikust”, fiatalabbakat, és egy illusztrátort is. Műelemzéseim középpontjában három klasszikus munka áll. Gottfried August Bürger Münchhausen kalandjai című regénye, Erich Kästner két regénye, az Emil és a detektívek, valamint a Május 35. Meséket azért nem elemeztem, mert vannak tehetséges fiatal irodalomtörténészek, akik egyre többet foglalkoznak a gyermekirodalommal, mesekutatással, inkább az ifjúsági korosztály területén vannak pótolnivalók.
– A könyvben van egy átfogó tematikus és két portrészerű nagy tanulmány is.
– Előbbiben a legnehezebb területet választottam, hiszen írhattam volna a vásott kölykökről szóló irodalomról, mert hálás téma. Legközelebb majd talán a történelmi regény megújulásáról is elmélkedek, a mai művekben nagyobb teret kap a fantázia, mint a realitás. Én a Gyerekek és háborúkban igen kényes témához nyúltam, hadd lássák az olvasók, hogy e bonyolult és nehéz tárgykörnek a megközelítésében is vannak már változások. E kétrészes dolgozat első fejezetében elővettem néhány hatvanas, hetvenes években megjelent szovjet ifjúsági regényt, kezdem például Alekszandr A. Bek (1903–1972) A volokamszki országút című művével, fölhívtam a figyelmet a korabeli ifjúsági regények ellentmondásaira, tendenciózus torzításaira. A kivesézett írók között vannak magyarok is. A második részben dolgozom föl az elmúlt tíz-húsz év termését, sajnos az ifjúsági regények szerzői közt csak magyar származásúra találtam, honi íróra nem. Az új szerzők egészen másként kezelik a tényeket, mint a régiek. A két pályakép egyike egy huszadik század végi klasszikust, Michael Endét, a Momo és A végtelen történet címmű világhírű, filozofikus meseregények íróját mutatja be. Mindkét regényéből készült nagy hatású film is, A végtelen történet ismertebb, a Momo szerintem értékesebb. A másik dolgozatban az antiautoriter irodalom képviselője, Christine Nöstlinger műveiről szólok, akit 1986-ban személyesen is megismertem. Hatalmas életműve van, nálunk inkább az ifjúsági regényei ismertek, pedig kisgyerekeknek is ír. Egy időben nagyon divatos volt, és munkái között van kettő, fordításra mindenképpen érdemes, a második világháború végén játszódó önéletrajzi mű.
– Mi a helyzet itt és most a műfaj tekintélyével?
– Még a nyolcvanas években is kicsit lenézték a gyermek- és ifjúsági irodalmat. Mára ez jobbára eltűnt, a napokban elhunyt Békés Páltól a nagyon tehetséges Lackfi Jánosig sokan vannak már a harmincasok-negyvenesek közt kiváló írók, akik komolyan veszik e korosztályok irodalmát. No persze, érvényes, hogy a felnőtt- és a gyermekirodalomban is a példányszámmal fordított arányban jelentősen növekedett a műszám, sok a jó könyv, a színvonal persze szükségképpen egyenetlen.
– Mit üzen a gyermek- és ifjúsági irodalom népszerűsítője a következő generációnak?
– Az előszóban Kosztolányi Dezsőre hivatkozom: ő azt mondja, nem feltétlenül sokat kell olvasnia a gyereknek, hanem jót. Sőt talán csak azt szabadna, de ez soha nem fog maradéktalanul megvalósulni, mert vannak divatok, amelyek egy része jó, más része rossz. Az olvasóknak mi, könyves lapok megpróbálunk segítséget adni, mert hatalmas a termés, s nem könnyű benne a javát megtalálni.
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter mellett? - 6/2: Kulja András
