A BP műördöge

Tony Hayward az ördög. Bár az általa irányított olajtársaság a világ egyik legkíméletlenebb pénzgyára, amely zöldre mosta szurokfekete címerét, de a fő gond nem ez. Hanem az, hogy a szóban forgó, patákkal és szarvval bíró ember jachtversenyen vett részt, miközben a BP az évszázad katasztrófáját okozza a Mexikói-öbölben. Hayward az az érzéketlen kapitalista, aki egy emberöltővel ezelőtt még kövér lett volna, domborodó pocakján arany zsebóra lánca fityegett volna, vastag havanna lett volna zsíros ujjai között, és állandóan nevetett volna a kisemberek szenvedésén. A modern kori szivaros persze nem így néz ki, de a szerepe ugyanez. A szóban forgó hajóverseny messze volt Amerikától, az angliai Wight-sziget körül rendezték, mégpedig a JP Morgan befektetési ház támogatásával. Ha van olyan esemény a világon, amely rossz imázst teremt, az épp a BP vezérigazgatójának luxusüdülése egy, a pénzügyi világválságban érintett bankház versenyén. Barack Obama és Rahm Emanuel fehér házi kabinetfőnök is erélyesen tiltakozott a kiruccanás ellen. Az amerikai elnök egyébként a 62 napja tartó környezeti katasztrófa alatt hétszer ment el golfozni, legutóbb aznap, hogy az „ördög maga” hajókázott. Egy nappal korábban pedig a washingtoni stadionban megnézte kedvenc baseballcsapata, a Chicago White Sox meccsét. A beszámolók szerint sört ivott és nevetett, ráadásul még a csapata is nyert!
Haywardot nem véletlenül maszkírozták ördöggé. Ha az olajszivárgást sikerül is megszüntetni, a brit olajcég olyan súlyos károkat szenvedett, hogy nagyon nehéz lesz újjáépíteni a társaságot. Talán nem is lehet. A tisztára mosáshoz azonban szükség van a vezéráldozatra, a gazdag vezető bukására. De mindez csak azután jöhet, hogy az olaj ömlését leállítják, erre pedig egyelőre nincs sok esély. Itt ma már valóban a BP túlélése forog kockán, valamint a brit olajipar hírneve, bármit is jelentsen a két betű. British Petroleum, mint azt Obama elnök soha nem felejti el kihangsúlyozni, vagy „Több mint petróleum” (Beyond Petroleum), miként a környezetvédő olajcéggé pozicionált társaság hivatalosan tartja (az már a mi szerencsénk, hogy fővárosunk kétbetűs rövidítése csak idehaza elterjedt, különben most hevesen határolódhatnánk el a szennyező britektől).
Miközben a louisianai rákászok a floridai bártáncosnőkkel karöltve tiltakoznak a szennyezés ellen, egy jó nagy ugrással keletebbre, egy másik öbölben ötven éve mossa a partot a mocsok, de egyetlen cégvezetőnek se kell szégyenkeznie. A Guineai-öbölben egyes kimutatások szerint 1960 és 1997 között százmillió hordó olaj ömlött a tengerbe, a felszínen húzódó vezetékek rendszeresen szivárognak, az olajtársaságoknak pedig jobban megéri saját védelmükre hadsereget fenntartani, az illetékes hivatalnokokat pedig megvesztegetni, mint eltakarítani a szennyeződést. A Niger-delta sokkal szennyezettebb, mint a Mexikói-öböl, sokkal több ember lakja, akik sokkal szegényebbek. Az ottani halászok számára az olajjal nem szennyezett hal talán már furcsa ízű volna, mégsem beszél róluk senki, sőt Nigéria állandó főgonosza, a Shell szorgalmasan hirdetheti magát a nyugati piacon környezetvédő olajtársaságnak. A Niger-deltát az amerikaiak többsége úgysem találná meg a térképen, már csak azért sem, mert a folyó nevét politikai korrektségből kerülni illik. Az Egyesült Államok olajszükségletének negyven százaléka a Guineai-öbölből származik, csakhogy az ottani tiltakozók túl messze vannak, szegények, ráadásul feketék is, így esélyük sincs eredményt elérni. Legfeljebb álmodozhatnának, hogy mit csinálnának azzal a húszmilliárd dollárral, amelyet a BP kifizethet az érintett amerikaiaknak kártérítésként.