A legsúlyosabb büntetés humanizmusa

Ronnie Lee Gardnert a múlt héten végezték ki az Egyesült Államokban, mert megölt egy pincért, majd elítélését követően egy bírót is szökési kísérlet közben. Nem az az újdonság, hogy az amerikaiak kivégeztek egy bűnözőt, hanem inkább az, hogy Gardnert kivégzőosztag elé állították. Vietnamban épp Gardner utolsó napján döntöttek úgy, hogy a kivégzőosztag helyett – humanitárius okokból – ezentúl méreginjekciót fognak használni.

Kína vezet. Az Amnesty International kimutatása szerint 2009-ben legalább 714 embert végeztek ki bírósági eljárást követően. Kína minden bizonnyal az első helyen áll. Hivatalos adatok híján becslésekre hagyatkozva vélik úgy a jogvédő szervezetnél, hogy a birodalomban évente több száz embert ítélnek halálra. Irán 388 embert végzett ki, Irak 120-at, Szaúd-Arábia 69-et, az Egyesült Államok pedig 52-t. Európában ma már csak Fehéroroszország végez ki embereket, az Európai Unió tagjai közül pedig egyedül Lettország tartja magát ahhoz, hogy háborús helyzetben visszaállíthatja a végső büntetést.

Régi vita az emberi társadalmakban, hogy szabad-e kivégezni valakit, ha súlyos bűnt követett el. Manapság azon államok vannak túlsúlyban, ahol tiltják a halálbüntetést, de a legtöbb helyen úgy tekintik, hogy a büntetés nem a fájdalom vagy a megszégyenítés, hanem a halál maga. Ezért állandó viták vannak arról, vajon fáj-e a halál vagy nem. Minthogy erről hitelt érdemlő beszámolók értelemszerűen nincsenek, az Egyesült Államokban elterjedt a méreginjekcióval való kivégzés. A lekötözött elítéltbe először altatóanyagot fecskendeznek, majd izomlazítót, végül szívbénítót. Az első adag következtében a halálraítélt azonnal elveszíti az eszméletét, így a halált voltaképp nem is érzi. Legalábbis így gondolják az orvosok.
A kínaiak 1997-ben vezették be a mobil kivégzőállomást, amely egy mikrobuszba épített halálkamra. Peking nagyon büszke volt újítására, hiszen így nem kell a bűnöst elvinni messzire, érte jöhet a steril, mindent bevégző gépezet. „A méreginjekció használata mutatja, hogy a kínai halálbüntetési rendszer egyre civilizáltabb és humánusabb” – mondta Csao Si-csie (Zhao Shijie), a jünnani ítélőtábla elnöke. Bár vitázni azért lehet a halálbüntetés humanizmusáról, de tény, hogy jelenleg ez a módszer számít a legkevésbé kegyetlennek.
Eredetileg az ötletet nem azért vetették fel, mert humánus, hanem mert olcsóbb, mint a kötél vagy az agyonlövetés. A XIX. század végén még javában akasztott mindenki, sőt ma is, a módszer azonban nem bizonyult soha tökéletesnek. Ha rövid volt az akasztáshoz használt kötél, az áldozat számára lassan jött el a halál, ha hosszú, akkor viszont a hirtelen rántástól többször leszakadt az elítélt feje (mint Barzan Ibrahim al-Tikritinek, Szaddám Huszein féltestvérének), így például Arizona állam 1930 óta nem akaszt. Ázsia déli részén, így Malajziában, Szingapúrban, Pakisztánban vagy Japánban azonban máig felakasztják az elítélteket. Bár az Egyesült Királyságban 1955 óta nem végeztek ki senkit (és 1998-ban végleg eltörölték a halálbüntetést), érdemes megjegyezni, hogy a London szabad polgára kitüntető címmel rendelkező személyek számára külön előjog a selyemkötéllel való felakasztatás. Erre jogosultak a Brit Birodalom öröklött peerjei is, ám figyelmeztető lehet számukra, hogy Laurence Shirleyt, Ferrers 4. earljét 1760-ban valószínűleg egyszerű kötéllel akasztották fel, fittyet hányva magas pozíciójára.
A kivégzések szempontjából különleges hely a Közel-Kelet, ahol több ország is gyakorolja a végső büntetést. Izrael mindössze egy alkalommal tett így, Adolf Eichmann náci háborús bűnöst végezték ki 1962-ben úgy, hogy előtte feloldották a halálbüntetés tilalmát, majd visszahelyezték a jogszabályt hatályába. Szaúd-Arábiában ilyen jellegű jogi akadályok nincsenek, soha nem is voltak, minthogy a sivatagi királyságban nincs kodifikált törvénykönyv. Helyette a Korán és a Mohamed próféta életét leíró Hádisz rendelkezései az iránymutatók. A szaúdiak a kivégzéseket – elrettentés céljából – minden esetben nyilvános helyen tartják, ám biztonsági megfontolásokból a hajnali órákban, amikor csak a véletlenül arra járók láthatják a véres eseményt. Akik láttak ilyet, azt mondják, a kivégzés pillanatok alatt lezajlik, a hóhér hatalmas pallossal csapja le az elítélt fejét. Eközben a rendőrség éberen figyel, nehogy az áldozat hozzátartozói megpróbálják erőszakkal megmenteni rokonukat. Ennek pedig nem csupán erőszakos módszere van, hanem szabályos, de drága útja is. Az iszlám jog ugyanis sokkal engedékenyebb az általunk ismertnél. Szaúd-Arábiában így lehetséges, hogy valakinek az áldozat hozzátartozói megbocsássanak (például pénzért cserébe), s akár a csapás előtti pillanatokban kiszabadítsák. Egy mozlim férfiért 100 ezer rijált (1 dollár 3,75 rijál) kell fizetni, így azért ez drága mulatság, ám ha egy sok áldozattal járó törzsi háborúskodás után a felek meg tudnak egyezni a végső számlában, azt a királyságban a tévéhíradók is közlik.
Iránban szintén van lehetőség a megbocsátásra, mint az történt 2008-ban, mikor egy bűnözőt a Kazeroun börtönben felakasztottak. A halálraítélt már fenn függött a kötélen, amikor áldozata családja megbocsátott neki. A férfit azonnal levágták a kötélről, s a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően megmentették az életét. Megjegyzendő, ha a perzsa állam is hosszú kötélre akasztana, az utolsó pillanatban jövő megbocsátás későn jönne. Irán általában hatalmas építődarukra lógatja az elítélteket, akik főként nemi erőszakot elkövetők vagy gyermekek megrontói. A perzsa államban máig létező büntetés a megkövezés, ezt prostitúcióért, házasságtörésért vagy vérfertőzésért kaphatják azon kevesek, akiket erre ítélnek. Az Amnesty International szerint 2006– 2007-ben három embert köveztek halálra Iránban. Persze, a megkövezés nem éppen humánus módja az elmúlásnak, de szigorúan az eszmét tekintve épp annyira az, mint a méreginjekció.