Minél felháborodottabb nyilatkozatokat tesz közelgő fizetéscsökkentéséről Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, annál nagyobb ellenszenv övezi személyét. Nincs is ebben semmi rendkívüli. Adott egy pénzügyi vezető, a jegybank első embere, aki az ország mostani katasztrofális helyzetében nagyjából negyvenszer annyi pénzt keres, mint egy szerencsés helyzetben – állásban – lévő jól képzett szakmunkás. És több százszor annyit, mint egy segélyen tengődő munkanélküli vagy egy nyugdíjas. Simor András jogtalannak tartja, hogy az ő mostani nyolcmilliós fizetését ugyanúgy kétmillióban maximálják, mint a többi állami alkalmazottét. Érvelése végtelenül egyszerű: az ő pénzét törvény rögzíti. Hozhat ugyan új paragrafust az Országgyűlés, de – Simor érvelése szerint – az csak az őt 2013-ban felváltó jegybankelnökre vonatkozik. A feje tetejére állhat Orbán Viktor, sugallja a pénzember, az ő fizetése egy fillérrel sem lesz kevesebb.
Kétségtelen, hogy érzéke van a pénzhez Simor Andrásnak, aki annak idején offshore-lovagnak is beállt, az országhatáron kívül adózott. Már ennyi is elég ahhoz, hogy ne érzékenyüljünk el, amikor a bankelnök saját szomorú helyzetét taglalja. (Jelenlegi jövedelmének még a felét sem kapja meg egyesült államokbeli kollégája.) Simort a jelek szerint hidegen hagyja az ország állapota, amelyben nemhogy a jómódúak, de még a kevésbé tehetősek is adni akarnak, nemhogy csökönyösen ragaszkodni úgymond jussukhoz. (Jellemző, hogy már az augusztusi tűzijátékon is gondolkodnak, megtartsák-e.) Azt talán mondani sem kell, hogy a törvényesség őreként strázsáló baloldal számára Simor András már most a „Fidesz-diktatúra” potenciális áldozata.
origo.hu
Megszólalt Jákob Zoltán a budapesti raktártűzről
