Most, hogy hatályba lépett a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban, attól hangos a főváros, miért éppen a cigarettázók megregulázásával kezdik az illetékesek a rendcsinálást, miért nem az oda nem illő elemek (prostituáltak, kéregetők, illegális árusok, zsebtolvajok stb.) kiebrudalásával. Ezen persze tényleg el lehetne vitatkozni, de attól az még tény, hogy a járókelők jelentős részét zavarja a föld alatti füstölgés. A nikotinbűz kétségkívül tovább növeli az aluljárók lepusztult atmoszféráját, keveredése pedig az itteni leltárhoz tartozó különféle emberi mocskokkal, gyakran gyomorforgató. Nem véletlen, hogy megjelenésük óta az aluljárók találkahelyszerepe erősen átalakult, már régen nem randevúközpontoknak számítanak, sokkal inkább valamiféle underground centrumoknak, kisebbségi objektumoknak, füves elosztóhelyeknek, szektagócpontoknak. Ezek a gyülekezetek pedig hosszabb ott-tartózkodást feltételeznek, az ezzel együtt járó gondterhelt füstölgéssel.
A problémát az okozza, hogy olyanok is megfordulnak erre, akik közlekedési céllal keresik fel az aluljárót (olykor ők vannak kevesebben), s míg riadtan átvágnak – esetleg átbicegnek, átbabakocsiznak – a dzsumbujon, óhatatlanul szagolni kénytelenek a füsttel fűszerezett penetráns bűzt. Gondolom, az ő érdekeiket hivatott képviselni a dohányzási tilalom. A cigarettázó oldal ilyenkor általában állampolgári jogokat, demokráciát szokott emlegetni („Hatszáz forintért veszem a cigarettát, nehogy az állam mondja meg nekem, hogy hol szívjam el!”), de tartok tőle, nincs igaza. Ha szenvedélyed a dohányzás, de én nem kérek a füstödből, ne fújd az orrom alá. Amúgy ha majd nem lesz füst az aluljárókban, jobban látható, mit, kit kell még eltakarítani…
origo.hu
Folyamatosan szivárog a klór Sajóbábonyban
