Már célkeresztben a londoni kvóták

Bár a következő olimpiától még két év választ el bennünket, az olasz Niccolo Campriani július 31-én már kitörölhetetlenül beírta magát történelmébe. A sportlövők müncheni világbajnokságán aranyérmével „hivatalosan” az olasz versenyzőé az első londoni kvóta. Számunkra persze sokkal fontosabb, hogy a második Sidi Péteré. Nagy kérdés, hogy hányan csatlakoznak még mellé.

Az első újkori olimpián, 1896-ban csupán 245 sportoló indult, de közülük az ír John Boland nem is a játékokra érkezett Athénba, hanem egy barátját meglátogatni. Aki történetesen a szervezőbizottság tagja volt, és rávette, hogy induljon el a teniszezők versenyében. Boland pedig nemcsak az egyénit, hanem egy német versenyzővel összeállva a párost is megnyerte. Az efféle történetekkel szolgáló hőskorból jutottunk el oda, hogy 2008-ban már 205 ország 10 942 versenyzője harcolt az ötkarikás érmekért; és több ezren búslakodtak, amiért ők lemaradtak Pekingről. Ma már nem tarthat hónapokig az olimpia, mint az 1900-as évek elején, csak tizenhét napig, így a NOB-nak az 1980-as évek második felében sorompót kellett húznia a sportolók áradata előtt.
Az olimpikonok maximált létszámát 10 500 körülire tették, s már csak kvalifikációs versenyekről, illetve atlétikában és úszásban meghatározott szintek teljesítésével lehet kijutni a játékokra. A NOB kiválasztó rendszere arra azért gondosan ügyel, hogy a kis nemzetek is jelen lehessenek, akár azzal az áldozattal is, hogy a legjobbak közül többen lecsúsznak az olimpiáról.
Emlékezetes, legutóbb így járt Berki Krisztián is, aki a tornászok kvalifikációs világbajnokságán ezüstérmes lett lólengésben, az „egy szeres” versenyzők azonban – ha a csapatuk elvérzett – csak egyéni vb-arannyal szerezhettek kvótát. Ezen azóta finomítottak, és a jövő évi vb-ről Berki már bronzzal is kvalifikálhatja magát; amennyiben két másik szeren is elér egy átlagos pontszámot. Persze azt az esélyt is meg lehet ragadni, hogy a csapat révén szerzünk néhány helyet, de már a kvalifikációs versenyre is kvalifikálni kell (!): az októberi, rotterdami világbajnokságról csak a legjobb huszonnégy együttes indulhat a 2011-es vb-n. „Korábban még a szerenkénti világbajnokoknak sem járt kvóta, a jövő évi vb-ről pedig akár valamennyi érmes kijuthat az olimpiára, így akármennyire is nehéz a helyzet, mégis javult. Pedig a kínaiaknak, az amerikaiaknak és az oroszoknak nem volt érdekük, hogy a kis nemzetek jó versenyzői ott legyenek az olimpián, hiszen ez a saját esélyeiket rontja” – mutat rá a hazai szövetség főtitkára, Altorjai Sándor arra, hogy nem csak a szereken, a háttérben is komoly csatározások zajlanak.
A sportlövőknél Sidi Péternek ilyesmivel már nem kell foglalkoznia, mert akárcsak Pekingre, Londonra is ő szerezte meg az első magyar kvótát. A múlt héten véget ért müncheni vb-n az olasz Niccolo Campriani mögött második lett a légpuskások döntőjében, s később az már csak hab volt a tortán, hogy a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számát megnyerte. Abból a szempontból ez már nem osztott, szorzott, hogy az ezüstjével is elérte, Londonban három számban is megcélozhatja a dobogót. „Innentől abszolút tervezhetővé vált az olimpiáig terjedő időszak, óriási könnyebbség ez” – vallja be a komáromi versenyző. A dupla trapban induló Bognár Richárd is közel volt ahhoz, hogy mindezt elmondhassa. Az alapversenyt követően még a kvótát érő harmadik helyen állt, de végül ötödikként zárt.
Súlyemelőink szeptember második felében az antalyai világbajnokságon rugaszkodhatnak neki a kvalifikációnak. Az idei és a jövő évi vb eredményei alapján a csapatokat rangsorolják, ekkor dől el, hogy a férfiaknál sikerül-e legalább a 24., a nőknél a 21. helyet megcsípni, ami három, illetve két kvótát jelentene. Különben marad a 2012-es kontinentális harc. A cselgáncsozóké már május elején megkezdődött, és a világranglistán alapuló kvalifikáció egészen 2012. április 30-ig tart. A rangsorból a férfiaknál a különböző országokat képviselő legjobb 22, a nőknél 14 versenyző súlycsoportonként direkt kvalifikációt szerez; s lényeges, hogy az idei eredmények ötven, a jövő éviek már száz százalékkal számítanak bele az értékelésbe. Ungvári Miklós (66 kg), Ungvári Attila (73), Bor Barna (+100), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70) és Joó Abigél (78) jól kapta el a rajtot, s a pontokban az idén legjobban fizető versenyen, a szeptember eleji tokiói vb-n meg lehet erősíteni a pozíciókat.
A legnagyobb magyar csapat az 1980-as moszkvai játékokra utazott, 263 fő, ami pedig a legutóbbi három olimpiát illeti: Sydneyben 178, Athénban 209, Pekingben viszont már csak 172 sportolóval képviseltettük magunkat. A létszámbeli visszaesés 2004 és 2008 között szembetűnő (az volt az eredmények terén is, nyolc arany után három…), de Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a közeljövőt illetően sem optimista: „Szerintem Londonban még kisebb csapatunk lesz. Az elmúlt két évben a sportegyesületek helyzete nem változott, az edzők anyagi és erkölcsi megbecsülése nem javult. Ha belépünk a Sportkórházba, ötven évet visszamegyünk az időben – ami nem az ott dolgozók bírálata –, a Puskás-stadionban vigyáznunk kell, nehogy a fejünkre essen egy tégla. Miközben a német hadsereg kétszázezer sportolót foglalkoztat és Igaly Diána ott talán tábornok lenne, nálunk még a lőteret is kihúzták a lába alól. És folytathatnám a sort. A távolabbi jövőt illetően lehetnek szép kilátásaink, de amit a sportolóink az elmúlt két évben elmulasztottak, mert a korábbi kormány és a politika részéről olyan bánásmódban részesültek, amilyenben, azt nehéz behozni Londonig. Ha meg is ítéltek egy állami támogatást az elmúlt években, azt is hat-hét hónap alatt folyósították. Az az új államtitkár, Czene Attila intézkedésének köszönhetően viszont egy hét alatt ideért az olimpiai felkészülés támogatásából tavaly elvont, most visszapótolt hétszázmillió forint, és azonnal ment tovább a szövetségekhez” – mondja a főtitkár.
Kétség sem férhet hozzá, Londonba ilyen gyorsan nem lehet eljutni…