Magyarországon hirdeti magát egy antipárt, amely egy kétfarkú kutyát tűzött zászlajára, s programja egy vicchalmaz. A bohócpárthoz hasonló Legjobb Párt Izlandon győzni tudott, mikor azt állította, hogy mivel az összes izlandi párt korrupt, ő lesz az első, amely nyíltan teszi zsebre a közpénzt, és előre megmondja, hogy egyetlen ígéretét sem fogja teljesíteni. Ezek között szerepelt az ingyenes autók a férfiaknak és ingyenes repülőutak a nőknek, ingyenes fogászati ellátás a gyerekeknek, jegesmedve beszerzése a városi állatkert számára, valamint Disneyland építése a főváros repülőterén. A gazdasági válság által térdre kényszerített Izlandon végül megtörtént az elképzelhetetlen. Jón Gnarr viccpártja győzött, s abban az országban, ahol már 930-ban működött parlament, az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ügyesen kivitelezett választási trükk felett Jóhanna Sigurdardóttir kormányfő csóválta a fejét, aki maga is unikum. Ő ugyanis a modern kor egyetlen bevallottan saját neméhez vonzódó miniszterelnöke, aki ugyanakkor két saját és házastársa, Jónína Leósdóttir írónő egy gyermekét neveli, akik abban az időben látták meg a napvilágot, mikor szüleik még nem voltak leszbikusok. Az újdonsült polgármester nemrég nőnek öltözve nyitotta meg a város melegfelvonulását, beszédében kifigurázva Jón Gnarrt, s hiányolva részvételét. „Ez történik, ha egy bohócnak szavazunk bizalmat a választásokon” – viccelődött a humorista-politikus.
A Skandináv-félszigeten is vannak olyan politikai mozgalmak, amelyek a hagyományostól eltérő célokért küzdenek. Ilyen a nagy ismertségre és sok követőre talált Kalózpárt, amely főként az internetes tartalomletöltés jogáért harcol. Minthogy a jogvédett filmek-zenék megosztása barátainkkal elméletileg tilos is lehetne, a kalózok célja az, hogy párttá alakulva a parlamenti munkában oldják fel a tiltást. A svéd ötlet gombamód szaporodott, ma több mint negyven országban vannak a mozgalomhoz tartozó pártok, köztük nálunk is. Szintén Svédország produkálta Európa egyik legvadabb feminista pártját, a Feminista Kezdeményezést (Fi). A párt a 2006-os választásokon nem került be a Riksdagba, pedig roppant furcsa kampánnyal és programmal indult. Az egyenlőtlen fizetések ellen százezer korona (körülbelül hárommillió forint) nyilvános elégetésével tiltakoztak, programjuk egyik eleme pedig a házasság intézményének eltörlése volt, s azt kifogásolták, hogy egy ember csak egy másik emberrel léphet frigyre, amelyből ki vannak taszítva a többiek. Az Fi-ből a párt egyetlen profi politikusa, Susanne Linde azért lépett ki, mert társa, Tiina Rosenberg „neme elárulójának” nevezte, amiért Linde heteroszexuális volt. Rosenberg amúgy finn, és neki magának is van gyereke. A furcsaság inkább az, hogy ő komolyan gondolja a politizálást.
A radikális feministáknál jóval kedélyesebbek azok, akik a sörözést használják politikai célokra. Ez olyan népszerű trükk, hogy összesen négy országban alapítottak pártot a sört kedvelők. Oroszországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban ugyan nem jártak sikerrel, de a lengyel Sörbarátok Pártja 1991-ben 16 képviselőt küldött a szejmbe. Ez okozta a vesztét is. Amíg ugyanis a program nem más, mint viccelődés és sörözgetés, addig minden gördülékenyen működik, ám a parlamentben már feladataik is voltak, amelyeket néhányan komolyan is vettek. Ezen persze össze is vesztek a politikus-bohócok, a frakció két részre szakadt (poharas és korsós csoport), s ez a párt összeomlását okozta.
A másik meghökkentően sikeres viccpártot Jacob Haugaard alapította 1979-ben Eltökélten Munkakerülő Személyek Uniója néven. A párt minden ezt követő választáson elindult, mert valóban jópofának tartotta a civilben humorista alapító a kampányt, ahol jobb időjárást, impotenciához való jogot, „8 óra szabadidőt, 8 óra pihenést és 8 óra alvást” ígért, valamint Nutellát a katonák egységcsomagjába, nyilvános vécét egy aarhusi parkba és több kenyeret a közterületi kacsáknak. 1994-ben aztán beütött a krach, Haugaardot 23 253 szavazattal beválasztották a Folketingbe. Haugaard komolyan vette a megbízatást, s utóbbi három ígéretét meg is tartotta, az utcán bohóckodó humoristából pedig egy, a pártokat tisztelő, felelősen gondolkodó politikussá vált. Mandátumát kitöltve 1998-ban visszavonult a politikától.
A lista nem volna teljes az észak-amerikai pártok nélkül, ahol azonban a választási rendszer és az emberek politikához való hozzáállása is eltér az Európában megszokottól. Kanadában már 1963-ban megalapították az Orrszarvú Pártot, amely voltaképp minden későbbi szatirikus párt alapjául szolgál. A párt soha nem jutott be a parlamentbe, annak ellenére, hogy igen népszerűek voltak vicceik. Az 1984-es választási kampányban azt ígérték, Belgium ellen hadat üzennek, mert a híres belga képregényhős, Tintin egy történetben megölt egy orrszarvút, amelyet Brüsszel csak úgy akadályozhat meg, ha egy láda kagylót és egy rekesz belga sört visz a párt montreali központjába. A belga nagykövetség humorát mutatja, hogy a diplomaták valóban megtették ezt, „megelőzendő a háborút”. Ezen a választáson a párt 120 képviselőjelöltet állított és 110 ezer szavazatot kapott, amely egy vicchez képest szép eredmény. A párt elnökeként hivatalosan I. Corneliust nevezték meg, aki egy fekete orrszarvú volt a montreali állatkertben. Ez az ötlet azonban nem új, hiszen állatok nemegyszer indultak választásokon. Cacareco, egy másik orrszarvú 1958-ban százezer szavazatot kapott a Sao Pauló-i helyi választáson, ahol azért indították, hogy így fejezzék ki elégedetlenségüket a korrupt városi hivatalnokokkal szemben. Tiao, egy csimpánz Rio de Janeiróban indult egy humorista csoport álpártjának polgármesterjelöltjeként, és bár a rá adott szavazatokat érvénytelenítették, összesen nagyjából négyszázezren voksoltak Tiaóra.
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
