Noha az elmúlt években emelkedett a gyógyszermellékhatásra vonatkozó bejelentések száma Magyarországon, a fejlődés csak önmagunkhoz képest jelentős. Míg a fejlett országokban egymillió lakosonként 200-500 jelzést tartanak ideálisnak és reálisnak, addig hazánkban ez a szám csak 70-80 körül mozog – hívta fel a figyelmet több szakember a Gyógyszerészet című szaklapban megjelent tanulmányban.
Nem azért, mert nálunk kevesebb gyógyszert szednek a betegek, vagy ritkábban okoznak mellékhatást a készítmények, hanem azért, mert egyelőre nem működik megfelelően a rendszer. Nem jelentik, vagy esetleg fel sem ismerik a problémát, akiknek ez a feladatuk volna. Törvényi kötelezettsége egyébként a terméket forgalmazó gyógyszercégnek, az orvosnak és a gyógyszerésznek is megtenni a bejelentést, ha megbizonyosodik – vagy akár csak igen valószínűnek tartja –, hogy az orvosság okozta a beteg nemkívánatos tünetét.
A szerzők emlékeztetnek egy gyógyszercég által végzett felmérésre is, amelyből kiderül: az orvosok és a gyógyszerészek még nem érzik fontosnak a mellékhatások bejelentését hazánkban. A megkérdezettek 95,5 százaléka arról számolt be, hogy észlelt már valamilyen mellékhatást, de – szakterülettől függően – 50-80 százalékuk még soha nem jelentette azt. 54 százalékuk egyébként nem is tartotta fontosnak, hogy ezt megtegye – állapították meg.
A legtöbb mellékhatást egyébként a medicinák gyártói jelentik. A második helyen a kórházi orvosok állnak, feltehetőleg azért, mert közülük sokan részt vesznek klinikai vizsgálatokban, és nagyobb rutinjuk van a nem kívánt hatások felismerésében. Másrészt gyakrabban találkoznak súlyosabb tünetekkel, amelyekről könnyebb eldönteni, hogy az lehet-e egy gyógyszer mellékhatása. Utánuk következnek csak a háziorvosok – noha „első szűrőként” kellene működniük, hiszen elsősorban ők kerülnek kapcsolatba a betegekkel. Ugyanilyen fontos lenne a gyógyszerészek feladata, az általuk és a betegek által tett bejelentések száma azonban elenyésző – olvasható a tanulmányban.
Pedig nagyon fontos feladat ez. Ennek alátámasztására a szakemberek különféle nemzetközi adatokat említenek: például azt, hogy a kezelt betegek 5-10 százalékánál jelentkezik valamilyen gyógyszermellékhatás, s ez indokolja a kórházi felvételek öt százalékát is. Vagy azt, hogy az EU-ban ez az ötödik leggyakoribb halálok, évente csaknem 200 ezer haláleset hozható összefüggésbe a mellékhatásokkal, az ezek miatt keletkező többletköltség pedig évente mintegy nyolcvanmilliárd euróra becsülhető az EU-ban. Az elmúlt húsz évben egyébként a gyógyszerek négy százalékát mellékhatások miatt vonták ki a forgalomból.
A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy csak a mellékhatás-bejelentésekkel biztosítható az egyre bővülő gyógyszerkincs biztonságos alkalmazása. A nemzeti hatóságok feladata egyébként kiépíteni és fenntartani a saját jelentési és elemzési rendszerüket. Biztosítaniuk kell továbbá a beérkező információk elbírálását, s adott esetben a szükséges lépések meghozatalát. Akár szűkíthetik azon betegségek körét, amelyeknél egy adott készítmény alkalmazható, vagy szigoríthatják a szerek felhasználásának feltételeit, például vénykötelessé teheti azokat. Végső esetben pedig ki is vonhatják a medicinát a forgalomból.
Botránykrónika. A gyógyszerekkel kapcsolatos mellékhatások kivizsgálása és bejelentése a XIX. század vége felé kezdett fontossá válni: 1870 és 1890 között például bizottságok alakultak a kloroformos altatás közben elhalálozott betegek ügyének kivizsgálására. 1937 is fontos mérföldkőnek tekinthető, hiszen abban az évben az Egyesült Államokban 107-en haltak meg igazoltan egy elixír miatt. A XX. század legnagyobb gyógyszermellékhatás-botránya a Contergan-ügy volt. Az idegnyugtató szert 1957-ben egy német gyógyszergyár dobta piacra, ám alkalmasságát nem próbálták ki megfelelően a terhességgel összefüggésben. Csak a szülések után derült ki, hogy magzatfejlődési rendellenességet okoz: a gyermekek torz fejlődés után jöttek világra. Szellemileg ugyan nem károsodtak, de sokszor végtag nélkül, a páros végtagból eggyel, vagy különböző méretű végtagokkal jöttek világra. Ez volt Nyugat-Európában az első nagy horderejű, gyógyszermellékhatás miatt indított kártérítési ügycsoport is. Amerika „katasztrófatörténelmébe” is bevonul egy hatvanas évekbeli gyógyszerügy, az úgynevezett DES-ügy. A szer egy ösztrogént erősítő preparátum volt, amely az ezzel kezelt terhes nők leányutódainak daganatos – adenocarcinomás – megbetegedéséhez vezetett.
origo.hu
Nagy Márton: Tizenhat pontos akcióterv a turizmus fejlesztésére
