Az idő egységes egész

Lipcsey Emőke jelenleg Svédországban élő magyar költő, író, orgonaművész, képzőművész, aki 1990 óta egyre gyakrabban jár  haza a családjával együtt. A közelmúltban jelent meg a Kortárs Kiadó gondozásában az Ördöghinta című filozofikus nagyregénye életről, halálról, magyar és világtörténelemről. És életünk legnagyobb talányáról: az időről.

Budapesten született 1957-ben, krisztinavárosi lakos volt. A nyolcvanas években olykor úgy tűnt, hogy sokkal szabadabban élünk, máskor meg visszakeményített a hatalom, azaz, bizonytalanná vált minden, és még sehol sem volt az úgynevezett rendszerváltás, elment Svédországba. Egy nagybátyja élt ott, kiutazott egy hangversenykörútra, és ott maradt. Azóta Svédországban orgonistaként dolgozik egy evangélikus gyülekezetben. Lebilincselően változatos és szellemi feszültséget teremtő Ördöghinta című regényének cselekményszálai egy nagy, filozófiai gondolat erőterébe rendeződnek a mindenható időről. Megfejthető-e a nagy titok, vagy éppen a megfejthetetlensége teszi izgalmassá?
– Az idő körül forog szinte minden gondolatunk, mégis keveset tudunk róla. Átéljük, megéljük, de lineárisan, okkal-joggal, hiszen az életünk valahonnan valahová tart, a születés idejétől a halál idejéig. A két végpont közötti időintervallumot lineáris jelenségként észleljük. Az én elképzelésem szerint az idő ezzel szemben egységes egész. Egy olyan tömb, amelyben a múlt, jelen, jövő egyformán jelen van. Ezek az idősíkok átjárhatóak, csak emberi adottságaink, e világi korlátaink miatt földi életünkben nem tudunk átjárni egyikből a másikba. Ebben a regényben ez lehetségessé válik, két szereplő köti össze a regény három idősíkját. Az egyik az ókor, a másik az 1600-as évek, a harmadik pedig a jelenkor. A két átjárásra képes szereplő közöl az egyik egy ókori papnő, könyvtáros, egyetemes tudású, aki látja és összefogja a nagy egészet. És van egy 1600-as években élő figura, aki jelen van a mai korban és Thököly Imre korában is. Ha a különböző szereplők szemszögéből nézzük az időszegmenseket, az ókorban élő hős számára az 1600-as évek és a XXI. század a jövőt jelenti. Az 1600-as években élő szereplő, a magyarbarát Henrik szász herceg számára a múlt az ókor, a jövő pedig a mi jelenünk. A negatív hatalom, ha úgy tetszik a sátán mindig, minden korban jelen van és jelen is lesz egy jó darabig az emberiség életében. De ugyanúgy a jó princípiuma is megvan. Igen, úgy is fel lehet fogni a regényt, hogy benne a jó és a rossz küzd egymással.
– Az Ördöghinta befejezése többesélyes: mindhárom eseményszálnak van egy biztató és egy lehangoló befejezésvariációja is. Mintha a jó és a rossz párbaja döntetlenre állna?
– Ahogy mondja, megnyugtató választ egyik idősíkban sem kapunk, egyértelműn biztató lezárása egyik történetnek sincs, nem is lehet, mert ez hazugság lenne. A világ nem olyan. A könyv alapfilozófiájához tartozik a kérdés feltevése: egy esemény hogyan történik, hogyan történhetne meg. Ez oly sok tényezőn múlik, hogy kiszámíthatatlan. Valóban a mai-tegnapi Magyarország, illetve a globális világ és a Thököly-kor között számos párhuzam vonható. Ma-tegnap is, Thököly korában is az volt a jellemző, hogy annak a kezében futott össze a hatalom, akinek a kezében a pénz volt. Ami hazánk jövőjét illeti, reménykedem. Hazatérni pedig, bár 1985 óta élek Svédországban, az 1990-es úgynevezett rendszerváltás óta folyamatosan szeretnék a családommal együtt, függetlenül az ország sorsától. Sajnos eddig erre igazi lehetőségünk nem volt. Az ember – legalábbis én – ott él legszívesebben, ahol a gyökerei vannak. Talán hamarosan eljön az idő.