Sőt egyre több kedvezményt vagy szolgáltatást szüntet meg, amely eddig ingyenes volt, vagy nyomott áron lehetett igénybe venni. A hivatalos közlemény indoklása szerint azért, mert nem számít alapvető árucikknek. A nyugdíjasok eddig havi négy csomag cigarettát kaptak 8,5 pezóért vagy 38 dollárcentért. Nem kevés nyugdíjas abból egészítette ki csekélyke havi apanázsát – de legfeljebb 90 dollárcentet –, hogy a feketepiacon árulta a szűrő nélküli, sodort cigarettát.
A kubai állam nem véletlenül hozta meg ezt az intézkedését sem: a szigetország erősen függ behozatalától, ráadásul az utóbbi évek természeti csapásai és a két éve egyre súlyosabb globális válság miatt a fizetésképtelenség közelébe került: megcsappant a külföldi turisták száma, és visszaesett az idegenforgalmi bevétel, de jóval kevesebb bevételre számíthat két másik kiviteli cikke, a nikkel és a nádcukor eladásából is. A zord gazdasági körülmények további kényszerű intézkedéseket vetítenek előre: Raúl Castro, a már 79 éves állam- és kormányfő az idén bejelentette, hogy egymillió olyan dolgozót fognak elbocsátani, akit gazdaságtalanul működő ágazat foglalkoztat. Raúl ezért megígérte augusztusban: újabb magánkezdeményezéseket engedélyeznek, hogy ismét el tudjanak helyezkedni a munka nélkül maradók.
Az embargó és a kubai politikai foglyok ügyében is folyamatosan változik a helyzet. A minap vendég érkezett Havannába az Egyesült Államokból: Bill Richardson, Új-Mexikó állam demokrata párti kormányzója egy éven belül már másodszor járt a kubai fővárosban. Richardson a kétoldalú kereskedelem felújításának híve, és az agrárlobbit képviseli, tehát a Kuba ellen 48 éve elrendelt embargó feloldása ügyében tárgyalhatott. A volt politikai foglyok ügyének újabb fejleménye: a kubai katolikus egyház kérésére az amerikai diplomácia vezetője, Hillary Clinton „az adott keretek között” hajlik a Spanyolországba került 26 volt kubai politikai fogoly befogadására. Természetesen az immár 84 éves Fidel Castro sem tétlenkedik: fogadta a venezuelai elnököt, Hugo Chávezt, aztán újabb előadást tartott, ezúttal az 1962-es kubai rakétaválságról. És megint akkor vonta magára a hazai és a világsajtó figyelmét, amikor fontos dolog történik a kubai politikai foglyokkal.
Kubában is drága a szivar
Elkeseredtek a kubai kisnyugdíjasok: szeptember elsejétől a kényszerű takarékossági intézkedések miatt az 54 évesnél idősebbek már nem vehetnek jelképes áron cigarettát és szivart sem. Amióta Raúl Castro 2006. július 31-én átvette bátyjától a kormányzást, azóta egyre több árucikket töröltek a Kuba ellen 48 éve bevezetett embargó következtében a jegyrendszerben kapható árulistáról.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!