Kubai tangó, mexikói csörte

A lassan négy éve kitört nyílt mexikói drogháború súlyosbodásával egy időben gyengül az Egyesült Államok viszonya déli szomszédjával. Floridától 150 mérföldre délre zajlik a fenti folyamat ellenpárja: bár még korántsem idilli a kétoldalú amerikai–kubai viszony, a sűrű gesztusváltások és a kétoldalú intézkedések azt jelzik: a két állam 51 év után közeledik egymáshoz.

Az olvadás jelei. A kultúra most is a kubai–amerikai közeledés legbiztosabb jele: a New York-i American Ballet Theatre 50 év után novemberben látogat el ismét Havannába. A sziget a könnyűzene terén sem marad el: egyre több kubai rockert látnak a külföldi turisták. Tehát a számítógépek és a mobiltelefonok (még szigorúan ellenőrzött) elterjedése hozza az eredményeket. Gazdasági téren újabb jel utal a külső eladósodottságban elmaradott helyzet pótlására: a múlt héten Raúl Castro kormánya bejelentette, hogy vasúton akarják lebonyolítani a teherforgalom felét. A vasúthálózat felújításához pedig nem kevés hitel kell – de amerikai vagy spanyol lesz-e? Az egyik republikánus szenátor asszony, Ileana Ros-Lehtinen meg is vádolta a spanyol cégeket, hogy csak azért közvetítenek a kubai politikai foglyok ügyében, hogy cégeik majd kedvezményeket kapjanak a szigeten. (S. T.)

Hiába szépíti a helyzetet a két kormány, Mexikó hadat üzent az Egyesült Államoknak. Persze nem fegyverekkel, hanem vámrendelkezésekkel. Az amerikai kamionos szakszervezetek ugyanis biztonsági okokra hivatkozva nem engedik be a mexikói kollégákat, ezért a mexikói kormány már tavaly 20 százalékos vámot vetett ki 89 árufajtára. Augusztusban pedig újabb tíz tétellel toldották meg a listát – és már például az amerikai rágógumit és a csokoládét is csak az illeték megfizetése után engedik be az országba. Tehát visszájára fordult az 1994-ben életbe lépett neoliberális észak-amerikai szabadkereskedelmi szerződés célja a gazdasági válsággal, részben a drogháború miatt. Utóbbi okairól és felszámolásának stratégiáiról nagyon megoszlanak a vélemények a határ mindkét oldalán. A jelenlegi mexikói elnök elődje, Vicente Fox (2000–2006) úgy akarja meggyengíteni a kormányzása alatt nagyon megerősödött kartelleket, hogy engedélyezné a drogokat és adót vetne ki rájuk. Utódja, Felipe Calderón hallani sem akar a Coca- Cola vállalat egykori főemberének ötletéről, de az ő fegyveres stratégiája is csődöt mondott. A határ túloldalán pedig most kezdik felfogni igazán, hogy Samuel Huntington, a 2006-ban elhunyt politológus valóban a jövőbe látott. Mert legutolsó tanulmányában már arra is figyelmeztetett, hogy nagyon visszaüthet a nyakló nélkül alkalmazott bevándorlási politika. A Wall Street Journal ennek alapján egyenesen azt a rémképet vetítette előre a minap, hogy Mexikó tulajdonképpen „vissza akarja foglalni” a 150 éve tőle az általa elvesztett háború után „megvásárolt” területeket. A drogháborúban közvetlenül érintett Arizona állam egyelőre felpuhított bevándorlási törvényeket hozott, Kalifornia állam pedig Arizonához hasonlóan mozgósította a Nemzeti Gárdát a határán. A másik két szomszéd állam (Új-Mexikó és Texas) is kénytelen ellenlépéseket fontolgatni.
Miközben kifejezetten feszült Mexikó és hatalmas szomszédjának viszonya, Kuba ügyében 30 év alatt már harmadszor lehet lassú olvadásról beszélni – és eddig mindig demokrata kormányzás idején. Az őszi időközi kongreszszusi választásokra készülő Barack Obama azt tervezi, hogy újabb kubai utazási kedvezményeket ad az Egyesült Államok polgárainak, és a kubai katolikus egyház közvetítésével ő is hajlandó befogadni volt kubai politikai foglyokat. De csak az év végén derül ki, hogy Obama meg meri-e tenni a döntő lépést, és főképp lesz-e elég ereje a Kuba ellen már 48 éve elrendelt embargó végleges feloldásához.