Ahhoz aligha férhet kétség, hogy Magyarországon az egyházalapítás húsz év alatt népszerű szabadidős tevékenységgé, avagy kedvelt befektetési formává vált. Legalábbis a hivatalos nyilvántartás alapján erre lehet következtetni az egyházak számának irracionális gyorsaságú növekedését látva. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1990-es, alig negyvennyolc oldalas, Egyházak, felekezetek, gyülekezetek című kiadványában még csak harminchat egyház szerepel. És bár a szocializmus éveihez képest ebben már megjelentek olyan korábban tiltott gyülekezetek, mint a Jehova Tanúi, a Karma Kagyüpa, a Krisna-tudatú hívők – tehát kétféle buddhista közösség –, a minisztérium könyvecskéje nagyobbrészt nem a hazai történelmi hagyományokhoz képest szokatlan gyülekezeteket, hanem az 1990. évi IV. törvényt, valamint az erre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
Húsz évvel később négyszeresére duzzadt az évkönyv, és bár lehetséges, hogy az egyre bizonytalanabbá váló világ miatt artikulálódó növekvő lelki szomjúság okozta az egyházak számának dinamikus növekedését, mégis szembeötlő, hogy az immár kétszázharmincegy szervezetet tartalmazó felsorolásban szinte vadászni kell az olyan nevű egyházra, amely mögött valóságos tevékenység, létező hitrendszer és számottevő mennyiségű hívő feltételezhető.
Napjainkra meglehetősen méltatlan helyzet alakult ki azzal, hogy a hazai történelmi egyházak mellé mintegy azonos súlyúként került például a Magyar Boszorkányszövetség, az Ősmagyar Táltos Egyház vagy az Idegen, Fejlettebb Intelligenciában Hívők Közösségének Egyháza nevű szervezet, hiszen a legnagyobb jóindulattal sem feltételezhető tényleges egyenrangúság. Nem nehéz kitalálni azt sem, hogy a törvényi szabályozás változatlansága esetén tovább növekedne az egyszázalékos adófelajánlást és az azonos mértékű kompenzációt zsebre tevő, valamint egyéb gazdasági előnyöket élvező „egyházak” száma. S ha valami csoda folytán nem lennénk már most is világelsők az egy főre jutó egyházak számában, az 1990. évi IV. törvény változatlan továbbéltetésével hamarosan azzá válhatunk.
Számtalan olyan közösség szerepel a legutolsó felsorolásban, amelynek képviselői, vezetői nem is nagyon titkolják valódi céljaikat és a hagyományosan értelmezett „egyház” fogalmához képest némiképp újszerű vallási identitásukat. Ezt könnyen megtehetik, hiszen az 1990. évi IV. törvény még csak kísérletet sem tesz az egyház fogalmának definiálására, csupán a fővárosi bírósági nyilvántartásba vételének kritériumait határozza meg. Ennek értelmében az egyházalapításhoz elégséges csupán száz természetes személynek egy alkotmányba nem ütköző, az ország jogrendjét akceptáló alapszabályt elfogadnia, és máris megilletik az egyházaknak a hitélet ápolása, kulturális, nevelési-oktatási és szociális-egészségügyi tevékenysége miatt járó kedvezmények.
A 2002-ben alapított Közösség a Születés Méltóságáért nevű szervezet például olyan liturgikus cselekményeket gyakorol, mint az első menstruáció megünneplése, a szüzesség odaajándékozásának lelki előkészítése, szerelemáldó szertartás, bár valószínűleg nem tekinthető valódi liturgiának a – honlapja megfogalmazása szerinti – „méhlepény méltó fogadása, megáldása” vagy a köldökzsinór rituális elvágása. Mivel hitrendszere – saját elgondolásuk szerint – azonos a többi valláséval, bármelyik más felekezet tagja beléphet a jelentős részben dúlákból és bábákból álló közösségbe, sőt enélkül is támogathatja a 2009-ben 3236 felajánlásból több mint 12 millió forintot besöprő, s így az országos listán 14. helyre kerülő vallási közösséget.
Persze nem megy mindenkinek ilyen jól az üzlet: 2009-ben az APEH kimutatása szerint a Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyházat mindössze három személy támogatta adójának egy százalékával, összesen 2549 forint értékben, ami az egy évvel korábbi 50 ezer forintos felajánláshoz képest jelentős visszaesést mutat. A listán előtte járó Sekina Gyülekezet viszont örvendetes gyarapodást könyvelhet el: a cigány célcsoporttal dolgozó pünkösdi-karizmatikus közösség 2002–2003-ban nem kapott felajánlást, 2004-ben 11 ezer forintra tehetett szert egyetlen híve adófelajánlásából, a 2009-es összesítés szerint már négy adózó híve volt, akik összesen 48 841 forinttal támogatták meg működésüket. Ebből is látszik, hogy a mai szabályozás szerint legrosszabbul egy „nem adózók egyháza” járna, ezért ilyen szervezet megalapítására nincs nagy esély.
Az egyházalapítás kérdése meglehetősen bonyolult, és részben összefügg az egész nonprofit szektor jogi szabályozásával, ráadásul a megváltoztatása kétharmados parlamenti egyetértést igényel. Szászfalvi kísérletet tett ez utóbbi területnek a megváltoztatására is, mivel az évek során mindkét szabályozási rendszer elavulttá vált, és egyre inkább a visszaélések melegágyává lett. Július végi felhívásában jelezte, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szükségesnek tartja a civil nonprofit szervezetekre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát. Ez a szándék azonban kisebb visszhangot keltett, mint az egyházak állami elismerését célzó változtatás, bár vélhetőleg a visszhangok és helyenkénti tiltakozások eltérő mértéke mögött csupán lélektani momentumok és eltérő nyilvánosságstratégiák állnak.
Egy valamirevaló egyház ugyanis nehezen képzelhető el hívek nélkül, legalábbis, ha a szó eredeti és nem a mai magyar jogrend által implikált tartalmát tekintjük. Ennek megfelelően a hívek számának alsó határát a tervezett törvénymódosítás tízezer főben határozza meg, feltéve, ha a gyülekezet nem tekint vissza nagyobb – és igazolható – történelmi múltra.
Nem ez volt a KDNP ilyen jellegű első kísérlete. Osztrák minta alapján már 1990-ben tízezer főben akarta meghatározni az egyházalapításhoz szükséges minimumot, szemben a mai százfős rendszerrel. Semjén Zsolt 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházügyi helyettes államtitkáraként is megpróbálta a mai tervezettel megegyező módosítás keresztülvitelét, akkor részben az európai uniós csatlakozás miatti jogharmonizáció-kényszerre hivatkozva. Semjén ugyanakkor felhívta a figyelmet az anarchisztikus magyar szabályozás nemzetbiztonsági kockázataira is, ám ezek az érvek kevéssé hatották meg az akkor még parlamenti mandátummal rendelkező Szabad Demokraták Szövetségét. Bauer Tamás egykori SZDSZ-ügyvivő 1999-ben ragaszkodott az elavult 1990-es szabályozáshoz, mondván, hogy az biztosítja a felekezeti egyenjogúságot, valamint az felel meg az állam és egyház elválasztásának alkotmányban lefektetett elvével.
Az Európai Unió mindenesetre 1996-ban foglalkozott a magukat egyháznak beállító társaságok kérdésével, és ajánlást fogalmazott meg a destruktív szekták tevékenységének ügyében. E dokumentum egyik kiváltója az 1995. december 23-án történt tragikus eset volt, amikor is a franciaországi Vercors környékén tizenhat személy, köztük három gyermek esett áldozatául egy szekta működésének. Az ajánlás leszögezi, hogy egyes szekták, amelyek az EU területén nemzetközi hálózatot építettek ki, az emberi jogokat sértő, törvénybe ütköző, büntetendő tevékenységet folytatnak: veszélyeztetés, szexuális zaklatás, szabadságkorlátozás, emberkereskedelem, agresszív magatartásra való felbujtás, rasszista ideológia terjesztése, adócsalás, illegális pénzátutalások, fegyver- és drogkereskedelem, a munkajog megsértése, illegális orvosi tevékenység írható a számlájukra.
Nem kizárt, hogy ehhez hasonló vádak nálunk is megfogalmazhatók lennének. A liberális magyar egyházszabályozás következtében az „illegális orvosi tevékenység” nem egy bejegyzett egyház tevékenységével hozható összefüggésbe, ám emiatt még nem sok bírói ítélet született. Az egyik a Gyurcsok József által alapított Egyetemes Szeretet Egyházát sújtotta (a 2009-es adófelajánlásokból 74 személy 387 517 forinttal támogatta), mivel 2000-ben meggyanúsította a szervezetet a Legfőbb Ügyészség, hogy szertartás címén „nem konvencionális” gyógyító eljárásokat alkalmaz, és egyházként bejegyezve megkerüli a terápiához szükséges hatósági engedélyek beszerzését. Az eljárás végeredményeként nem törölték ugyan az egyházi nyilvántartásból, viszont megtiltották neki a meditációkon végzett gyógyítást.
Kifejezetten szerencse, hogy az egyház mibenlétét nem definiáló, a hívek által folytatott „hitéleti és egyéb” tevékenységet nem vizsgáló és az egyházalapító tagok számát irreálisan alacsonyan tartó magyar szabályozás következményeként mind ez idáig nem történt nagyobb tragédia. A legismertebb szörnyűség nálunk az indiai Sathya Sai Baba fényevő szektával kapcsolatos: egy kohómérnök végzettségű férfi várandós felesége elvérzett az éhezés miatt, és valószínűleg mind férjére, mind kétéves gyermekükre is halál várt volna, ha a rokonok az utolsó pillanatban nem értesítik a hatóságokat.
A Sathya Sai Baba szervezet Sri Sathya Sai Baba Székesegyháza néven szerepel a bírósági nyilvántartásban bejegyzett egyházként, bár hívei szerint isteni vallásalapítójuk nem kívánt új vallást létrehozni, sem valamely létező vallás elfogadására késztetni híveit, hanem csak arra ösztönzi őket, hogy akik üzenetéhez vonzódnak, tartsanak ki meglévő hitük mellett, és azt erősítsék. Az APEH nyilvántartása szerint a 2009-es adófelajánlásból 1 203 440 forintot kapott, és ezt az összeget 239 hívének köszönheti. Ezzel adózó híveinek számát tekintve lekörözte ugyan az Ankh, az Örök Élet Egyházát, amelyiknek csupán 194-en ajánlották fel adójuk egy százalékát, viszont Nagy János, alias I. Ankh hívei 1 297 623 forinttal gazdagították a szigorúan titkosan működő ó-egyiptomi külsőségeket felélesztő közösséget.
A különleges példákat hosszasan, de remélhetőleg már nem sokáig lehet sorolni. Ha a szabályozást a jelenlegi tervek alapján fogadja el az Országgyűlés, és a bírósági bejegyzéshez szükséges tízezer fős hívősereg összeszedése vagy az igazolható történelmi múlt is kritérium marad, a jelenlegi 185 közül várhatóan legalább mintegy 160 kikerül a törvényes bejegyzettség státusából. Ha pedig a jelenlegi adófelajánlók számát a közösséggel szorosabb kapcsolatban állónak tekintjük, és nem számítjuk a lehetséges nem adózó (nyugdíjas, munkanélküli stb.) híveket, akkor a 2009-es valamivel több mint ötmilliárd forintnyi összegből a támogatáson kívül eső egyházakkal alig több mint 200 milliót sikerülne megtakarítani. Ugyanis a nagy történelmi egyházak és a jelentősebb számú adófelajánlást kapó közösségek mellett fennmaradó mintegy 160-170, magát egyházként tételező közösség ilyen kis összegen osztozik. A költségvetés helyzetét tehát aligha javítja a tervezett szigorítás, viszont csökken a „hitpiac” üzletembereinek tevékenységében tagadhatatlanul meglévő nemzetbiztonsági kockázat mértéke, sőt a jogosulatlan állami támogatás és adóelkerülés egyik speciális, Magyarországra jellemző formája is megszűnik. Remélhetőleg minél előbb.
origo.hu
Dadog, makog, összevissza beszél a zavarba jött Cseh "Katka" - videó
