Jönnek majd Pakisztánból is a magyar koporsók?

Hende Csaba a NATO-tagországok kül- és honvédelmi minisztereinek múlt heti, brüsszeli találkozóján lapunk kérdésére, hogy kizárná-e magyar katonák küldését Pakisztánba, ha az észak-atlanti szervezet kiterjesztené az afganisztáni háborút, azzal felelt, a feltételezés „irreális”, ugyanis a NATO-nak az ENSZ adott felhatalmazást az ISAF létrehozására és tevékenységére, kizárólag Afganisztán területén. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarországon mindenki örülne, ha a feltételezés valóban csak a rémálmok világába tartozna. A nagy kérdés azonban az, hogy ezt Washingtonban is így gondolják-e, ugyanis – arcátlan feltételezésünk szerint – az észak-atlanti szervezetben elsősorban az történik, amit az amerikaiak akarnak. Mint Dmitrij Rogozin orosz NATO-nagykövet jegyezte meg gúnyosan múlt pénteken egy zártkörű brüsszeli sajtókonferencián: „Fogadok, milyen nemzetiségű ujjak nyomják majd meg a védelmi rakéták gombját, ha a NATO a védelmi rendszert létrehozza.”
A Hende Csaba válaszát megelőző hetekben az ISAF helikopterei több alkalommal pakisztáni légtérből hajtottak végre halálos kimenetelű támadásokat, ahogyan amerikai robotrepülőgépek is. Pakisztán a támadás nyomán ideiglenesen leállította az Afganisztánba menő úton folyó hadianyag-szállítást. De hogy jutottunk idáig? Ahonnan – remélhetőleg – nem megyünk tovább, és a honvédelmi miniszternek nem kell Pakisztánban meghalt magyar katonák emlékére is táblát lelepleznie, mint tette azt csütörtökön a brüsszeli NATO-nagykövetségen a nemrég Afganisztánban meghalt magyar katonák előtt tisztelegve.
Richard Holbrooknak, az Obama-kormány afganisztáni és pakisztáni különképviselőjének tulajdonítják az Afpak kifejezést, amely tavaly február óta bukkan fel egyre többször amerikai lapokban. Holbrook már 2008 márciusában – jelenlegi posztja elfoglalása előtt egy évvel – így magyarázta az Afpak értelmét: „Az Afpakot nemcsak azért használjuk, hogy megspóroljunk öt szótagot, hanem azért, hogy megkíséreljük DNS-ünkbe vésni a tényt: egyetlen hadműveleti terület van, amely egy homályosan meghatározott határnak, a Durand-vonalnak mindkét oldalára kiterjed, és ennek nyugati részén tevékenykedhet a NATO és más erők. Keleten Pakisztán szuverén állam területe található. De ennek a ködösen meghatározott határnak a keleti részén fészkelte be magát a nemzetközi terrorista mozgalom.”
Az amerikaiak az Afpak kifejezést a pakisztáni és az afgán kormány heves ellenkezése után gyorsan kipucolták szótárukból. Mindkét ország kikérte magának, hogy a másikkal helyezzék egy kalapba. Holbrook tavaly júniusban e terminológiára kérdező újságírónak azt mondta, mindkét oldalon összekapcsolódnak a határterületek, és „egyik oldal sem oldható meg a másik nélkül”.
Ettől azok tarthatnak, akik nem szeretnék, ha netán már nyáron érkeznének Vazirisztánból koporsók magyar elesettekkel. Mint aki járt a Durand-vonal mindkét oldalán, hadd kockáztassam meg azt a hihetetlennek tűnő állítást, hogy a mostani afganisztáni háború kakaós zsúr lesz a pakisztáni oldalon fekvő törzsi területeken várható összecsapásokhoz képest.
Az Egyesült Államok már jó néhány háborút indított az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül. Mint Irakban, hazug indokkal. Ott az amerikai erőket „a hajlandóak koalíciója” – köztük hazánk – támogatta. Pakisztánban könynyebb lesz indokot kreálni: a terroristák terrorizmusát, amely ellen Afganisztánban is folyik a háború. Irreális? David H. Petreus tábornok, az Afganisztánban harcoló nemzetközi erők parancsnoka arra figyelmeztette Pakisztánt – ha hiszünk a New York Timesnak –, hogy egyoldalú gyalogsági hadműveleteket hajt végre a törzsi területeken, ha Iszlámábád nem szereli le az észak-vazirisztáni militánsokat. Hadd tegyem hozzá: nem fogja.
Hende Csaba ezt a forgatókönyvet abszurdnak találja. Washington viszont retteg attól, hogy az iszlámábádi kormány bukása esetén iszlám militánsok kezébe kerül a pakisztáni atombomba-arzenál. A határon átívelő, masszívabb ISAF-támadásra az is okot adhat, ha a pakisztániak permanensen lezárják az Afganisztánba menő logisztikai utat. Azt is tudjuk, hogy míg Aszif-Ali Zardari pakisztáni elnök fennhangon Amerika-barátnak mutatkozik, nagy hatalmú hírszerzése, az ISI az ISAF ellen harcoló tálibokat támogatja.
De fantáziánk nem ismer határokat. Vajon melyik szövetségese fogná vissza Amerikát Pakisztán megtámadásától, sőt, ne rohanna csatlakozni hozzá, ha az igazmondásáról globálisan ismert Washington egy esetleges újabb terrortámadás esetén azt állítaná, a támadók Pakisztánból jöttek? Valóban irreális a kérdés feltevése?