Rögeszmék helyett teremtő gondolatok

Ágh István Micsoda nyári nap! című költeményének a Magyar Napló szeptemberi számában egyik fő gondolata, hogy már az időjárásban sincs állandóság, minden átmeneti. Vajon léteznek- e erkölcsi, esztétikai értékek, amelyeket nem kezd ki az örökös változás, az úgynevezett fejlődés – teszi föl a kérdést a folyóirat számos opusa. Kazinczy Ferenc nyelvújítására emlékeztet bennünket Sipos Lajos, Miskolczy Ambrus írása, az ő megszüntetve megőrző nyelvteremtő géniuszának is köszönhető, hogy nálunk nincs olyan áthidalhatatlan távolság a régi és az újkori irodalmi nyelv között, mint például a német, az angolszász vagy a francia nyelvterületen
Ám nyelvünket, amelyet évtizedeken át sikerült megőriznünk az egységes magyarság éltetőjeként, minden korábbinál súlyosabb veszélyek fenyegetik. Erre hívja föl a figyelmünket Mezey Katalin a Nyelvünk aranyfedezete című dolgozatában, amelyben nyelvünk aranytartalékainak nevezi a különféle térségeinkhez kötődő tájnyelvek fölbecsülhetetlen kincseit. Ám sajnos a kereskedelmi televíziók és a rádiócsatornák pongyolaságai, az „amerikai slágerek lejtését utánzó” trendi beszédmód már a legszebb, archaikus nyelvi fordulatokat használó vidékeken is divatba jöttek. Mi több, megfordulni látszik a helyes értékrend, nevetségesnek, már-már bunkónak számít az, aki artikuláltan, választékosan beszél. A költőnő nemcsak panaszkodik, hanem az ellenszer megtalálásán is fáradozik. Az általa vezetett Írók Alapítvány második esztendeje szervez tájnyelvi vetélkedőket fiatalok számára, amelyben eddig tizenhét erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi iskola vett részt, „jó kedvvel, sok ötlettel, a maga tájnyelvét ügyesen használva”.
A magyar nyelv hiteles és árnyalt használata megóvja az eszméket attól, hogy közhelyessé silányuljanak, majd kiüresedjenek – figyelmeztet bennünket Jókai Anna Az éltető eszme – Széchenyi halhatatlansága című cikkében. Sokszor halljuk például „az idő pénz” szólást, ami a gyakori használatban elkopott, kiürült, majd eredeti üzenetéhez képest ellenkező értelművé vált, az idő értékének hangsúlyozása helyett a pénz dicséreteként alkalmazzák. Mennyivel igazabb Széchenyi István, a legnagyobb magyar változata: „Az idő több, mint pénz.” Jókai Anna úgy érzi, hogy Széchenyi e helyre tett szólásmondással azt is üzeni, hogy rögeszmék helyett teremtő gondolatokra vágyik nemzetünk. A nyelv és az eszmék hivatásos kiüresítőitől kellene leginkább óvnunk a közéletet, akik rögeszmévé torzítják a legszentebb eszméket is. „Mert a rögeszme a gondolat elrákosodása. Az alapeszme: a világ, a nemzet, az ember tökéletesedése, a teremtő szándék beteljesítése az Univerzumban.” Jókai Anna szavaitól remény ébred bennünk, hogy immár vége a nyelvrontók és eszmeüresítők rémuralmának. Az írónő nem konkretizál, de nagyon is tudjuk, mire gondol, amikor a pusztító eszmék helyett végre az éltető eszmék fölvirágzását várja.
(Magyar Napló, A Magyar Írószövetség lapja, 2010. szeptember.)