Egy hónappal ezelőtt tűnt fel több fórumon is egy film, amely a Kínában élő kábítószer-élvezők kínjait mutatja be az átnevelőtáborokban. Pont olyan, amilyennek egy ilyen filmnek lennie kell, szívhez szóló, szomorú. Csakhogy az évtizedek óta tudott, hogy Kína kicsiny börtönkolóniákat hozott létre az országban, ahová elzárja a kábítószereseket, bűnözőket vagy a politikai szempontból veszélyeseket. Akik a fennálló és működő rendszert bármilyen módon veszélyeztetik, akik a kínai jellegzetességekkel felruházott szocializmust nyugati demokráciának nézik. Tegnap aztán kiderült, épp egy ilyen ember kapta a Nobel-békedíjat, Liu Hsziao-po. Aki a tengerentúlon a demokrácia bajnoka és mártírja, saját otthonában viszont felforgató elem. Merthogy Kína nem nyugati demokrácia. Liu Hsziao-po szólásszabadságot akart, az emberi jogok tiszteletét. Ott volt a Tienanmen téren 1989-ben. Kritizálta a Kínai Kommunista Pártot. Az a csoda, hogy csak 11 év börtönbüntetést kapott.
Liu már akkor mérsékelten ismert volt, amikor a nyugatiak rájöttek, hogy Kína nem csak kulcstartót tud gyártani. Akkor ő egyike volt azoknak, akikkel a nagy nyugati cégek egy cseppet sem foglalkoztak, mikor aláírták a szerződést, hogy Coca-Colát ihassanak a kínaiak. Amikor a jogvédők erkölcstelennek nevezték, hogy Peking kapja a 2008-as olimpiai játékok rendezési jogát, a válasz az volt, abban bíznak, hogy Kína ezzel a lehetőséggel élni fog, és egyre nyitottabb, barátságosabb, az emberi jogok iránt fogékonyabb lesz. Aztán másfél évvel a sport nagy ünnepe után Liu láthatta, mi is az a falra hányt borsó.
A Nobel-békedíjat odaítélő norvég akadémia ismét az Egyesült Államok irányában elfogult politikai döntést hozott, mint annyiszor. Sirin Ebadi kitüntetésével Irán emberi jogi helyzetére vetült reflektorfény, Al Gore díja kijelölte a jövő zöld útját, Martti Ahtisaari kitüntetése pedig a Balkán széttöredezését tette utólag dicséretre méltóvá. Fog-e Oslo egyszer kitüntetést adni azoknak az izraeli katonáknak, akik megtagadták a szolgálatot, amikor légitámadást vezényeltek a palesztinok ellen? Kitüntethetik-e bármelyik pápát? Nem, ez a díj nem általánosan a békéről szól, hanem valakinek a békéjéről.
Kína igazi mélyütésként értelmezi a Nobel-bizottság döntését, s könnyen levonhatja a következtetést, hogy a világ rajta kívül eső része számára cseppet sem örömteli a sárkány felemelkedése. Kicsit emelkedjen, persze, hadd egyenek az emberek, gyártsanak sok-sok mindent roppant olcsón, de azért ne rakoncátlankodjon hajóival stratégiai pontokon, ne vásároljon olajat a világ első számú ördögétől, ne vegye meg Afrikát, s ne fussanak 10 másodperc alatt százon. Csakhogy evés közben megjött az étvágy, az ember természete pedig olyan, hogy nem áll meg félúton. Peking fölfelé tör, a külföldi befektetők pedig jobban szeretik a pénzt annál, mintsem hogy nemet mondjanak.
Ez ma is így van, hiszen hiába a békedíj és a tiltakozás a kínai hadsereg állítólagos fejlesztése miatt, a bejáratott gazdasági mechanizmustól nem fognak elszakadni ezer Liu Hsziao-po kedvéért sem. Ma Liu nevét megismeri a világ nagy része, a tévéhíradók bemutatják életét két mondatban, beszerkesztik Peking elítélő nyilatkozatát, majd rögtön utána azt, hogy a kínai miniszterelnök török kollégájával egyeztetett, miután Olaszországban, Görögországban és az unió szívében is tárgyalt. Egy hónap múlva a kínai jogvédő Rigoberta Menchú és Wangari Muta Maathai után fog következni. Nobel-békedíjasok? Egymillió forintos a kérdés.
origo.hu
Busz és autó ütközött Lajosmizsénél
