Korántsem hálás feladat diktátor kijelölt utódjának lenni! Ki tudja, meddig kell várnia szülőapja halálára, hogy magára ölthesse az első ember tógáját. Stikában, ha egyedül van, felpróbálhatja az uralkodói díszruhát. Szétvetett lábbal a tükör előtt eljátszhatja, milyen érzés is az, amikor egyetlen pillantására vár százezer ember. Tudja, ez még nem az igazi. Ezt csak ott fenn, az emelvényen lehet érezni, amikor az éljenző tömeg előtt áll.
Így marad a várakozás. Kedvező eshetőségként előfordulhat az is, hogy az önkényúr egyszer csak lemond hatalmáról. Bár a diktátorság olyanféle szakma, hogy a legritkább esetben feltételez ilyen nagyvonalú lépést. A despota körömszakadtáig kapaszkodik a hatalomba, nem akarja elengedni, tudja, neki ez adhat felmentést elkövetett bűnei alól.
Van persze más kényszerítő erő: az emberi élet véges volta. A kényúr végül maga is belátja, hogy lejárt az ideje, vészesen megromlott az egészsége, már csak hálni jár belé a lélek. Úgy kétévente felpumpálják, hogy öt percre megmutassák a kíváncsi tömegnek: itt vagyok, nem haltam meg, még élek. Jöjjön akkor inkább az utód.
Vagy ha ezt mégsem hajlandó megtenni, akkor jó tanácsadói visszautasíthatatlanul figyelmeztetik rá. Mit akar ez a diktátor, hogy halálával mi, talpnyalók vele bukjunk? Milliónyian kiszolgáltuk kényére-kedvére, dörgedelmesen ismételgettük bugyuta jelszavait, mi csináltunk belőle cézárt. Ez a senki meg beleránt, aztán itt hagy bennünket a pácban!
Pániknak nincs helye: az elaggott mindenható megkezdi a kulturált hatalomátadást. Kijelöli az utódot, ezúttal, mint a népmesékben, a legkisebb fiút. Ő biztosítja a harmadik generációba lépő dinasztia folytatását. Bár lehet, a trónra lépés később lesz. A mostani „szeretett vezér” annak idején, miután hivatalosan kijelölték utódnak, tizennégy évig követte apját gyűlésről gyűlésre, üzemavatásról falulátogatásra. Mire hatalomra került, már kikezdte a várakozással teli élet meg a nemzetalapító hős árnyékában leélt mindennapok.
Az új vezető, az „ifjú tábornok” más lesz. Három nyugati nyelv ismeretével tért vissza svájci magániskolájából, ezt még megtoldotta a hazai katonai akadémián szerzett ismereteivel. „Harctéri tapasztalatait” most a milliós haderő második számú vezetői posztjával jutalmazták. Számára a legfontosabb az, hogy a hadsereg felső vezetése, amely a hatalom maga, elfogadta utódnak.
Egy japán szakács visszaemlékezéseiből, aki az uralkodói háznál szolgált, tudhatjuk meg a legtöbbet a „legifjabb vezető” korai éveiről. Szereti a szusit, a baseballt és a német autókat, kedvence volt az amerikai kosaras, Michael Jordan. Gyermekkorában egy speciálisan számára átalakított valódi Mercedesen rótta a köröket a rezidencián. Vezetői erényei már akkor megmutatkoztak, ugyanis a baseballmeccsek után megtárgyalta csapattársaival az elkövetett hibákat, a jó dobásokat, a parádés elkapásokat. Most ilyen történetekből kell felépíteniük az észak-koreai propagandistáknak a kiváló vezető képét.
Az apa már ki is jelölte a „régenst”, akinek az lesz a feladata, hogy visszafogja Kim Dzsong Unt, ha túlzottan elragadná a Nyugat szele. Ugyanis bizonyos kockázatot rejt magában az ilyen fiatal, tapasztalatlan vezető. Aki reformok garmadáját várja tőle, sőt talán a két Korea egyesüléséről álmodik, az csalódni fog. Kína még a mainál is jobban kiterjeszti befolyását Észak-Koreára, itt Peking az úr. Dehogy engedi el a jó elvtársát!
Katonásra nyírt haj, Mao-zubbony, de pár lépésnyi távolság az apától – így állt az örökös egy hete a phenjani díszemelvényen. Ha akarja, ha nem, nincs más útja: a világ egyik teljhatalmú vezetője lesz. Mielőtt megsajnálnánk, és eldörgölnénk egy könnycseppet, gondoljunk azokra a tízmilliókra, akiknek aztán tényleg nincs más választásuk, mint hogy uralma alatt éljenek. Ez is az
ázsiai hatalmi játszmák része.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
