Az, hogy ki a szélsőjobb, „én” határozom meg. Hogy ki az „én”, arra már nehezebb válaszolni. A hanyatló nyugat uniós tagországi része úgy döntött, immár a szélsőjobb fogalmát is felbontja tolerálható és nem tolerálható szélsőjobbra.
Október 23-án Bécsben hat radikális párt találkozott: az osztrák és a dán Néppárt, az olasz Északi Liga, a Flamand Érdek, a szlovák Nemzeti Párt és a Svéd Demokraták. A találkozóra nem hívták meg a francia Nemzeti Frontot, a Jobbikot, a Brit Nemzeti Pártot és a bolgár Atakát sem. A hatok most az EU-ban egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni, hogy népszavazást rendezzenek Törökország uniós csatlakozásáról. Vállalkozásukat ösztönzi, hogy a baloldali Avaaz-csoport a hónap elejére már összegyűjtött egymillió aláírást, követelve a génmódosított organizmusok uniós betiltását. A lisszaboni szerződés ugyanis lehetővé teszi az uniós népszavazást egymillió aláírás összegyűjtése esetén.
A hat radikális párt azért nem hívta meg említett társait a tanácskozásra, mert új rend van kialakulóban az eddig egységesen szélsőjobboldalinak nevezett európai pártok táborában. Jó ideje látszik, hogy az EU, a kormányok és a sajtó már csak enyhe szigorral, de olykor nem titkolt rokonszenvvel figyeli a szerinte nem is annyira szélsőségesek politikai tömörülését. Amelyeket az köt össze, hogy muzulmán/iszlámellenesek és kitüntetetten szeretik Izraelt. A nyugat-európai sajtó ezeket a radikális pártokat „far-right lite”-nak nevezi, azaz enyhe szélsőjobboldalnak. És már azt sem ítéli el, ha e „light”-os pártok belülről vagy kívülről támogatnak nyugat- és észak-európai kormányokat, noha eddig nagy koalíciós partnereik égre-földre esküdöztek a szélsőjobboldali pártok köré vont egészségügyi kordon fenntartására. Az unióban pedig még nem egészen halványult el az Ausztria elleni bojkott emléke, amelyben a belgák vállaltak úttörő szerepet az azóta elhunyt Jörg Haider Szabadság Pártjának koalícióba lépése miatt. Hogy mennyi víz folyt le azóta a Meuse folyón, bizonyítja, a belga király már Bart de Wever pártvezért is felkérte a kormányalakításra a kormány nélkül működő Belgiumban. A flamand politikus szakadár pártja volt a júliusi választások legnagyobb győztese, azonkívül – közismerten – holokauszttagadók barátja, és nem ismeri el, hogy a holland nyelvű Flandriának vallon (francia ajkú) kisebbsége lenne, mert ők csak „bevándorlók”. Súlyosan téved, aki azt hiszi, hogy a mozlimellenes szélsőjobb átfazonírozását a világban nem veszik észre azok – és itt nem csak a civilizációs törésvonalakon átellenben állókra gondolok –, akik a Nyugat fennen hangoztatott értékeit egyszerűen képmutatásnak és cinikus hatalmi eszközrendszere részének tekintik, rámutatva a kettős mérce napi példáira a CIA bérkínzási állomásaitól az Abu Ghraib börtönön át Guantánamóig.
Azt pedig különösen észrevették, hogy Angela Merkel, az uniós nagyhatalom Németország kancellárja bejelentette a multikulturalizmus csődjét – éppen néhány héttel azután, hogy Thilo Sarrazint törvényellenesen eltávolították a Bundesbankot irányító tanácsból. Az volt ellene az egyik vád, hogy az eddig egyébként egymillió példányban eladott könyvében (Németország szétveri önmagát) ő is pontosan ezt mondta ki, elsősorban a török bevándorlókon verve el a port. Merkel kijelentésével mintegy rehabilitálta Sarrazint.
A hanyatló nyugaton (2015-re a világ legnagyobb gazdasága Kínáé lesz, azaz száz év alatt először nem demokratikus berendezkedésű országé, kesergett a Financial Times október 26-án) a látszólag az emberi jogokért vívott képmutató harc az erőviszonyok közötti egyre pitiánerebb játékká válik. Mint a cigányok ügyében is az Európai Unióban. Az Európai Bizottság – az unió napi irányításával megbízott testülete – egyértelműen meghátrált Franciaország megbüntetése elől, amiért az az egyik uniós alapelvet, az emberek szabad mozgását egyszerűen figyelmen kívül hagyva illegális roma telepeket számolt fel, és a cigányokat minden teketória nélkül hazazsuppolta. Eközben – mint kiderült – a belügyminiszter a rendvédelmi szerveket kifejezetten utasította a cigányok elszállítására. Olaszországban a cigányellenes politika központja – írta nemrégiben az amerikai Washington Post – Milánó lett. A város alpolgármestere, Riccardo De Corato azt jelentette ki a cigányokról, hogy „sötét bőrű emberek, nem európaiak”. Akiben van annyi tisztesség, hogy kimondja: egy kisebbség elleni diszkrimináció sokkalta súlyosabb, ha az (ön)kormányzati szervektől jön, méghozzá szervezetten, nem pedig egyénektől, nem érti, hogy míg korábban az Európai Bizottság zavaros vádak alapján elítélte Magyarországot a romák elleni erőszak miatt, addig ma ugyanaz az Európai Bizottság és annak beilleszkedésért felelős biztosa, Andor László, a Gyurcsány-kormány egykori tanácsadója finoman kifejezve mélyen hallgat a diszkrimináció minősített eseteiben. Hogy miért? Egyszerű: Franciaországnak, Olaszországnak vagy az éppen a koszovói cigányok hazatoloncolásában jeleskedő Németországnak a súlya Magyarország súlyához és befolyásához képest óriási. Másként: Magyarországba szabad és érdemes belerúgni, mert a rugdosó büntetlenül tetszeleghet az érdekvédő szerepében, retorzió nem éri álságos hazugságai miatt. A nyugati sajtó előszeretettel gyakorolja ezt a számára oly felemelően kellemes rugdosást. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az orosz és kínai sajtó ezt nem teszi.) Hogy milyen Magyarország-képet alakít ki „baráti” országaink sajtója rólunk, azt olvasóink is tudják, noha olykor a leggaládabb vádak hazai ismertetése el-elsikkad. Az elmúlt hetek beszámolói alapján e külföldi lapok olvasóiban figyelemre méltó kép rajzolódik ki rólunk ismét. Budapest az antiszemitizmus európai fővárosa, írja a Spiegel, Németország vezető hetilapja, amely már bevezetőjében közli, a Jobbik az Orbán-kormány része. Mivel egy cikk annál tetszetősebb, minél jobban hazudik, a Spiegel-írást – amelynek fő forrása Konrád György, akinek korábbi pártfunkcióját a hetilap, akár az írónak tág teret adó külföldi média, mélyen elhallgatja – több lap is átvette. Legutóbb – teljes terjedelemben – a chilei La Nación. A Jerusalem Post szerint nálunk az utcán öldösik a zsidókat és a cigányokat. Az osztrák Kuriernak nyilatkozó Paul Lendvait a Fidesz uralma a harmincas évekre emlékezteti (mi másra?), míg a Soros-féle egyetemen tanító Anton Pelinka szerint Magyarországot Amerika-ellenesség jellemzi, és feltűnő az antiszemitizmus. A világ szocialistáinak portálján jelentkező Markus Salzmann azt írta, a helyhatósági választásokat a Jobbik nyerte, és a sztálini uralom után most jobbikos uralom köszöntött az országra.
Magyarország különleges elbírálásban részesül e lapok és tudósítóik részéről. A világ egyetlen országa voltunk, amelyen nyugati lapok elverték a port a demokratikus jogok gyakorlása miatt. Azért, mert Gyurcsány hazugságbeszéde után – mint a szociálliberális pénzen élt holdudvar néhány támogatója e tudósítók szájába adta – az akkori ellenzék „utcai politizálást” folytatott, és idézték Gyurcsányt, aki szerint „Orbán Viktor azzal, hogy utcára vitte a politikát, aláássa a parlamentáris demokráciát”. Garantálható: a nyugati lapok pozitívan fogják kommentálni azt, ha most Gyurcsány viszi az utcára a politikát.
Feltűnő, hogy esetünkben a valóság és néhány tucat volt helyi SZDSZ-es mondanivalója közötti harcban a nyugati lapokban vagy emberi jogi szervezeteknél mindig az utóbbi kerül ki győztesen. Szemben milliók véleményével is, akik – Gyurcsány szófordulatával – nem kicsit, de nagyon megbuktatták a korrupcióra és hazugságra épült neoliberális rendet nem utolsósorban az említett miniszterelnök szemkilövetési politikája miatt, amelyről nyugati emberi jogi szervezetek és lapok egyöntetűen hallgattak.
A nép hatalmas többsége által meggyűlölt és a magyar történelem pöcegödrébe hajított rend egyik tagja Mohácsi Viktória volt, akiről a német Tagesanzeiger 2004. június 11-én elragadtatott hangon írt, hogy az SZDSZ-es lista harmadik helyén álló nő lehet az Európai Parlament első roma képviselője. Nem ő lett, hanem a fideszes Járóka Lívia, ami persze nem volt hír, mint ahogyan az sem, hogy az egyéb gazemberségek mellett álláshalmozásra is hajlamos volt főpolgármester, Demszky Gábor Mohácsit rúgta félre, hogy ő, Demszky, EP-képviselő is legyen, ameddig ki nem derült, a két állás összeférhetetlen.
A hazáját SZDSZ–MSZP módon szerető Mohácsi Viktória – aki október 3-án a települési kisebbségi választásokon cigány jelöltként az utolsó helyen végzett az apró Bedő községben, mert őt ott ugyanúgy ismerik, mint kerek e hazában – SZDSZ-es társaihoz hasonlóan most a magyar imázs elleni kampányát régi nemzetközi kapcsolatain keresztül a neki legkedvezőbb terepen, külföldön viszi tovább. Élete legnagyobb lehetőségének nevezte, hogy – mint a Human Rights First nevű New York-i emberjogi szervezet kitüntetettje – az Egyesült Államok kormányától kérhet segítséget a magyarországi gyűlöletbűnözés miatt. Arról viszont nálunk millióknak van véleménye, hogy mi az igazi gyűlöletbűnözés, és kik követik el kik ellen.
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter mellett? - 6/2: Kulja András
