Kellesz vagy kell lesz?

A N Y A N Y E L V Ü N K

Egy levélírónk szerint Miskolcon sokan azt mondják, hogy „kellesz vennem/venni kenyeret”, a „kell majd venni” helyett, vagyis a kell és a lesz (majd) össze van párosítva, amit másutt kicsit furcsállnak. Ahány táj, annyi beszéd – írja levélírónk. Valóban ismerős ez a forma nemcsak Miskolcról, hanem egész Északkelet-Magyarországról! Csakhogy nem így: kellesz venni, hanem így: kell lesz venni. A kell lesz egybeírására nyilvánvalóan a kiejtés és a valóban szabályos ragozású kell igei alak hathatott (kellesz, például kellesz nekem).
Tehát helyesen így lenne ez a különleges nyelvjárási alak: kell lesz vennem/venni kenyeret. Hogy furcsálljuk, nem értjük vagy félreértjük, azért is lehetséges, mert még a nyelvjárási szakirodalom is meglehetősen elhanyagolja a kérdést.
Hogy egyáltalán létezik, tudhatjuk például Simonyi Zsigmond Helyes magyarság (1914) című könyvéből: kell lesz – vidékies, jelentése: kell, majd kell. Ez a jelentés egybeesik levélírónk feltételezésével. Simonyi azonban nem nyelvjárási, hanem nyelvművelő munkát írt, ezért nem részletezi a jelenséget, hanem kereszttel látja el ezt a formát, ami azt jelenti, hogy kerülendő. Nem értek egyet vele, hiszen a nála „vidékiesnek” jelzett forma voltaképpen nyelvjárási, s ezek adott helyen természetesen helyesek. Bár több magyar nyelvjárási összefoglalóban nem akadtam nyomára ennek a nyelvtani formának, Kálmán Béla Nyelvjárásaink (1966) című munkájában mégis van rá utalás: „Az északkeleti és mezőségi nyelvjárásokban a lehetőség, a valószínűség kifejezésére a lesz alakot használják a főige után: elment lesz (bizonyára, valószínűleg elment), ő mondta lesz (bizonyára ő mondta).” Nyilvánvalóan ez a lesz kerül a kell ige után is: kell lesz, ami tehát – Simonyit kissé pontosítva – azt jelenti: bizonyára kell, valószínűleg kell. A (helyesen írva) „kell lesz venni kenyeret” tehát azt jelenti: valószínűleg/bizonyára kell venni kenyeret. Persze benne van a jövő mozzanata (majd), amelyet levélírónk érzett, illetve amelyre Simonyi is utalt.
A kell lesz szerkezet persze nagyon hasonlít a szabályos ragozású kellesz formára, sőt kiejtve ugyanúgy is hangzik. A kell ige szabályosan ragozott alakjai lehetnek: én kellek (valakinek), te kellesz, ő kell, mi kellünk, ti kelletek, ők kellenek. Az egyes szám második személyű formával ilyen szabályos mondat szerkeszthető: te kellesz neki. S ez a szabályos forma okozhat némi zavart, egybeesést a „kell+lesz” formával.
Összefoglalásként tehát azt mondhatjuk, hogy a kell lesz (kell+lesz) nyelvjárási forma, bár az élőbeszédben egy szónak hangzik, különírandó, és azt jelenti: valószínűleg/bizonyára kell valami. Például: el kell lesz menni a boltba (bizonyára el kell menni a boltba), kell lesz vennem kenyeret (valószínűleg kell vennem kenyeret). És nem azonos a kellesz igével (te kellesz neki). Mivel a lehetőség régies-nyelvjárásias kifejezése, semmiképpen nem hibáztatható (különösen nem táji színezetű beszédben), de vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a „kellesz”-szel!