Sötét szoba

A cionizmus mesterséges múltat teremtett, politikai érvelését alátámasztandó hozta létre azt a népet, amelyet ma zsidónak hívunk, véli Slomo Zand, Izrael egyik legellentmondásosabb és legnépszerűbb könyvének szerzője. A Hogyan alkották meg a zsidó népet? című könyv most jelent meg magyarul. Zand a Magyar Nemzet kérdéseire kíméletlen nyíltsággal számol le azzal a dogmával, hogy Izrael zsidó államból hirtelen izraeli polgárok demokratikus állama lehet.

Nincs nép Kaledóniában?
Nem szóródott szét a világ minden tájára a zsidó nép a második templom lerombolása után, hanem helyben maradt, állítja Slomo Zand. Bár az írástudók és vezetők egy része valóban távozott a Bar Kochba-féle felkelés leverése után, a főként földműveléssel foglalkozó nép lassan beolvadt a környező népekbe, felvette az iszlámot, így az ókori zsidóság mai leszármazottai nem az izraeli zsidók, hanem a palesztinok, tartja Zand. Hosszas kutatómunkával megírt könyvében a történész arra a következtetésre jut, hogy a judaizmus – szemben az általános vélekedéssel – igenis térítő vallás volt sokáig, s az európai zsidó közösségek is így alakultak ki, azaz a különböző országokban élő zsidók között csak vallási kapcsolat van, vérségi nincs, és soha nem is volt. Zand szerint a ma ismert zsidó nemzeti eredetmítosz a XIX. századi német nacionalizmus hatására jött létre, s az ígéret földjére való visszatérést a cionizmus találta ki, az kétezer évig idegen volt a zsidóságtól, sőt tiltott. Jeruzsálembe csak akkor térhetett volna vissza, ha eljön a messiás. Zand bírálja könyvében Izrael faji alapú állampolgársági gyakorlatát s azt, hogy az ország a Bibliát vallási írás helyett történelemkönyvként használja, így ideologizálva meg politikai döntéseit.

Hogy az ön által felvázolt teóriát hivatalosan is elfogadják Izraelben, ahhoz legalábbis forradalomra van szükség.
– Emlékeztetném, mi történt nemrég Izraelben. A „zsidó és demokratikus államra” tett hűségesküre kötelezik mindazokat, akik Izrael állampolgárai akarnak lenni. Teljes fejezetet szenteltem e gondolkodásmódnak, jobban mondva a cáfolatának. Ha egy nemzet nem biztos identitásában, akkor etnikai bizonyítékokat keres, ami rasszista irányba is elmehet. Izraelben nagy problémát jelent, hogy meghatározzuk, ki zsidó. Ezt valójában senki sem tudja. Számomra egyértelmű, hogy ki az izraeli. Ott él, szereti az országot, beszél héberül, megérti a színházi előadásokat és az irodalmat. Ez azonban nem azonos a zsidósággal. Akik nem vallásosak, azok problémával szembesülnek. Elméletileg Izrael a zsidó nép országa, az említett nép tagjai mégsem jönnek Izraelbe élni: manapság a kivándorlás az Egyesült Államokba sokkal nagyobb mértékű, mint a bevándorlás Izraelbe. Az izraeli kormány identitásproblémája egyre veszélyesebb. Ha a cionisták bölcsen jártak volna el, akkor Izrael az állampolgárainak országa lett volna, izraeli köztársaság alakul ki, amely nem tesz különbséget polgárai között. Izrael azonban azt hangsúlyozza, hogy nem az ott élők birtokolják, hanem például Budapest zsidósága. Miközben a polgárok ötöde arab! Az izraeli lakosság pedig egyre inkább nacionalistává válik, szinte fasiszta gondolatai vannak.
– Van Izraelben esélye nem cionista pártnak?
– Nincs, ott mindegyik zsidó párt cionista. Van azonban sok fiatal ember, akiknek köszönhetően a könyvem bestseller lett Izraelben, és úgy gondolkoznak, mint én. Levelekkel bombáznak, és azt kérdezik, képviselni fogom-e őket a politikai életben. Nemet kell mondanom. A politika kompromisszumokat jelent, én viszont történész vagyok, és nem szabad kompromiszszumot kötnöm. Az igazságot kell megírnom.
– Meglehet, hogy az ön elmélete igaz, a politikában és a mindennapokban mégis a „kitalált” történelem vált igazzá.
– Igazzá nem vált, legfeljebb elfogadottá. A nemzeti mitológiáknak igenis vannak funkcióik. A zsidó nemzet kitalálása nem összeesküvés, hanem mítoszteremtés. Ne feledjük azonban, hogy az a mítosz, amely egykor segített létrehozni egy nemzetet, később el is pusztíthatja! Németországban későn alakult ki az egységes állam, terjedtek is az elméletek Hermannról és az árja származásról, de így könnyebb volt egyesíteni a német területeket. Később ugyanez az elmélet Németország bukásához vezetett. A XVIII. század végén született meg az a feltételezés, hogy Franciaország lakossága a galloktól származik. Ez az ő nemzeti mítoszuk, amely összefogta az országot. A cél mindig az, hogy a népek a lehető leghosszabb történelmet teremtsenek maguknak. Az antiszemitizmus magában nem volt elég ahhoz, hogy a zsidók új országot teremtsenek, abban viszont segített, hogy külön népként tekintsenek önmagukra. Ezért alakították ki a cionisták a saját történelmet. Később, a XX. század hatvanas éveiben a polgári gondolkodás megerősödhetett volna Izraelben, ha nincs az 1967-es háború és a megszállás. Akkor az domborodhatott volna ki, hogy nem az etnikai háttér a legfontosabb a jövő szempontjából. A háború és a megszállt területen élő sok millió palesztin „átvétele” azonban azt eredményezte, hogy a polgári gondolkodás nem fejlődhetett.
– Hogyan tudna Izrael ellen fordulni saját eredetmítosza?
– Izrael napról napra azt próbálja bizonygatni, hogy nem demokratikus állam, hanem a zsidók országa. A lakosság huszonöt százaléka nem zsidó. Húsz százalék arab, öt százalék pedig egyéb hátterű. Azt képzelni, hogy a zsidóság külön nemzetet alkot a jövőben, etnikai háborút eredményezhet, mint például Koszovóban. Ha az ország nem tartozik a nem zsidó állampolgárokhoz, akkor az általuk lakott területeken élők bármikor kijelenthetik, hogy ők éppolyanok, mint Koszovó. Galileában az arabok többségben vannak. Nem tudom, hogy ez Izrael végét is jelentené-e, de az arab felkelés leverése biztosan véres lenne, és sok izraeli nem tudna együtt érezni a hadsereggel.
– Polgárháború törhet ki Izraelben?
– Nem, de a legutóbbi politikai döntések a cionista baloldalt is lépésekre kényszerítették, hiszen nem csak én érzem úgy, hogy az országra belső veszélyek leselkednek. 2002 óta nem állok Izrael oldalán. Ekkor nyújtotta be az Arab Liga azt a javaslatot, hogy elismeri Izraelt, ha az viszszavonul az 1967-es határokig. Számomra ez fontos döntés volt. Minthogy Izrael nem vette komolyan a felajánlást, onnantól fogva tudtam, hogy nem követhetem ezt a gondolkodásmódot. Egyértelmű, hogy Izrael nem fog békét kötni.
– Mit tanulnak az izraeli gyerekek az iskolában a második templom Kr. u. 70-ben történt lerombolása és az Izrael megalapítása között történtekről? Ki élt akkoriban az országban?
– A hivatalos álláspont szerint miután a zsidók elmenekültek és szétszóródtak, a Szentföldön csak parasztok és beduinok voltak, de nagyon kevesen. Szerintük akkor itt voltaképp senki sem élt. Erről is szól a cionista eredetszlogen: nép nélküli föld – föld nélküli nép számára. Ne feledjük, a XIX. században nemcsak a cionisták, hanem az európaiak sem láttak arabokat! Nézzük csak az ön honfitársát, Herzl Tivadart! Ő magyar volt, de német akart lenni, s nem zsidó. Ahogy nem is volt zsidó.
– Hogyne lett volna az! Ő írta a Der Judenstaat (A zsidó állam) című művet, amely a cionizmus eszméjének megalkotásához vezetett.
– Herzl zsidóként született Budapesten; de Bécsbe költözött, és minden erejével németté akart válni. Ez sikerült is neki, még a német diákok nemzeti körébe is felvételizett, de elutasították. Előtte nem érdeklődött a zsidó történelem, a kultúra iránt, mondhatni, én jobb zsidó vagyok, mint ő volt. Még a gyermekét sem metéltette körül. Van egy kisregénye, az Altneuland (Ősújország). E cionista utópiában a zsidó állam lakói németül beszélnek, a bécsihez hasonló operaházuk van, az arabok pedig ott élnek velük együtt, azonos jogokkal. A zsidóságuk nem is jelenik meg az emberek számára, nem fontos. Manapság Liberman és Netanjahu egyértelműen szembehelyezkedik Herzl Tivadar eszméivel.
– Hogyan alakult át Herzl eredeti elképzelése a cionizmus ma ismert elméletévé?
– Mivel a zsidóságnak nem volt közös, alapos eredetmítosza, üres volt a zsidóság fogalma, a cionizmus a vallást helyezte a középpontba. A nem vallásos zsidóknak azonban nem maradt semmi, a vallás nélkül pedig értelmezhetetlen a zsidó identitás, így a cionizmus igazából állandóan retteg. Ha valaki erős, de fél, az nagyon veszélyes. Ha egy XVI. századi magyar zsidó ima közben azt gondolta, hogy ő a választott nép tagja, az teljesen rendben van. Ha viszont ma egy izraeli zsidó katona véli ugyanígy, amikor Gáza felé repül bombázógépén, az nagyon veszélyes.
– Minden nacionalista gondolkodás ugyanolyan, függetlenül a nemzet etnikai hátterétől? A rendkívül sokszínű amerikai nemzet nemzeti érzelmű tagja gondolkodhat talán hasonlóan az izraelihez, ahol szintén nagyon különböző országokból érkeztek az emberek.
– Nem, a tragédia az, hogy az izraeli nacionalista inkább úgy gondolkodik, ahogy egy magyar nacionalista! Etnikailag Izrael nagyon heterogén, de ők ezt nem hiszik el! Nézem a diákjaimat, különböző gyerekek, szőkék és barnák, sötét bőrűek és fehérek, s mindannyian biztosak abban, hogy Dávid király leszármazottai. Nem azért írtam e könyvet, hogy megkérdőjelezzem Izrael állam létezési jogát, de azt igenis tagadom, hogy zsidó állam volna. Ugyan már, létrehoztak egy népet külön kultúrával, külön nyelvvel, és most Woody Allen az én honfitársam, miközben izraeli állampolgárságú arab diákom nem az?
– Izraelben az ön által támogatott demokratikus, multikulturális ország eszméjét szinte egyöntetűen elutasítják a lakók, mondván, ezt az országot a zsidók építették önmaguk számára. Az ön véleménye nem egy törpe kisebbség álláspontja?
– Csöppnyi kisebbségről beszélünk. Még sincs más út. Nézzünk engem: én izraeli vagyok, a héber az anyanyelvem. Mennyiben vagyok zsidó? Az a néhány ünnep nem elég, ennél több kell. Nem vallásról van szó, hiszen rengeteg szekuláris gondolkodású ember él Izraelben. Ez sokkal inkább faji kérdés arrafelé. Mondok egy példát. John F. Kennedyről mindenki tudta, hogy ír katolikus családból származott, de senki sem nevezte őt írnek. Obama kenyai származású, de nem kérdés, hogy amerikai politikus. Nálunk Joseph Liebermant, az amerikai zsidó politikust elsősorban zsidónak tartják. Azt szeretném, ha fordítva lenne: nálunk is lehetnének arab izraeliek, zsidó izraeliek, drúz izraeliek, és még sorolhatnám. Akadnak szerencsére olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy van bizonyos remény. Bár az izraeli politika a szélsőjobb irányába tolódott el, Tel-Aviv környékén helyi választáson olyan jelölt nyert, aki környezetvédő kommunista, és megtagadta az izraeli himnusz eléneklését, mondván, az nem izraeli, hanem zsidó himnusz. A nemrég a Háárec liberális lapban megjelentetett cikkemre érkezett válaszoknak is csak a fele volt mélyen elítélő, a másik fele támogató. Az viszont bizonyos, ha nem sikerül átalakítani az országot polgári köztársasággá, akkor nincs jövőnk.
– A Jad Vasem Intézetben hangsúlyozták, hogy a múzeum célja bebizonyítani: a zsidóknak joguk van Izrael állam földjére. A holokauszt hogyan formálja a mai izraeli társadalmat?
– Korábban az izraeli diákok a Maszadához (a Josephus Flavius által megírt hősies, rituális öngyilkosság az Izrael déli részén található egykori erődítményben történt, mikor a zsidók inkább a halált választották, mint a rómaiaknak való behódolást – S. L.) zarándokoltak, hogy emlékezzenek a múltra. Ma már Auschwitzba utaznak. Könyvem japánra fordítása alkalmával meghívtak Tokióba. Azt mondtam, csak akkor megyek, ha a témák között szerepelni fog Nanking, Auschwitz, Hirosima és Deir-Jaszin. Ezt elfogadták. Japánban elvittek a hirosimai múzeumba, ahol a nankingi mészárlásról tartottak előadást, az 1937-es szörnyűségről, a japán császári csapatok mészárlásáról a megszállt Kínában. Megdöbbentem, hogy az atombomba által elpusztított város múzeumában igenis beszélnek erről az eseményről. Nem azt akarom, hogy ne beszéljenek Hirosimáról, hanem azt, hogy emlékezzenek meg Nankingról is! A Jad Vasem nem rasszizmusellenes intézet, pedig az antiszemitizmus a rasszizmus formája. Ha egy nap én lennék a Jad Vasem igazgatója – amire persze semmi esély –, az utolsó szoba sötét lenne, egyetlen szóval: Deir-Jaszin. (Ebben a Jeruzsálem melletti arab faluban zsidó paramilitáris egységek 1948-ban kiirtottak több mint száz falusit, s ötszázat elűztek otthonukból – S. L.) Igen, ez nagyon kicsike mészárlás volt, össze sem hasonlítható Auschwitzcal, Hirosimával vagy Nankinggal. De emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy egyetlen múltbéli szörnyűség sem igazolhat későbbi vérontást.
– Tomi Lapid, a magyarországi felmenőkkel rendelkező izraeli politikus és újságíró mondta, ő bármikor megírhat egy zsidó telepest kritizáló cikket, mert ő zsidó, egy nem zsidó viszont ne tegye ezt, mert az automatikusan antiszemitizmus lesz. Igazat ad neki?
– Bár tény, hogy Izrael kihasználja a holokauszt emlékét saját politikai céljaira, Lapiddal nem értek egyet. Az újságírónak ugyanis nem joga, hanem kötelessége megírni a kritikus cikket, ha Izrael bűncselekményeket követ el. Nem szabad összekeverni azonban a judaizmust a cionizmussal, nem szabad általánosítani. Az a szomorú, hogy a zsidók világszerte automatikusan az izraeli kormány oldalára állnak még akkor is, ha az háborús bűnöket követ el. Az értelmiség legnagyobb része azonban nem így érez: Woody Allentől Noam Chomskyig és Judy Butlerig nagyon sokan gondolkoznak hozzám hasonlóan.