A két vezető amerikai külpolitikai folyóirat, a Foreign Affairs és a Foreign Policy legfrissebb, november–decemberi száma egyaránt ugyanazzal a témával foglalkozik: Földünk népességének alakulásával és a demográfiában bekövetkező drámai változásokkal. Mindkét folyóirat cikke lényegében ugyanazon következtetésekre jut, nevezetesen arra, hogy noha a világ népessége nő, a termékenységi mutatók meredeken csökkennek. Az eredő növekedés pedig azért következik be, mert az emberi élettartam hosszabb lesz. A népesség elöregedése viszont elszegényedést eredményez, ugyanis mind kevesebb ember tart el egyre több idős embert. Márpedig ez azt jelenti, hogy a jövő nemzedékei már nem számíthatnak arra, mint az eddigiek: hogy jobban élnek az őket megelőző generációknál. Ennek pedig „földrengéshez” hasonlítható hatása lesz az egész emberiségre.
Fenti két mottónk szempontjából bennünket jobban érdekel a Foreign Policy címlapsztorija, amely kifejezetten a „szürkülő”, rohamosan öregedő emberiségre fekteti a hangsúlyt. Bolygónk szürkülése, állítja e folyóirat tanulmánynak is beillő cikke, „mindent meg fog változtatni”.
Mielőtt azonban hozzákezdenénk az írás ismertetéséhez, a két cikk közötti érdekes eltérésre érdemes felhívni a figyelmet. Míg Nicholas Eberstadt, a demográfia területére szakosodott politológus, a Foreign Affairsban megjelent cikk szerzője szerint a népességfenntartás alatti termékenység számos szegény országban annak az eredménye, hogy a főként vidéken élő nők estében az oktatási lehetőségek korlátozottak és az egészségügyi körülmények rosszak, addig a Németországban született amerikai Phillip Longman, a Foreign Policyban napvilágot látott esszé demográfus szerzője ennek az ellenkezőjét vonja le a trendekből. Nevezetesen azt, hogy éppen az urbanizáció, az emberek városokba költözése okozta a zuhanó termékenységi mutatókat, ugyanis míg falun a gyerekek szükségesek a föld megművelésében és a szülők eltartásában, addig a városokban a gyereknevelés jelentős anyagi áldozattal jár.
Longman szerint az öregedés egyes országokat katasztrofálisan érint, mint Oroszországot, ahol a demográfiai fa eldeformálódása és persze az oroszok katasztrofális egészségi állapota miatt az elkövetkező húsz évben a népesség lélekszáma 20 millióval csökken, míg az Egyesült Államokban – ahol az orosznál jóval nagyobb a termékenységi ráta és amely jellegzetesen bevándorlási ország – 60 millióval nő.
Longman – és Eberstadt – véleménye az, hogy a globális elöregedés által okozott várható elszegényedés leghatásosabb ellenszerei az oktatás áldásainak kiterjesztése, az egészségügyi körülmények javítása és olyan gazdasági környezet létrehozása, amelyben az emberi erőforrások nagyobb értéket tudnak létrehozni.
Mindketten hangsúlyozzák, tény, hogy az emberek egyre hosszabban élnek azért, mert egyre egészségesebbek. Csakhogy – és itt következik Longman igen eredeti meglátása – a mai öregek, sőt a nem is annyira idősek egészségi állapota nem igazán irigylésre méltó. A szerző idézi a kaliforniai think-tank, a Rand Corporation friss tanulmányát, amely szerint „az 50–64 év közötti amerikaiak több mint 40 százalékának nehézségbe ütközik a mindennapi élet olyan egyszerű tevékenysége, mint 6-700 méter gyaloglás vagy tíz lépcsőn felmenet megállás nélkül, ami jelentős rosszabbodás csak a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest. A középkorúak fizikai állapotának e hanyatlása miatt számíthatunk arra, hogy az idősek következő generációja sokkal több gátló tényezővel fog küzdeni, mint a jelenlegi.” Nemcsak amerikai, hanem világjelenségről van szó, állítja Longman, amelyet az ülő életmód és részben az elhízás okoz.
Később ezt írja: „E trendek aláássák azt a ma világszerte oly sokszor hangoztatott érvet, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. Nemcsak azt tapasztaljuk, hogy újabban az időskori élettartam hosszabbodása igen szerény és jelenleg a nulla felé tendál, de a rokkantsági arány robbanásszerűen nő addig a pontig, hogy sok idős alkalmazott nehezen tudna dolgozni még akkor is, ha meglenne az a rátermettsége, amelyre a modern gazdaságnak szüksége van.”
Azt megértjük, hogy egy világbanki közgazdásznak az emberi tényezők nem sokat nyomnak a latba, és azt szeretné, ha az emberek lehetőleg életük utolsó pillanatáig ne élvezzék munkájuk megérdemelt gyümölcsét: a legalább részben gondtalan öregkort. De talán az uniós foglalkoztatási biztosnak saját másik területét, a szociális dimenziót is figyelembe kellene vennie még akkor is, ha Gyurcsány és Bajnai volt tanácsadóját, a magát rendkívül humánusnak tartó Andor Lászlót egy londoni banki posztjáról nevezték ki Brüsszelbe.
origo.hu
Mutatjuk, mikor tér vissza az viharos eső
