Elefánt a stúdióban

Normális esetben a politikusok együtt tudnak működni a médiával, s ezzel saját pályájukat is segítik. Több olyan döntéshozó is van azonban, aki képtelen az újságírókkal jó viszonyt kiépíteni, s ezért botrányt botrányra halmoz a képernyőkön.

Silvio Berlusconi nemrég a Ballaro című tévéműsorba jelentkezett be élőben telefonon, ahol azzal vádolta meg az összes újságírót, hogy az ő kormánya bukásáért küzdenek, majd kemény szavakkal bírálta a stúdióban ülő műsorvezetőt, végül köszönés nélkül lecsapta a kagylót. Abban biztosan nincs igaza, hogy az összes újságíró ellene dolgozik, minthogy az olasz kormányfő egyúttal médiacézár is, a hozzá köthető sajtótermékek nem is beszélnek botrányairól. Berlusconi annak ellenére ápol általában rossz viszonyt a médiával, hogy ő maga is felismerte a televízió fontosságát, és úgy lett kormányfő, hogy kihasználta a megjelenés hozta ismertséget. „Csak az létezik, ami a televízióban megjelenik” – szól az általa kitalált bölcsesség. Márpedig a Ballaro-kirohanás a tévében volt.
Hozzá hasonlóan nehezen kezeli a sajtót Nicolas Sarkozy francia elnök is. Emlékezetes, hogy néhány napja az őt kérdező újságíróktól „Viszontlátásra, pedofil barátaim!” köszönéssel búcsúzott, így próbálván rávilágítani, milyen abszurd vádakat fogalmaztak meg vele kapcsolatban. Sarkozy állt már fel hivatalos tévéinterjú közepén, mivel nem tetszett neki a magánéletére vonatkozó kérdés, s többször is olyan kijelentést tett kamerák előtt, amelyet felhasználhattak ellene. Ilyen volt például, mikor belügyminiszterként az autókat gyújtogató bevándorlók ellen nagynyomású vízágyú használatára buzdított, amikor egy mezőgazdasági kiállításon a kézfogását elutasító férfit elküldte melegebb éghajlatra, vagy a videómegosztók sztárja, amikor Sarkozy Putyinnal való rövid találkozója után sajtótájékoztatót tart, és legalábbis furcsán viselkedik és vihog.
A tengerentúlon a politikusok tudják, hogy ott a sajtó valóban negyedik hatalmi ágazatként működik, de nem mindig képesek együttműködni vele. George W. Bush nemrég kiadott visszaemlékezéseiben például minden újságírót gerinctelen szörnyetegnek tart, mivel bírálják politikáját, és hazafiatlansággal vádolta meg az összes zsurnalisztát, aki másként gondolkodott, mint ő. A köszönetnyilvánítások között is úgy szerepel, hogy „voltaképp még a médiának is köszönetet mondok”, bár tény, hogy ha valaki, hát ő kapott hideget-meleget a sajtótól.