Észak-Korea nem Irán!

Az 1953-as koreai fegyverszünet óta Észak-Korea nem követett el olyan mértékű provokációt Dél-Korea ellen, mint amikor kedden Phenjan sztálinista kormánya lövette a két ország közötti határ mellett fekvő Jonpjong-szigetet. A támadásnak halálos áldozatai is vannak. A háborút is kockáztató aktusnál csak egy volt visszataszítóbb és veszélyesebb: a válasz a támadásra. Ri Mjong Bak dél-koreai elnök az elnöki palota alatti bunkerből üzente Észak-Koreának, ha még egyszer ilyet tesz, nem marad el a visszacsapás. Ami pontosan olyan retirálás volt, mint amikor március végén egy észak-koreai tengeralattjáró süllyesztett el egy dél-koreai cirkálót, és negyvenhat haditengerész vesztette életét.
És mit tettek a nyugati fővárosokban a megtámadott ázsiai barát támogatására? Brüsszeltől Budapestig elítélték a phenjani kormány tettét. Washington pedig majd hadgyakorlatot tart. A hírre a rossz emlékű Kim Ir Szen diktátor phenjani óriás szobrának térde nyilván reszketni kezdett. A Wall Street Journal máskor állhatatosan háborúpárti véleményrovatában tegnap egy cikk arra buzdította az amerikai kormányt, hogy gondolja át a lehetőségeit. Egy amerikai kutató ugyanott arról cikkezett, hogy nem igazán van mit tennie Washingtonnak.
Érdekes. Más esetben egy ilyen választ e lap is megalkuvásnak nevezne. Például akkor, ha Irán átlőne Bahreinbe. Ugye emlékszünk arra, hogy miért rohanta le Amerika szövetségesei bevonásával Irakot? Elsősorban azért – hazudta George W. Bush volt amerikai elnök –, mert az iraki zsarnoknak tömegpusztító fegyverei voltak. Ám azokat máig nem találták meg. Az Iránnal szemben az atomsorompó-egyezményhez nem csatlakozó Észak-Korea nukleáris tölteteit nem kell keresni. Azokkal már két alkalommal kísérleti robbantásokat hajtott végre.
Irak megszállásának, elpusztításának, valamint százezrek megölésének második indoka az volt, hogy ott Szaddám Huszein zsarnoki rendszert tart fenn. Olyan zsarnoki rendszert semmiképpen, mint Észak-Korea dinasztikus urai, akik több millió embert pusztítottak el mesterséges éhínséggel. A politikai foglyok egy részét haláltáborokban likvidálják. Hogy van az, hogy Irakot e két ismérv alapján megtámadásra ítélték, míg a békés szomszédját megtámadó Phenjant senki nem akarja megleckéztetni? Sőt Bush elnök 2008 októberében Észak-Koreát eltávolította a terrorizmust támogató országok listájáról, hogy a kommunistákat tárgyalásokra ösztönözze.
Az Egyesült Államok és Izrael az atomfegyverekkel és az azokat célba juttató rakétákkal rendelkező Észak-Korea helyett évek óta a szomszédjait több száz éve meg nem támadó Iránt fenyegeti „katonai opcióval”, amely országnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei szerint sincs atomfegyvere, és nukleáris programjával felhagyott, mint azt az amerikai hírszerzés még Bush idején meg is erősítette. Iránnak atomtöltetet hordozó rakétái sincsenek, ellentétben Észak-Koreával, amely Taepodong–1-es rakétájának hatósugara 6000 kilométer, így Amerika nyugati partjait is eléri. Hogy a fegyverszüneti vonaltól harminc kilométerre fekvő Szöult hány rakétával tudná az agresszív kommunista szoldateszka elpusztítani, senki nem tudja.
Szaddám Huszeinről és most Mahmúd Ahmadinezsádról Amerikában és nyugati véleményformáló körökben sokaknak Hitler jutott eszébe. Az észak-koreai Kim diktátorról furcsa módon senkinek, noha a rezsim harci gázait politikai foglyokon próbálja ki, akiknek haláltusáját tisztek figyelik üvegfalon át.
Igaz, Észak-Koreának a célpont országokkal szemben van egy behozhatatlan előnye. Nem muzulmán ország.