Véres kard

Közeledik a karácsony, a családcentrikus apukák átgondolják, kicsi fiuk mit kapjon ajándékba a Jézuskától. A militarista típusúak számára lehet műanyag gépfegyver, pici tank, harci helikopter. Kim Dzsong Il épp ilyen típusú, militarista és családcentrikus. Az ő fia egy véres kardot kap. Igen ám, de a diktátorkodásra épp most készülő Kim Dzsong Un számára a véres kardhoz használati utasítást is mellékeltek, mert ez az ajándék nem arra való, hogy a többi játék közé odategye. Az Ifjú Kormányos nemrég kapott egy másik csillogó-villogó ajándékot, amelyet meg is mutathatott az öszszes többi gyereknek: egy urániumdúsítót. Nem amolyan kopott vacakot, hanem igazi, atomfegyverhez szükséges plutóniumot előállító csodagépet! Apa aztán büszkélkedett is vele eleget, a fél világ ezen ájuldozott.
Észak-Korea leendő diktátora nem véletlenül kap ilyen sokat manapság. Kim Dzsong Ilnek huszonnégy éve volt arra, hogy beleszokjon az uralkodásba mint a Nagy Vezető állandó segítője, leendő utódja és árnyéka. Az a világ azonban már elmúlt, a kommunizmus nagy kísérlete elbukott, a határok bezáródtak, Észak-Korea pedig egyedül várja azt a bizonyos holnapot, amikor nemzetközivé lesz a világ. Kim Dzsong Un előbb vagy utóbb egy olyan országot fog örökölni, amely borotvaélen táncol a lét és a nemlét között. Az ajándékok pedig arra jók, hogy egy kis önbizalmat csepegtessünk a srácba, s bebizonyítsuk mindenkinek, hogy semmiféle változás nem lesz.
Azaz folytatódhat az egysíkú külpolitikai játék: 1. Észak-Korea nem tárgyal, mert mérges a rá fenekedő imperialistákra. 2. Észak-Korea csapásokat és gonoszkodásokat helyez kilátásba. 3. Észak-Korea felveti, hogy ő békét akar, de így, a nyugatiak aljas tervei miatt nehéz lesz leülni tárgyalni. 4. Észak-Korea bizonyos segélyért cserébe hajlandó részt venni a hatoldalú megbeszéléseken. Ezeket megkapja, s tesz bizonyos látszatintézkedéseket. 5. Észak-Korea részt vesz a hatoldalú tárgyalásokon. 6. Észak-Korea látványosan felháborodik a zöldasztal mellett, onnantól mérges a rá fenekedő imperialistákra. Megy ez, mint a karikacsapás, pedig nem Phenjan találta ki, hanem a többiek, az Egyesült Államok, Kína, Dél-Korea, Japán és Oroszország. A hat tagnak ez a tárgyalássorozat teljesen megfelelő, akkor is, ha úgy tűnik, nincsenek eredmények. Pedig vannak, ez pedig az, hogy Észak-Korea nem omlott össze és nem indított háborút, vagyis a status quo voltaképp nem sérült. Az általános vélekedéssel szemben nem Kína áll Észak-Korea kommunista diktatúrája mögött, hanem mindenki. Kim Dzsong Il igenis élvezi az amerikaiak bizalmát, mivel olyan figura, aki kezében tartja a gyeplőt. A diktatúrák zajosan szoktak szétesni, arra a sok millió éhező észak-koreaira pedig se Kínának, se Dél-Koreának nincs szüksége, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország pedig nem akar zűrzavart.
A Kedves Vezető tudja, hogy az ő rendszerének fennmaradása milyen sokat ér, de azzal nincs tisztában, mennyire tartanak tőle. Pedig nyilvánvaló, Észak-Koreát soha senki nem vette komolyan, még atomfegyverrel a kezében is futóbolondnak tűnik. Ha Dél-Korea felül a provokációnak, azzal nagy segítséget nyújt a Kimeknek, ezáltal a nemzetközi stabilitásnak. Ha visszafogja magát, akkor nem lesz háború, de Kim Dzsong Un reménytelenül gyenge marad, apja halála után pedig káosz szakad Észak-Koreára. Nagy dilemma, de valószínűtlen, hogy Szöul a háborúra szavazzon. Úgyis jön a karácsony.