Fel nagy örömre!

Idén – legalábbis szenteste – nem volt fehér a karácsony, esett az eső, de legalább hideg volt. Fáztak az emberek, amikor vitték haza a fát, vagy siettek hazafelé 24-én kora délután. Sokan voltak idehaza, akik számára a Megváltó születésének ünnepe csak egy újabb nap volt, amelyet túl kell élni, mert az aluljáró hideg, a pálinka adta melegség pedig oly rövid ideig tart, s csalóka is, mert azzal együtt is akármikor meg lehet fagyni. Csak nem érzi az ember a fájdalmat, amikor a lélek elhagyja a testet.
Van, ahol soha nem esik a hó, az igazi, európai zimankót nem ismerik, de nem kell hideg a fájdalomhoz. Ma már fal emelkedik Betlehem és Jeruzsálem között. Ha ma születne meg az Emberfia, vajon nehezebb volna a dolga, mint kétezer éve? Bizonyos szempontból biztosan, hiszen nyilván nem volna egyszerű a szent család számára egy szamáron elvonulni az ellenőrző pontok és határállomások során, az újszülöttet regisztrálni is kellene, de ezek csak apróságok. A lényegi kérdésekben semmi változás nincs. A Közel-Kelet azóta állandó szereplője a könyörgéseknek, amióta egyáltalán közvetítik a rádióban. A Szentföld keresztényeit üldözik, s gyorsan tegyük hozzá, rossz ott palesztinnak lenni, s halkan azt is, hogy izraeli zsidónak sem leányálom. A politikai döntések nem hoztak boldogságot, de ahogy a pápának, úgy Krisztusnak sem hinnének. Valaha a farizeusok tiltakoztak ellene, ma Richard Dawkins hivatásos ateista és egyházgyűlölő kérdőjelezte meg a megváltást és az áteredő bűnt a Guardianben írt véleménycikkében. Erről ő írt már egy szekérderék könyvet, ebből él. Nem akar azokhoz csatlakozni, akik tudják, milyen hideg az aluljáró.
A pápa a BBC rádiónak mondta el karácsonyi gondolatait, imáiba foglalva az angol nyelvű világ népeit. Néhány hónapja legjobban a britek hökkentek meg, amikor a hozzájuk látogató szentatya útját nem botrányok kísérték, hanem őszinte érdeklődés, tisztelet és szeretet. Elmondta, soha nem lehet megállni a keresztényeknek, soha nem dőlhetnek hátra, amíg egyetlen szenvedő ember is van a földön. Irakban lehet demokrácia, de a pápa imái mégis értük szólnak, az irakiakért, felekezettől függetlenül. No meg az elfeledett kontinens, Afrika épp forrósodó kis szegletéért, a máig Elefántcsontpartnak nevezett valamikori gyarmat lakóiért, akikért a korábbi nagy testvér valahogy nem érez felelősséget. Párizs helyett a keresztényeknek kell odafigyelniük, rámutatniuk a készülő bajra, vigaszt nyújtaniuk az ott élőknek.
XVI. Benedek nem politikai döntéseket hoz, pedig Peking most valószínűleg rosszallja a szentatya szavait. A kínai kormány hivatalosan ateista, s a pápa csak annyit kér, hogy imádkozzunk azokért, akik a Kínában nem engedélyezett katolikus egyház hívei. Ahogy a Nobel-békedíj alkalmat adhat arra, hogy Pekingre ráhúzzák a vizes lepedőt, itt erről szó sincs. Semmi szükség most a pápa szavait kihasználva Kína mellett vagy Kína ellen érvelni. Emberekről, szenvedőkről van szó.
Bár az Európai Unió kapott egy-két ütést az utóbbi két évben, bízvást mondhatjuk, a nagyvilágban sokan szeretnének szegények lenni Magyarországon. Igazuk van? Talán igen, mert aki itt szegény, az Szudánban vagy Nyugat-Kínában gazdag. Csakhogy az ember tényleg nemcsak kenyérrel él, de Isten igéjével is, Richard Dawkinst például vígan körberöhögnék az említett helyeken (s még aluljáró sem volna). Persze nekik sem lenne igazuk, mert az ő koordináta-rendszerükben más értékek szerepelnek. Úgy általában, nem érdemes keresni az igazságot sem itt, se Fokföldön, se Ázsiában. Inkább örvendezzünk, mert megszületett a Megváltó!