Új polgárháború küszöbén Elefántcsontpart

Közel húszezer ember menekült el néhány hét alatt a készülő polgárháború elől Elefántcsontpartból Libériába, az összecsapásokban eddig 173-an haltak meg. A válság kapcsán Abidjanba utazik a napokban szinte minden érintett állami vezető, de egyáltalán nem biztos, hogy sikerül megoldani a hatalmi krízist.

Előkelő segítő. Lanny Davis, Bill Clinton egykori amerikai elnök különleges tanácsadója állt Laurent Gbagbo szolgálatába. A híres-hírhedt „spin doctor” közölte, ügyfele elutasítja az erőszakot, s arra szólítja fel Ouattarát, hogy az is tegye le a fegyvert, és kezdjék el a tárgyalásokat. Davis egy hosszú listán részletezte a korábbi miniszterelnök és északi lázadó Ouattara bűneit. Az amerikai ügyvéd korábban az Egyenlítői Guinea diktátorát, Teodoro Obiang Nguema Mbasogót segítette tanácsaival. Az elnök 2009-ben nyert a választáson, 1979 óta nem talált legyőzőre.

Laurent Gbagbo, a novemberi választáson alulmaradt eddigi elefántcsontparti államfő meggyőzésére az ECOWAS, a Nyugat-afrikai Országok Gazdasági Közössége három elnököt küldött Abidjanba. Benin, a Zöld-foki Köztársaság és Sierra Leone első embere próbálja rávenni a makacs politikust arra, távozzon a hatalomból, elejét véve a polgárháború újraindulásának. Az eredmények azt mutatják, hogy Alassane Ouattara az elnökválasztást megnyerte, őt ismerik el nemzetközileg megválasztott elnöknek, így Gbagbo ragaszkodása a hatalomhoz csak rontja a helyzetet. Az ENSZ, az Egyesült Államok és Franciaország Ouattara győzelmét tartja jogosnak, Gbagbo viszont azzal érvel, az alkotmánybíróságnak a voksok arányát nem jelentették be, északon csalások történtek, a taláros testület pedig őt nevezte ki elnöknek, s már fel is esküdött.
Elefántcsontpart modern kori történelme annyiban tipikus, hogy az egymást követő diktátorok mind a demokratikus ellenzék vezetőiből váltak zsarnokká, abban viszont nem hasonlít a többi szomszéd esetére, hogy az ország kiváló lehetőségekkel bír, s Nyugat-Afrika vezető gazdasága lehetne. Ez az oka voltaképp a belháborúnak is, mivel a gyenge lábakon álló államhatalom nem tudja kivédeni a kívülről jövő tolvajokat, szerencsevadászokat, hivatalos koldusokat vagy pénzembereket. Elefántcsontpart gazdaságát főként mezőgazdasága röpíti, így kávé- és kakaótermesztése messze földön híres, úthálózata kiemelkedő a térségben. Mivel Elefántcsontpart francia gyarmat volt, valójában még ma is teljes mértékben látható Párizs keze nyoma az országon. A franciák segítették az ország fejlődését, és ők támogatták azokat a báb vezetőket, akik korrupt működésükkel a francia zsebekbe fizettek, s nem saját országuk érdekeit tartották szem előtt.
Laurent Gbagbo valaha a franciák oldalán állt, majd a függetlenséget követő, Párizst kiszolgáló diktátor, Félix Houphouet-Boigny ellen harcolt és győzött. A déli, keresztény Gbagbo kitisztogatta az északi származású, mozlim vezetőket a katonaság soraiból, elhintve a későbbi polgárháború magvait, amelyet csak azért lehetett sokáig elodázni, mert a bábállamfő vaskézzel irányította Elefántcsontpartot. A polgárháború észak és dél között 2002-től 2007-ig tartott, de valójában még ma sincs vége. A kakaótermesztésből meggazdagodó állam keresztény lakossága rossz szemmel nézte, hogy északon bevándorlók szorították ki a fejlődő üzletágból hittestvéreit, s ma, az öt- éves vérontás után sem hajlandók elfogadni jelenlétüket, pedig a lakosság 40 százaléka külföldi származású, Alassane Ouattara is az.
Az elefántcsontparti viszály hátterében persze ott vannak a többiek is. Franciaország befektetésekkel, ott élő kolóniával és katonai egységekkel is kiveszi a részét a krízisből. Oroszország annyiban feltétlenül nehezíti a megoldást, hogy az ENSZ BT-ben egyedüliként nem volt hajlandó Laurent Gbagbo ellen kiállni, így a világszervezet nem tudott döntést hozni az (ex)elnökkel szemben.