Az oly veszendő magyar drámairodalomnak aranykort álmodom – mondja melankolikusan, kényelmes karosszékébe süppedve a kilencvenhez közelítő Hubay Miklós. A drámaíró kezét elgondolkozva szája elé emeli, tekintetét körüljáratja a hatalmas, könyvekkel telirakott szobában. A polcok előtt régi láda; állítólag ebben vitte ruháit a humanista kancellár, Oláh Miklós az 1530-as években Németalföldre.
Pezsgőt iszunk sajttal, olívabogyóval. A sarokasztalon kis könyv, Hubay első kinyomtatott tanulmánya 1941-ből: Nemzeti színjátszás, drámai magyarság, mellette az első dráma, a Hősök nélkül, amelyet rögtön a Nemzetiben játszottak, s rögtön be is tiltottak. A végül öngyilkosságot elkövető főhős-politikust – akiben Imrédy magára ismert – Somlay Arthur alakította: foteljében, újsággal a kezében halt meg. Aztán tíz esztendővel később hajszálpontosan ugyanígy távozott önként az életből maga Somlay is, térdén a központi napilappal.
Később egy zsákra mutat Hubay Miklós. Felemeljük, benne hatalmas betűkkel telerótt papírszeletek. Dráma készül belőle, ha gyenge látása ellenére meg tudja írni. Pápavárók lesz a címe; a moldvai csángók várják a pápalátogatást – meséli. Nagy Lajosról, Firenzéről beszélgetünk sötétedésig. Elbúcsúzom, az előszobában régi színházi plakátok a falon, egy-egy emlékezetes Hubay-premiert idéznek fel.
Hubay Miklós megírta élete utolsó művét, a Pápavárókat. S előtte még közel félszáz drámát, közte az első musicalt a hatvanas években. Számtalan tanulmánya született a Tragédiáról, a betiltást követő első, 1955-ös bemutatónak a dramaturgja volt.
Tegnap délelőtt, 94 éves korában érte a halál – adta hírül a szűkszavú kommüniké. Fentről figyeli, hogy mikor jön el a várt drámai aranykor.
origo.hu
Ez nem ellenzék, hanem vírus, amit le kell gyűrni
