A héten Magyarországon bomba robbant. Nem terroristák improvizált robbanóeszköze, hanem évek óta ketyegő élelmiszerbomba: kiderült, hogy a magyar búzatermés átlagos Fusarium-fertőzöttsége az utóbbi időben jócskán meghaladja az elfogadható mértéket. Ez a gabonaiparban mindig is gondot okozó gomba (kiküszöbölni jelenlétét teljesen nem lehet) olyan toxint termel, amely a fertőzött gabonát tartalmazó élelmiszerekben – kenyérben vagy éppen az emiatt a német áruházak polcairól visszahívott sajtos tallérban – is benne marad, és bizonyos mennyiségen túl komoly egészségi kockázatot jelent a fogyasztókra.
Hogy a magyar gabona túlzott Fusarium-fertőzöttségét pontosan mi okozhatja, ezt még kiterjedt vizsgálatnak kell megállapítania. Ám mielőtt bárki ujjal mutogatna eztán a magyar kenyérre és gabonára, jobban teszi, ha szétnéz a helyi áruház polcain, ugyanis jó eséllyel fedezhet fel olyan élelmiszerterméket, amelyben éppily veszedelmes mérgek találhatók.
Aki nem hiszi, olvassa el Marie-Monique Robin könyvét, amely néhány hete került forgalomba a francia könyvpiacon, és amely ugyancsak bomba. Bombasiker.
Marie-Monique Robin már 2008-ban is magára vonta az olvasók figyelmét és nem egy multinacionális cég haragját. A többkötetes szerző és díjnyertes dokumentumfilmes akkor jelentette meg a Monsanto szerint a világ című könyvét. Ebben azt is bemutatta, hogy a monokultúrák térnyerése miként csökkenti drámaian a biológiai sokszínűséget a családi gazdaságok kárára, és hogy mindez veszélyezteti az emberiség élelmiszer-biztonságát és önellátó képességét.
Robin új munkája máris sikerkönyv. Teljes címe: Mindennapi mérgünket… – A vegyipar felelőssége a krónikus betegségek terjedésében.
Tárgya annak bemutatása, hogy milyen ok-okozati kapcsolat áll fenn az elsősorban a fejlett világban az utóbbi mintegy harminc évben terjedő betegségek (például a rákos megbetegedések 40 százalékos emelkedése, a leukémia és a gyermekeknél fellépő agytumor arányának évi kétszázalékos növekedése, a Parkinson- és Alzheimer-kór, az autoimmun-betegségek és egyéb kórok elszaporodása), valamint a mindennapjainkat és táplálékunkat elárasztó vegyszerek tízezrei között.
A nyomozómunkára indult Robin bemutatja az élelmiszer-termelés módját a gyomirtók használatától az élelmiszertermékekbe kevert adalékanyagokon át a műélelmiszerekig, majd pedig azt is, hogy a vegyipar miként gyakorol nyomást, és miként manipulál azzal a céllal, hogy továbbra is jelen lehessen a nagymértékben mérgező élelmiszertermékek piacán.
Az ötszáz oldalas kötet elején megdöbbentő példák – konkrét, jól dokumentált esetek alapján – sorakoznak arról, hogy milyen nyomást fejtenek ki a multinacionális cégek a laboratóriumokra és kórházakra, nehogy helyesen diagnosztizálják a szereik használatától megbetegedett embereket, tehát hogy hamis kórismét adjanak ki. (Robin azt is felháborodottan bírálja, hogy a gyártók „növényvédő” szereknek merészelik nevezni azokat a gyom- és rovarirtó szereket, amelyek célja az ölés. És nem felejt el figyelmeztetni, hogy a mérgező anyagoknál alapszabály: minél nagyobb mennyiségben kerülnek a szervezetünkbe, annál mérgezőbb hatást fejtenek ki.)
„Ha a bhopáli katasztrófa – írja az indiai városban 1984 vége felé az amerikai Union Carbide által okozott üzemi balesetről, amelynek eredményeként majdnem négyezren haltak meg, és félmillióan szenvedtek sérülést, többségükben kiheverhetetlent – arra emlékeztette a világot, hogy a gyom- és rovarirtó szerek halálos mérgek, kevesen tudják, hogy minden évben mintegy 220 ezer ember hal meg e termékek erős mérgezésének következtében.” Szerinte a kísérletek eredményeit meghamisítják az ok-okozati összefüggések elfedése érdekében. „Amikor állatokkal kapcsolatos adatok állnak rendelkezésre a rák okaira vonatkozóan, ezeket gyakran úgy intézik el, mint amelyek nem vonatkoznak az emberekre. De ha hasonló módszertannal végeznek kísérleteket azért, hogy új gyógyszereket vagy gyógymódokat fejlesszenek ki, akkor az állatok és emberek közötti jelentős fiziológiai különbségek hirtelenében »lényegtelenekké« válnak.”
Robin a permetezőszerek veszélyét illusztrálva idézi egy dán vizsgálat eredményét is, amelyet 1975 és 1984 között végeztek el hivatásos dán kertészek körében. A koppenhágai egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a gyom- és rovarirtó szerek használata a non-Hodgkin-limfóma kockázatának megkétszereződéséhez vezetett, de jelentősen nőtt a lágy szövetek szarkómájának előfordulási aránya is.
A szerző hatalmas tényfeltáró munkájának végén igen súlyos következtetéseket von le.
Ez év januárjában, írja, két cikk jelent meg a Le Monde című francia lapban tíz nap eltéréssel. Az első arról szólt, hogy az amerikaiak átlagéletkora kezd csökkenni. A másik pedig arról, hogy harminc év alatt világszerte megkétszereződött a kóros elhízásban szenvedők száma. „Érdekes módon a napilap egyetlen szót sem fecsérelt arra, hogy milyen szerepet töltenek be e kettős fejleményben a szennyező vegyi anyagok, noha – mint láttuk – a kóros elhízás krónikus betegség, amelynek kórtana (nagy?) részben környezeti eredetű.”
Robin szakértő szerzőket idézve írja, hogy az a tény, miszerint a szarvasmarhák már nem legelik az ómega–3 zsírsavakban gazdag füvet, hanem ómega–6-ban gazdag kukoricával és szójával táplálják őket, fiziológiánkra üt vissza. Az ómega–6 zsírsav elősegíti a zsírok raktározását, a sejtek merevvé válását, a koagulációt és a külső hatásokra történő gyulladásos reagálást. Az ómega–3 viszont az idegrendszer létrehozásában játszik szerepet; a sejteket rugalmasabbá teszi, nyugtatja a gyulladásos reakciókat, és korlátozza a zsírsejtek képződését is. A fiziológiás egyensúly szorosan függ az ómega–3 és az ómega–6 közötti egyensúlytól. Bár az emberi szervezetnek mindkétféle zsírsavra szüksége van, az utóbbi fél évszázadban leginkább e két zsírsav aránya változott meg az általunk fogyasztott élelmiszerben: ez az arány 1:1-ről 1:25-re, majd 1:40-re módosult. Ez pedig korántsem mindegy, és ezt tudják a rákkutatók, ugyanis a gyulladás készíti elő a helyét a rákos megbetegedésnek.
De mit tehetünk mindez ellen? – teszi fel a kérdést Robin. Fogyasszunk biotermékeket, és kerüljük a vegyi szennyező anyagokat. „Együnk bio módon annyit, amennyit csak lehet” – tanácsolja, miközben hangsúlyozza, egyáltalán nem felejtette el, hogy a biotermékek ára lényegesen magasabb a szennyezett, vegyszerek közbeiktatásával előállított élelmiszerek áránál.
A biotermékek ugyanakkor, írja, hatékonyan védik a gyermekeket a gyom- és rovarirtók hatásától. Erre vonatkozóan szintén ismertet kísérleteket. 2003-ban a washingtoni és seattle-i egyetemen olyan két–öt év közötti korban lévő gyermekek vizeletét elemezték a kutatók, akiket kizárólag biotermékekkel tápláltak, illetve 21 ugyanolyan korú gyermek vizeletét, akiknek a szülei szupermarketekben kapható termékeket vásároltak. A tudósok kimutatták öt gyom- és rovarirtó szer jelenlétét, és megállapították, hogy a második csoportba tartozó gyermekek vizeletében a maradványok átlagos szintje hatszor akkora volt, mint az első csoport esetében. Majd ezt a következtetést vonták le: „A bio-mezőgazdaság termékeinek fogyasztása viszonylag egyszerű módja annak, hogy a szülők csökkentsék gyermekeik gyom- és rovarirtó szereknek való kitettségét.”
Egy három évvel később nyilvánosságra hozott tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a vegyszeres élelmiszerekkel táplált gyermekek vizeletében megtalált irtószerek maradványai igen gyorsan eltűnnek. Az atlantai Disease Control and Prevention központban 23 általános iskolai tanulóval fogyasztattak biotermékeket. Tíz nap múlva az irtószer maradványainak szintje gyakorlatilag kimutathatatlan lett. Ami azt jelenti, hogy amikor és ahol csak lehet, vegyszerezetlen termékeket kell ennünk és innunk.
origo.hu
Hosszú évekre börtönbe kerülhet a szolnoki gyerekverő karateedző
