Megvan Gyurcsány új pártja

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Legalábbis erre lehet következtetni abból a közgyűlési határozatból, amelyet az alakulóban lévő párt három jelenlegi vezetője szignált.

2011. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Névváltoztatás. Új pártot az MSZP-ből! című Facebook-bejegyzését Gyurcsány múlt hét pénteken tette közzé. Ebben sorba veszi, hogy ő és követői honnan jönnek és hova szeretnének eljutni. Azzal kezdi, hogy tavaly tavaszszal, amikor azt írta az MSZP-ről, adna még egy esélyt a pártnak, komolyan beszélt. Utána arról írt, hogy ő és követői nem a kormánynak, hanem „Orbán rendszerének ellenzékeként” kívánják magukat meghatározni, az MSZP-t pedig a balközép centrumpártjává kell tenni. Ehhez megújulás kell, amihez a pártszavazás fontos. – Természetesen adódik egy következő kérdés is: mi fog történni, ha kísérletünk elbukik – írta a volt kormányfő, aki szerint ez esetben logikailag két út áll előttük: vagy hosszú időre befejezik a politizálást, „vagy új mozgalom alapításával az MSZP-n kívül keresünk megoldást”. A politikus bízik benne, hogy ez nem történik meg, mert törekvései új pártegységet teremtenek. – Aztán ha idáig eljutottunk, akkor majd feltehetjük a kérdést: lehet-e, kell-e új nevet is adni a pártnak, ezzel is jelezve, hogy lezárult egy szakasz és valami új kezdődik – zárta bejegyzését Gyurcsány Ferenc.


Demokrata Párt – ez a neve annak a szervezetnek, amely 2011. február 13-i közgyűlésén az MSZP-vel való összeolvadásról, illetve az ellenzéki pártból esetlegesen kiváló csoportokkal való együttműködésről határozott. A két forgatókönyv bármelyikének teljesülése révén új párt jönne létre. – Ha a Magyar Szocialista Párt kongresszusa úgy dönt, fel kívánja venni a Demokrata Párt nevet, akkor a Demokrata Párt a pártok működéséről szóló, továbbá az egyesülési jogról szóló törvények alapján egyesül a Magyar Szocialista Párttal, egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyesüléssel létrejövő társadalmi szervezet a továbbiakban a Demokrata Párt nevet viselje – olvasható a szervezet lapunk birtokába jutott közgyűlési határozatának első pontjában. A második pont szerint a Demokrata Párt közgyűlése egyhangúlag döntött arról is, hogy ha az MSZP kongresszusa „nem határoz a Demokrata Párttá alakulásáról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre”, akkor a párt „egyesül ezzel a társadalmi szervezettel”.
Az MSZP megszűnésére, illetve a pártszakadásra utaló, Budapesten keltezett dokumentumot három személy írta alá: Takács István, a www.minalunk.hu/rakosmente portál főszerkesztője elnökként, Hurubán Sándor levezető elnökként, Takácsné Teszenyi Katalin pedig jegyzőkönyvvezetőként.
*
A bíróság központi honlapján lévő névjegyzékben még nincsen nyoma a Demokrata Párt nevű szervezetnek, értesüléseink szerint a bejegyzése folyamatban van.
Múlt hét végén Gyurcsány külföldi újságírókkal találkozva egy új párt alapítását is kilátásba helyezte. Az eseményen a volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Chartára utalt (ebben részt vesznek olyan közéleti személyiségek is, akik a szétesett SZDSZ-ből és MDF-ből érkeztek) mint olyan szervezetre, amely modellértékű lehet egy ilyen elképzelés megvalósítására. Beszélt arról is, hogy 2012 közepéig-végéig ki fog derülni, sikeres lehet-e az MSZP a tervezett változtatásokkal vagy sem. Gyurcsány kijelentette, bár nem új párt alapítása az elsődleges szándéka, ha nem sikerül az utolsó próbálkozása az MSZP átalakítására, akkor „le kell vonnia a következtetést”.
Februárban, amikor a Gyurcsány által szintén támogatott párton belüli szerveződés, a Demokratikus Koalíció Platform megalakult, Puch László, a szocialisták egyik legbefolyásosabb háttérembere, volt pártpénztárnok üzent a volt kormányfőnek. – Talán az lenne a legjobb, ha ránk hagyná a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját – nyilatkozta a pártigazgató a Figyelőnek, hangsúlyozva, Gyurcsány Ferencnek is döntenie kell: „alkalmazkodik vagy kilép”. Kijelentéseit többen nyílt hadüzenetként értékeltek. Puch ugyanis a jelenlegi pártelnök, Mesterházy Attila egyik támogatója. Az elmúlt időszakban szinte heti rendszerességgel voltak kisebb-nagyobb véleménykülönbségek az MSZP-ben Gyurcsány szerepvállalásával kapcsolatban. Többeknek nem tetszett, hogy a pártvezetéssel nem egyeztetett például országértékelőjéről, hogy rászervezett az MSZP alkotmányvédő rendezvényére (Gyurcsány a chartamegmozduláson szólalt fel), és hogy azon meg sem jelent. Legutóbbi ötlete a párt megújítására a pártszavazás volt. Ezen kezdeményezése gyakorlatilag már rendes Gyurcsány-ellenes nyilatkozatsorozatot eredményezett. Első körben a frakció több tagja bírálta azzal, a pártnak vannak fontosabb feladatai is annál, mint hogy a vezetők megválasztásának körülményeiről, a tagság jogosítványairól nyissanak vitát. A pártvezetésből Mesterházy Attila tárgyilagosabb, Balogh András elnökhelyettes szenvedélyesebb kritikát fogalmazott meg. Utóbbi szerint Gyurcsány aktivitása a baloldalnak és az ország egészének is ártalmas, „kifejezetten aláássa a párt pozícióit”, egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozásnak.
Gyurcsány bírálatot kapott a párt szinte valamenynyi platformvezetőjétől, Hiller Istvántól, Baja Ferenctől is. Horváth Csaba budapesti elnöke a pártszavazás kérdéseinek színvonaláról azt mondta, Gyurcsányék akár a világbékéről is megkérdezhetnék a tagságot.

Iratokat kér. Gyurcsány Ferenc arra kérte a parlament mentelmi bizottságának elnökét, küldje el neki a mentelmi joga felfüggesztésére tett ügyészi indítványt, s annak alátámasztására szolgáló dokumentumok másolatát. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.