Rágalomária

Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök csütörtökön egyszerre harminc ország nagykövetét hívta meg azért, hogy elpanaszolja nekik, miként „teszi tönkre” az országot az egy évvel ezelőtti választásokon a parlamenti helyek kétharmadát megszerző kormány és annak miniszterelnöke, illetve hogy „mellesleg” elmagyarázza azt a büntetőeljárást, amelynek ő az egyik főszereplője.
Nehéz lenne ugyanilyen akciót elképzelni azon országokban, amelyeknek képviselői elfogadták a meghívást. Hiszen vajon a washingtoni magyar nagykövet elzarándokolt volna-e a republikánus, elnökjelölti ambíciókat dédelgető Ron Paul képviselőhöz, ha az bejelenti: tájékoztatni kívánja a nagyköveteket arról, hogy Barack Obama elnök egy olyan kormányt vezet, amely lábbal tiporja a jogot? És fordítva: vajon mit kapott volna Orbán Viktor a Gyurcsány-kormány tagjaitól és médiájától, ha még ellenzéki vezetőként igyekezett volna összetrombitálni több tucat diplomatát, hogy elmondja nekik: a pénzügyi felügyelet vezetőjét törvénytelenül cserélték le a szocialisták, miután félholtra verték, majd emberek szemét lőtték ki, miközben véresre verték pártja egyik országgyűlési képviselőjét?
Azt, hogy mit kapott volna, tudjuk. S azt is, hogy elmentek-e volna tömegesen a nagykövetek. Nem mentek volna el. Mert akár tetszik a jelenlegi kormánynak, akár nem, a nyugati médiához hasonlóan a nyugati diplomaták tetszésindexe teljesen eltér a magyar népnek a szavazatában is kifejeződő ízlésvilágától. Míg e diplomaták szemében a magyar történelem szemétdombjára került SZDSZ vagy ultraliberális utódja, az LMP csillagos ötös és bírálhatatlan, a volt kommunista jogutód MSZP négyes, a Fidesz viszont zsigerileg gyanús volt, gyanús, és gyanús is marad.
Gyurcsány Ferenc a nagyköveteknek – majd egy nappal később a Budapesten állomásozó külföldi újságírók klubjának, a HIPA-nak – 26 pontban foglalta össze a jogállam „rombolását”. Az alkotmány „szétverését” pedig újabb 21 pontban, amit a perbefogásától láthatóan rettegő és mártírszerepre készülő volt miniszterelnök megfejelt még egy sukorói „tájékoztatással” is.
A 21 pont közül az elsőben azt panaszolta, hogy immár az alkotmányt alapjognak nevezik. Amire a német nagykövet arca nyilván a rokonszenvtől rándult össze, hiszen saját alkotmányuknak 1949 óta ez a neve. A második pont fő kifogása az, hogy az új alaptörvény a kereszténység tradicionális nemzetépítő szerepét méltatja. Igen. Azt. De vajon eszébe jutna egy pozsonyi politikusnak azért panaszkodni a külföldnek, mert a szlovák alkotmány a Nagymorva Birodalmat tiszteli Cirill és Metód mellett, vagy egy ateista görög politikusnak ugyanez, mert a hellén alkotmány a görög ortodox államegyház alkotmányos védelmét betonozza be? Gyurcsány panaszának harmadik pontja, hogy hazánk hivatalosan nem Magyar Köztársaság, hanem Magyarország. Kérdés, hogy vajon kormányfőként miért nem emelt kifogást ugyanezért, amikor Brüsszelben minden egyes hivatalos megjelenésén az asztalon a neve alatt Hungary és nem Republic of Hungary állt.
Tegnap egy német lap azt írta, a liberálisok és a szocialisták főleg azért támadják Orbánt, mert „nemzeti patrióta”. Igazán jó lenne végre tudni, hogy ez a jelző miért lehet dicséret egy amerikai, francia, szlovák, görög, román vagy malajziai politikus esetében, és miért elítélendő, ha ezt egy magyar miniszterelnök vallja.
A mélyen antidemokrata magatartása miatt is elkergetett Gyurcsány páratlan képmutatásának bűnét nem akarjuk kisebbíteni vagy feloldani mások felelősségében, de egyedi „kezelésünk” kérdését végre igen élesen szóvá kellene tennünk azoknak is – így az itteni nagyköveteknek és kormányaik politikusainak –, akik az efféle panaszokat kritikátlanul hallgatják immár huszonegy éve.