Az érces hangban ott volt minden

Négy éve, hogy utoljára élőben láthatta a magyar közönség: akkor Debrecenben lépett színpadra, hogy Bob Dylan, Stevie Wonder, George Harrison dalainak karcosabb verzióját elénekelje. Joe Cocker vasárnap London, Párizs és Moszkva után a Papp László Budapest Sportarénában mutatta be tavaly év végén megjelent legújabb lemeze, a Hard Knocks anyagát.

Woodstock, 1969. Egy vastag barkós figura elképesztő erővel énekli John Lennon és Paul McCartney számának rockátiratát a hippivilágbékében összeboruló tömegnek. Joe Cocker az A little help from my friends néhány percével rocktörténelmet írt, s írja azóta is – negyven éve.
Sheffieldi aszfaltbetyárként kezdte, kocsmaturnézásból szedte össze a napi betevőt, aztán pillanatok alatt Woodstockig, majd a nagy hanglemezkiadókig jutott. Nyakába szakadt a hírnév, s vele minden rock and roll kellék; drog, alkohol, züllés. Nagyot harapott mindenből, csakhogy az élet visszaharapott. Isten tudja csak, hogyan jött vissza a pokol legmélyebb bugyraiból. A züllés örvénye ellenére nem tűnt el a süllyesztőben, sőt, irigylésre méltó pálfordulást produkált épp a megfelelő pillanatban. Elengedte a rácsokat, a kínzó szenvedélyeket – megbékélt mindenekkel. Joe Cocker hatvanhét évesen a show-biznisz ünnepelt, bölcs, nagy öregje, továbbra is folyamatosan turnézik, és néhány év kihagyással készíti az újabb és újabb lemezeket. Eddig megjelent huszonegy stúdióalbuma és négy koncertlemeze közül számos multiplatina lett. Vándorol rendületlenül, s az úton már csak önmagával versenyez.
Öltönyben, elegánsan állt vasárnap színpadra, abban az érces hangban azonban ott volt minden; Woodstock, egy generáció álma, aranykora, a hetvenes-nyolcvanas évek minden pillanata. Új lemeze, a Hard knocks letisztult, kiegyensúlyozott, de a többi albumhoz képest poposabb hangvételűre sikeredett – már az elhangzott mindössze két új dal alapján. A csendes, lírai Unforgiven és a címadó Hard knocks című számokon kívül Cocker régi örökzöldeket énekelt inkább. A közönség pedig így is jól járt; az A little help from my friends, a You are so beutiful, a Kilenc és fél hét zenéje, a You can live your hat on, az Up where belong to, az Unchain my heart vagy a Summer in the city elmaradhatatlan dalok, hiányérzetünk is maradt volna nélkülük.
A hangosítással akadtak problémák, sokszor visszhangoztak a nóták, s ha nem Cocker, egy élő legenda áll a színpadon életműve teljes súlyával és kisugárzásával, talán mindez bosszantó is lehetett volna, így azonban nem esett csorba a katarzison. Maradt a döbbenet, vajon hogyan lehet közel a hetvenhez is olyan elementáris erővel énekelni, hogy a sportaréna közönsége belereszket. Hogyan lehet valakiben annyi erő, hogy sallangok és látványelemek nélkül képes betölteni a lényével egy ekkora steril teret? Külön dicséret illet a háttérzenészeket, de mindenekelőtt Cockert, a nagy öreget, aki leckét adott hitelességből Budapestnek.
(Joe Cocker, Hard Knocks Tour 2011, Papp László Budapest Sportaréna, június 5.)