
origo.hu
Én is félek!
Tanulmányi út. Az idén mintegy tizenegyezer diák utazhat külhoni magyarlakta területekre tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! programban – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Kiemelte: a Határtalanul! program lényege, hogy ne érettségizzen le egyetlen fiatal sem úgy Magyarországon, hogy nem volt intézményes formában legalább egyszer határon túli magyarok között.
Szombaton reggel katonai tiszteletadás mellett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A mai nap nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélését, az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük. Eljött hát az idő, hogy ne csak arra emlékezzünk, amit elveszítettünk, hanem azt is ünnepeljük, amit újra megleltünk – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban. Kifejtette: az új Országgyűlés első döntéseivel biztosította a magyar állampolgárságot minden magyarnak, aki nem Magyarországon él, és ősei földjét nem kívánja elhagyni, így minden magyar ember közjogilag is az egységes magyar nemzet részévé válhat. Kövér László hangoztatta, hogy a világméretű átalakulásból csak a nagyon erős, önmaguk újjáépítésére képes nemzetek tudnak nyertesen kikerülni, Magyarország azonban sajátos többletenergiával rendelkezik: a Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élő magyarok erőforrásai, s nem tehertételei a magyar államnak.
Technikai kérdések
A határon túli magyarok választójogáról a döntés a kormánykoalíció tagjainak fejében és lelkében már megszületett, a megvalósítás azonban még technikai kérdéseket vet föl – közölte a házelnök immár a vajdasági Szabadkán. A jelenleg még hatályos alkotmány a választójogot még magyarországi lakhelyhez köti, az új alaptörvény nyomán módosítandó választójogi jogszabály azonban ezt a kitételt valószínűleg eltörli, s minden magyar állampolgárnak lesz választójoga, függetlenül attól, hogy életvitelszerűen Magyarországon él-e vagy nem – közölte az Országgyűlés elnöke.
– Magyarország megújításához az egész nemzetre szükség van – mutatott rá Hende Csaba honvédelmi miniszter a szombathelyi Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban. – Legyőzhetjük Trianont, ha hisszük, hogy összetartozunk, ha hisszük, hogy ez a közös hit képes a közösség érdekében megmozdítani bennünket. Ha össze akarunk tartozni, meg kell találnunk az egymáshoz vezető utakat – érvelt.
Több ezer új állampolgár
Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár a főváros XXII. kerületében arról beszélt, hogy mára több ezer határon túli magyar kapta meg, kapta vissza a magyar állampolgárságot, és kilencvenezren nyilvánították ki szándékukat erre. A politikus úgy fogalmazott: „Új szél fúj a Kárpát-medencében, az összetartozás és a közös felemelkedés szellemének szele.” – Azok számára, akik ma állampolgársági esküt tesznek, vége a jelzős szerkezetes magyarságnak; az eskü valódi választóvonal az egész magyarság életében – mondta Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője Hódmezővásárhelyen. Hozzáfűzte: a magyar parlamenti képviselőknek az a céljuk itthon és Brüsszelben is, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akik az elmúlt évtizedekben kisebbségbe szorultak.
Megújuló nemzeti szövetség
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy ugyanaz a nemzeti szövetség újul meg most – igaz, más formában, és most nem vérrel pecsételik meg –, amelyet annak idején megkötöttek az ősök, és Trianonban szétromboltak.
– Természetes igény, hogy aki a nemzethez tartozik, az megkaphassa az állampolgárságot – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztos Baktalórántházán az ünnepélyes állampolgári eskütételen. A város református templomában Csűry István királyhágómelléki és Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, illetve családtagjaik, valamint tíz kárpátaljai és erdélyi lelkész, tette le az állampolgári esküt. Hódmezővásárhelyen a Székelyföldről, a Délvidékről és a Partiumból hetvenöten érkeztek eskütételre, köztük Tőkés László és gyermekei. Egerben nyolcvannyolc székely tett állampolgársági esküt.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy vélekedett: a vajdasági magyar ember mindig az egységes nemzet részének tekintette magát. – A mi számunkra az elmúlt egy évnek a törvényhozási eredményei hihetetlen visszaigazolást, megerősítést jelentenek – fejtette ki Pásztor.
Felvonulás
A trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulója alkalmából rendezett tiltakozó felvonulást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten mintegy másfél ezer ember részvételével. A rendezvény után jelentős rendőri biztosítás mellett a résztvevők a Regnum Marianum-kereszttől a szerb, a román és a szlovák nagykövetség elé vonultak, tiltakozva „az elcsatolt országrészeken uralkodó magyarellenesség” ellen.
A versailles-i kastélyparkban álló Nagy-Trianon-palota előtt tartott nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége. Az eseményre mintegy 150 magyar megemlékező érkezett Magyarországról és nyugat-európai országokból.
Én is félek!
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Derült égből: a Kreml bejelentést tett Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójáról
Fiatal apát támadta meg a demencia: ezek voltak az árulkodó jelek
Olyan érzelmeket váltott ki Elon Muskból a hatalmas robbanás, amelyre nem sokan számíthattak + videó
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Kalapáccsal verték halálra a híres testépítő bajnokot
Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Teljes az összeomlás a Tisza Pártban Magyar Péterék adatbotránya miatt
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.