Galaktikus magány

Az elmúlt évtized az űrkutatásban való csalódás évtizede lett. A gazdasági válság hatására megrendült amerikai költségvetési helyzetre figyelő politikusok először a Mars-utazást tolták ki a semmibe vesző távoli jövőbe, majd a Hold helyette tervezett „újrafelfedezését” vették le a napirendről. Az űrkutatásnak tehát vége.
Almár Iván űrkutató-csillagásznak valószínűleg kissé megemelkedik a vérnyomása, ha az előző állítást olvassa. Sosem felejti el ugyanis hangsúlyozni, hogy az űrkutatás él és virul, mindössze az automatizálás és a robottudomány fejlődésével az önműködő szondák vették át az ember feladatát. A galaxis felfedezéséhez immár nincs szükség a televízióban kétségkívül remekül mutató, egyébként azonban számos nehézséget, veszélyt hozó hős űrhajósok részvételére. Azt már mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy felfedezettnek tekinthetünk-e egy égitestet, ha lefényképezi, esetleg leszáll rá egy ember alkotta robot.
A Kozmikus társkereső az űrkutatás, ha lehet, még ellentmondásosabb – és még nehezebben indokolható értelmű – részterületével foglalkozik: az idegen életformák és a Földhöz hasonló bolygók keresésével. Pedig valószínűleg ez volt az űrkutatás kiinduló gondolata. Sokan már jóval az első rakéták és mesterséges holdak startja előtt magányosnak érezték magukat ezen a bolygón, és képtelenek voltak elfogadni, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben. Hamar kiderült: kicsi az esély arra, hogy a Naprendszerben intelligens földön kívüli civilizációra bukkanjunk. A jelenlegi technikai fejlettség mellett viszont még nagyon sokáig nem léphet ki az ember bolygórendszerünkből.
Maradtak tehát az űrszondák, a fülelés és a semmibe küldött üzenetek. Az 1972-es indítású Pioneer–10-től kezdve több olyan űrszondán is elhelyeztek az emberi civilizációról tudósító üzeneteket, amelyek évek múltán kijutnak a Naprendszerből. Könnyen belátható, hogy még ha hemzsegnek is odakint az intelligens civilizációk, elenyészően kicsi az esélye annak, hogy valaha is megtalálják és megfejtik a fémtáblákba gravírozott üzeneteket.
A földönkívülieknek szóló üzenetek újabb közvetítő eszközre leltek, amikor a hidegháború végeztével feladat nélkül maradt sok orosz rádióteleszkóp. Bár a tudományos közvélemény folyamatosan bírálta a vállalkozást, segítségükkel rádióüzeneteket küldtek a közeli csillagok irányába. Sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend e projekt fordítottja, amikor az idegenek tevékenységét bizonyító rádiójeleket keresnek az űrből érkező sugárzás frekvenciatengerében. A SETI-nek rövidített vállalkozás, bár már fél évszázada folyik, eddig semmilyen eredményre nem vezetett. Bár ez korántsem meglepő, a sikernek ugyanis statisztikailag alig kimutatható esélye van, a pénzügyi támogatók meglehetősen csalódottak lehetnek.
Sokkal gyorsabb sikerrel kecsegtet a Föld-szerű exobolygók (a Naprendszeren kívüli bolygók) keresése. Az utóbbi években tömegével fedeznek föl ilyeneket. Űrszondákkal kutatnak közöttük olyanok után, amelyek jellege és elhelyezkedése hasonló a Földéhez, így akár élet is lehet rajtuk. Ezzel csak az a gond, hogy ha találnak is ilyen égitesteket, azok elképzelhetetlen messzesége gyakorlatilag kizárja, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk őket.
Az űrkutató szerző tevékeny szerepet vállalt a nemzetközi SETI-közösségben az elmúlt évtizedekben. A program haszna iránt elkötelezett, de ez nem homályosítja el tudományos objektivitását. Szakmai tevékenysége okán így Almár Iván tekinthető e tudományterület legalaposabb tudással bíró magyar szakértőjének. Könyvei ezért mindig érdeklődésre tarthatnak számot, és a Kozmikus társkereső sem okoz majd csalódást a sci-fi iránt elkötelezett égfürkészek számára.
(Almár Iván: Kozmikus társkereső. Kossuth Kiadó, Budapest, 2011. Ára: 2980 forint)