Halasztott japán lemondás

2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sikerült bizalmatlansági indítvánnyal lemondatni Japán rendkívül népszerűtlen kormányfőjét, ő azonban reagálva a közvélemény-kutatási eredményekre bejelentette, amint sikerül a nukleáris krízisen úrrá lenni, és elkezdeni az ország újjáépítését, távozik posztjáról. Politikailag megfelelő időben, épp a szavazás előtti percekben jelentette ezt be Kan Naoto, vélhetőleg ezzel nyert időt magának. Korábban ugyanis a kormányfő pártjának belső ellenzéke arra készült, hogy az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) által benyújtott bizalmatlansági indítvány mellé áll. A kormányzó Japán Demokrata Párt (JDP) Ozava Icsiro köré gyűlt ellenzéki magja végül nem vett részt a szavazáson vagy tartózkodott.
A szavazásnak súlyos tétje volt. Ha a bizalmat megvonták volna Kantól, a politikus vagy lemondatja egész kormányát, vagy feloszlatja a parlamentet, és új választásokat írnak ki. A Magyarországon jövő hét elején tartandó Ázsia–Európa-találkozó (ASEM) egyik vendégeként Macumoto Takeaki részvétele is kérdéses volt a szavazás miatt, ám végül a diplomata is helyén maradt, így el tud jönni a gödöllői eseményre. Ezen a tanácskozáson egyébként éppenséggel az olyan, nem hagyományos veszélyforrásokról fognak eszmét cserélni a külügyminiszterek, mint például a földrengések vagy a szökőárak.
Kan Naoto pártján belül azt állítják, megállapodás született, miszerint a kormányfő a 2011-re szükséges pótköltségvetés elfogadása után távozik, azaz amikor meglesz a pénz a földrengés és cunami sújtotta ország újjáépítésére. Ezek szerint Kan valószínűleg még a nyár folyamán távozik, legalábbis Hatojama Jukjo korábbi kormányfő ezt valószínűsíti. Ez azért is valószínű, mert a JDP Ozava-klikkje már hónapok óta készül a palotaforradalomra. Az igen befolyásos Ozava Icsiro azt állítja, Kan nagyon rosszul kezelte a természeti katasztrófát, s a párt hatalmát veszélyezteti munkájával, így ideje félreállítani. Az állítás kicsit sántít, hiszen Kan lemondását már a katasztrófa előtt is sokan szorgalmazták, a miniszterelnök a földrengés idején is épp egy rendkívül feszült kormányülésen volt, ahol csak azért nem került sor nyílt ellenségeskedésre, mert a földrengés beleszólt az eseményekbe, s azóta is az jelentette neki a túlélést, hogy a katasztrófa miatt a politikai események a háttérbe szorultak.
Ozava, az „árnyéksógun” a japán politikai élet egyik legszínesebb, egyben legveszélyesebb alakja. Korábban az állampártként működő LDP vezetője volt, majd szakított velük, és számos kis párt alakításával, azok megszüntetésével és egyesítésével az ellenzéki, nagyon megerősödött JDP soraiban találta magát. A 2007-es felsőházi győzelmet követően a testület Ozavát választotta miniszterelnöknek, ám az LDP uralta alsóház felülbírálta a döntést, és Aszo Taro lett az új kormányfő. 2009-re már a párt elnökségéről is le kellett mondania, a nagy demokrata győzelmet végül nem az ő irányításával vívta ki a párt, de stílusosan mondhatjuk, hogy árnyéka – főtitkárként és vezető stratégaként – mindig rávetült a pártra. Az új kormányfő, Hatojama Jukjo 2009 augusztusától 2010 májusáig bírta, amikor bejelentette saját és Ozava lemondását. Utána Ozava megmérette magát a párt elnöki posztjáért, de alulmaradt Kan Naotóval szemben, azóta folyik a belső harc kettejük között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.