Ketten – vízparton

– Jó napot, van kapás?
– Hajjaj! Úgy harapnak, mint kacsa a nokedlit. Csak nem az én csalimra! De arra ne is harapjanak, az anyjuk ezüstpikkelyes istenit!
– Csukára megy? Vagy keszegre?
– Főleg pénzre.
– Nem úgy értem. Milyen halat akar fogni?
– Semmilyet. Undorodom a halaktól. Egyik büdösebb, mint a másik. A szálkától is félek. Egyszer azt álmodtam, hogy szálka akad a torkomon, és megfulladok. A fejem beletoccsant a gulyáslevesbe.
– Miféle gulyáslevesbe? Abban nincs is szálka.
– Nincs, de akkor is így álmodtam! Azóta a gulyáslevest se eszem meg. Maga mire megy? Pontyra?
– Mire megyek? Tönkre. Bedőlt a vállalkozásom. Bánatomban a zsinórt áztatom. Nézem a vizet, zsibbadok, elfelejtem, mekkora balek vagyok. Megnyugtat a természet, szeretem a csendet.
– Ki nem szereti. Egyedül a madarak idegesítenek. A hajamat tépem tőlük. A varjakkal nincs bajom, de a többi szétfütyörészi a fejemet! A rigók a legaljasabbak. Milyen vállalkozása volt?
– Kútfúrással foglalkoztam, de abból csak éhen halni lehet. Manapság már senki nem veteményez, nincs mit locsolni, nem kell kút. A madaraknál csak a fácán rosszabb. Én egyszer elkaptam egy nyomorult fácánt. Követ kötöttem a lábára és élve a tóba dobtam.
– Jól tette! Kushadnak a magas fűben, és hátba rikácsolják az embert. Egyébként én se veteményezek. Tavaly még palántáztam paprikát, paradicsomot, de még a leveleit is lelopták. Képzelje, három év alatt hat biciklim tűnt el, az egyiken pumpa is volt.
– Nekem a motoromat vitték el a kocsma elől. De az semmi. Múlt héten kiraktam az ágyneműt az udvarra, hogy szellőzzön. Lepiszkították a galambok. Csupa lila folt. Érik a faeper.
– Mérgezni kell őket.
– Mit gondol, mit csinálok? Egérmérget szórok nekik.
– Szeretik?
– Imádják. Csipegetik, aztán felfordulnak. Van, amelyik még el tud repülni, de aztán lezuhan.
– Az jó. Észrevette, hogy a halak is hangosak? Csobognak, hancúroznak, kiugrálnak a vízből.
– Á, megbolondult a természet. Idegbeteggé tették!
– Ahogy mondja. Előbb-utóbb az emberiség is idegbeteggé válik. A legjobb úton van. Milyen csalit használ?
– Semmilyet. Lógatom az üres horgot, és kész. Korábban ott feljebb, a kanyarban pecáztam, de megőrjített a fűzfa. Elég neki egy kis szél, úgy zúg, mint egy leszálló repülőgép. Ki kéne vágni. Maga is üres horoggal dolgozik?
– Az üres horognak nincs értelme. Legyen azért rajta valami. Rátűzök egy zoknit.
– Zoknit? Miféle zoknit?
– Piros férfizoknit. Megveszem a legolcsóbbat, műszálas vacak, öt pár ezer forint. Sokáig eltart. Néha leakad, elviszi a víz, akkor horogra tűzök egy másikat.
– Harapnak rá?
– Szerencsére nem. De ki akar halat fogni? Maga akar?
– Úgy nézek ki? Haragudna, ha kérnék egy zoknit? Szívesen kipróbálnám.
– Tessék, válasszon. Aztán kiülünk a stégre.
– Deszkastégre nem megyek. Recseg.
– Csak hullámzáskor recseg. Jöjjön nyugodtan. Onnan messzire lehet dobni!