Mi történt a nyáron?

Nehéz eldönteni, hogy a tanár vagy a diák örül-e jobban a nyári szünetnek. Két és fél hónapra megszabadulnak egymástól, és ez mindegyiküknek jár. Igaz, ilyen hosszú tanítási szünet máshol a világon nincs, de nálunk ez már történelmi hagyomány, szinte az egyetlen hathatós ígéret, amellyel manapság a pedagóguspályára lehet csábítani a fiatalokat. Sok más örömük nem nagyon van benne. Ócska a fizetés, rosszak a gyerekek, alig van sikerélmény, és olykor a szülő is beront, persze nem amikor hívatják, hanem amikor épp haragos. Ugyanakkor eldönthetetlen a vita, hogy a magyar tanárember túlterhelt-e vagy épp nem, mennyi a munkával töltött valós idő, és ha megemelik az óraszámát, akkor azt hogyan számolják ki. Benne van-e a (bejárások miatt valójában nem is olyan) hosszú nyári szünet, vagy azt másként könyvelik?
Egyszóval itt a nyár a maga megszokott és vadonatúj problémáival. Lesz-e állás szeptemberben, és meglesz-e még az iskola, továbbá lesz-e tizenöt éves korig tartó tankötelezettség? Kaposváron például ötven szülő kezdett éhségsztrájkba, mert bezárják a gyerekük iskoláját, de szép sajtója volt a VII. kerületi Janikovszky-iskolának is, amelyikről bennfentesek tudni vélik, hogy az igazgatója a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának volt a barátnője. Egyszóval nincs menekvés a politika és a cselszövés elől, nem lehet elbújni az iskola falai közé sem. Mindeközben tulajdonképpen csoda, hogy a tanév mindig elkezdődik és befejeződik, hogy a közoktatásnak nevezett nagyüzem gyakorlatilag zavarmentesen üzemel, még akkor is, ha lassan már nemcsak a fénymásolást fizetik a szülők, de a tetőjavítást és a tanteremfestést is. És néha felmerül bennük, hogy ennyi erővel akár órákat is adhatnak.
A nyári szünet persze újabb gondokat is hoz. Mi legyen a gyerekkel? Már régen nem működik a „vidéki nagymamánál tyúkot kerget a városi kisfiú” megoldás. Nincs vidéki nagymama, vagy ha van, akkor nem biztonságos a falu, ahol lakik, a tyúkot meg rendszeresen ellopják. De az is lehet, hogy nagyi is van, vidék is van, közbiztonság is van, csak a nyaralás úgy telik, hogy nagyi és unoka egész nap együtt bámulja a brazil szappanoperákat. Hová lettek a mesélő nagyik? Mi legyen a gyerekkel? – sóhajtanak tehát nagyot a szülők, hisz sokuknak még a legolcsóbb tábor is drága, két hetére rámenne a család nyaralására félretett pénz, már ha lenne nyaralás, mert a magyarok többsége egyáltalán nem megy nyaralni. Inkább felszereli a klímát, és a poszter előtt ülve a hűvös hegyekbe képzeli magát.
Azért ha megerőltetjük a fantáziánkat, el tudjuk képzelni, hogyan is töltik majd kis- és nagykamaszok a nyarat. Valószínűleg hűs plázákban és/vagy otthon a számítógép előtt. Ugyanúgy, ahogy a telet. A tanárok gondosan feladják a nyári kötelező olvasmányt, amelyet néhány buzgómócsing biztos el is fog olvasni, de a többségnek eszébe sem jut, mert még soha nem tapasztalta meg, hogy az olvasás nem munka, hanem szórakozás. Valamikor réges-régen, még a poroszos rendszerű magyar közoktatásban szokás volt, hogy az első szeptemberi fogalmazást arról íratták, mi történt veled a nyáron. Nem tudom, megvan-e még ez a szokás, azt sem tudom, hogyan fejtik meg a tanárok a diákok hieroglifáit, merthogy az elviselhető külalak ma már nem követelmény – de azért érdekes olvasmány lenne. Kikerekedne belőle egy szociográfiai tanulmány. Például kiderülne, hogy egyáltalán van-e miről írni. Van-e téma, anyag, amelyből kikerekedik a fogalmazás? Hogy mondjuk emlékeznek-e még arra az ifjak, mi is történt velük az óbudai Sziget Fesztiválon vagy a Balatonon? Vagy merő mámorrá vált-e az egész? És a kisebbeknek lesz-e aktív, nem csak interaktív élményük? És végeredményben ebből a nagy nyári körképből kikerekedne, hogyan is bánunk a gyermekeinkkel. Hogy jól, okosan szeretjük-e őket.