Szaúdi hölgyek a hátsó ülésen

2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer egymás után letartóztattak egy nőt Szaúd-Arábiában, mert autót vezetett. Minthogy a sivatagi királyságban törvény nem, de a hagyomány tiltja a nőknek az autóvezetést és a kerékpározást, Manal as-Saríf tudhatta előre, mi vár rá. Akcióját egyébként apja és bátyja is támogatta, amolyan kísérletként, mi történik, ha szánt szándékkal az értelmetlenné vált hagyomány ellen vét. Szaúd-Arábiában évtizedek óta folyik a vita a nők autóvezetéséről, de eddig semmi nem történt, mivel a hagyományokat nagyon tisztelő országban nehezen válnak meg valamely jól bejáratott szokástól, s a lakosság többsége sem támogatja a jog megadását. Egy kisebb részük azonban igen, Manal as-Saríf pedig épp az ő segítségükben bízott.
A sajátos szaúdi jogi útvesztőben alaposan megforgatták a hölgyet. A rendőrök elsőként a vallási rendőrségként ismert testülethez vitték, amely azonban közölte, a nők autóvezetésének tilalma nem a Koránból van levezetve, egyszerű szokás, így nem az ő hatáskörükbe tartozik. A rendőrök úgy találták, a nő nem követett el bűncselekményt, nem jelentett veszélyt a közbiztonságra, csak közlekedési kihágást, így a közlekedésrendészethez irányították. Ez a csoport viszont nem tudott mit kezdeni az esettel, hiszen a jogszabályok miatt soha nem volt még dolga női sofőrökkel.
A tiltás alapját az képezi, hogy a közlekedésrendészethez hasonlóan a társadalom nagy része sem szokott hozzá a nők jelenlétéhez. Szaúd-Arábiában szigorúan elkülönítik a két nemet, a lehető legkisebbre csökkentik az időt, amíg egy egymással rokonságban nem álló férfi és nő találkozik. Ennek megfelelően egy – természetesen férfi – rendőr nehezen tudná kezelni a helyzetet, ha nő balesetet okoz vagy azt elszenved, ahogy a férfi sofőrök sem tudnának kellően magabiztosan beszélni egy ismeretlen nővel hasonló helyzetben. Arról nem is beszélve, hogy a nők maguk éreznék magukat a legárvábbnak akár egy apró vita esetén is, minthogy konkrétan tiltva van számukra a beszélgetés idegen férfiakkal.
A nők jogai mellett kiállók azt mondják, ha állandóan a veszélyekről beszélünk, akkor biztosan nem fognak a nők vezetni. Bár Abdullah szaúdi király általában a reformok híve, az aprónak tűnő, valójában nagyon is súlyos problémát valószínűleg nem fogja rendeleti úton megoldani, és hirtelen engedni a követeléseknek. A szaúdi lapok mindenesetre egyöntetűen amellett érvelnek, hogy engedjék a nőket a volánhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.