Miért és miként kezdte el a később nagy hatásúnak bizonyuló politikai blogját írni?
– Az interneten már 1992–93 körül igen aktívak voltunk a barátaimmal. Már akkor láttam, hogy az internet milyen óriási lehetőségeket rejt a civil lakosság számára. Később két fontos politikai oldal volt Tunéziában: egyiküket, a Tunezine.comot Zuhair Jahjaui írta, ő volt az első, akit internetes munkájáért börtönbe zártak. Két barátom, Szami és Szofia hívott, hogy csináljunk mi is egy blogot. Először nem akartam, de mivel nagyon sokat rágták a fülem, ráálltam. Mi magunk adtuk össze a pénzt, magunk dolgoztunk rajta.
– Mennyire volt ez veszélyes?
– Rendkívüli módon. Bár már korábban is írtam politikai jellegű publikációkat, azokat nem a nagyközönség olvasta, hanem a kutatók az egyetemen, Franciaországban, ahol tanítottam. Már a kezdetekkor külön is akartam választani a kutatói munkásságomat és a politikai aktivizmust, így Astrubal néven írtam a blogot. Ez megvédett engem, a nevemet Ben Ali elnöktől, ettől persze még nagyon is veszélyes volt. Hét éven át nem is jöttem haza Tunéziába. 2009 júniusában döntöttem úgy, hogy csináljanak velem, amit akarnak, de én hazatérek. Akkor Ben Ali még szilárdan ült a székében. Volt egy kutatói munkám, így minden dokumentumommal hazamentem. Ha valaki megnézte volna azokat az írásokat, könnyen kideríthette volna, hogy én vagyok Astrubal. Mégis vállaltam a kockázatot, hiszen tudtam, ha bármi történne velem, azt percek alatt az egész internetes közösség megtudná. Persze sok embert bebörtönöztek, megkínoztak, megöltek, mint például az említett Zuhair Jahjauit is, aki a börtönben átéltekbe halt később bele. Ez nem játék. Mikor valaki Twitter-forradalomról vagy Facebook-forradalomról beszél, mindig figyelmeztetem: nono, itt emberek életéről van szó!
– Amikor hazatért, hitte volna, hogy Ben Ali két év múlva meg fog bukni?
– Akkor állandó kapcsolatban álltunk a barátaimmal, Szami Berlinben volt, Szofia Montrealban, Belek Párizsban, s mi Tunéziáról beszéltünk. Akkor azt mondtam, legfeljebb öt évet adok a rendszernek. Éreztem, hogy készen áll az ország a változásra. Biztos ön is hallott olyan szamárságokat, hogy az arab államoknak nem való a demokrácia és hasonlók. Emlékezzünk csak arra, hogy az első világháború előtt sehol sem volt demokrácia! Ha a harmadik köztársaság népét, az akkoriban még nagyon is vidékies Franciaországban élőket nézzük, vajon számukra a demokrácia többet jelentett, mint a mai tunéziaiaknak, akik internetet használnak, műholdas tévét néznek? Igen, éreztem, hogy lesz valami. Arra azonban nem számítottam, hogy ilyen gyorsan és zökkenőmentesen fog megtörténni.
– Mi a közösségi hálózatok és a blogok szerepe ebben a forradalomban?
– Ez egy eszköz, nem több. Az internet önmagában nem old meg semmit, csak azok az emberek, akik a korlátozások nélküli internetet használják. 1848-ban milyen változás volt a kommunikációs hálózatban? A szikratávíró! Újra csak van egy olyan eszköz, amit nem tud ellenőrizni senki, s látjuk, mi történt, forradalmak söpörtek végig Európán, Magyarországon is.
– Nem mindenhol történt változás, bár nagy hangon beharangozták, Szaúd-Arábiában például még a szervezők sem vettek részt a harag napja nevű eseményen. Mivel magyarázza ezt?
– A félelmet nem könnyű áttörni. Az első pillanatokban a hatóságok által lelőtt emberek viszszatartó erőt jelenthetnek, de végül kiderül, hogy ennek épp az ellenkezője az igaz. Minél több a halott, annál többen jönnek vissza másnap tüntetni. Egyiptomban is ezt láttuk. Jemenben és Szíriában is ez történik. Biztos vagyok benne, hogy változás lesz Szíriában. Ben Ali és Mubarak sem gondolta volna, hogy távoznia kell, mégis megtörtént. Nem lesz könnyű, nehezebb lesz, mint Tunéziában. Ezt az árat meg kell fizetni.
– Tunéziában teljesen zavaros a politikai helyzet, Egyiptomot pedig a hadsereg irányítja. Ön optimista ezen országok jövőjét tekintve?
– Nem mondom, hogy a demokratikus berendezkedésért vívott harcot megnyertük. Azt állítom, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Vajon lesz-e robbantás nálunk egy templom, egy mecset vagy egy zsinagóga előtt? Nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy mikor! Amikor megtörténik, akkor kell nagyon bölcsnek lennünk, mivel nekünk együtt kell élnünk ezzel. Egyiptomban felrobbantottak egy kopt templomot. Igen, valóban tragikus, de egyébként mi a probléma? Az Egyesült Államokban a hatvanas években is robbantgattak, Franciaországban is, Baszkföldön és Korzikán ma is! Persze hogy mindenki elutasítja ezeket az eseményeket, de ezért nem szabad feladnunk a demokratikus intézményrendszerünket. Azért, mert valaki szörnyű dolgot hajtott végre, mi nem ölhetjük meg a saját szabadságunkat.
– Nicolas Sarkozy francia államfő nemrég hangsúlyozta, hogy szükség van az internet szabályozására, az Európai Unió is többé-kevésbé osztja ezt a nézetét. Ön szerint kell, hogy a szólásszabadságnak legyen bizonyos korlátja?
– Sarkozy nem tudja, miről beszél. Ha száz éven belül lesz egy új világégés, egy háború, valami hatalmas szörnyűség, hasonló a második világháborúhoz, akkor annak az lesz az oka, hogy az akkori modern kommunikációs technológiát addigra szigorúan ellenőrizni fogják. Most vajon miért tennék? A történelem során még soha nem volt lehetőségük a belügyminisztériumoknak és a titkosszolgálatoknak ennyi információt begyűjteni. Én meg tudom érteni, hogy aggodalmakat is kelthet az internet hatása, hogy az emberek mozgását és összegyűlését elősegíti. A problémákat azonban nem az internet okozza, a gondok szociális és politikai természetűek.
– Az internet segítségével azonban nagyon könnyen félre lehet vezetni az embereket. Emlékezhetünk a szíriai leszbikus lány blogjára, aki nem létezett, egy skóciai férfi találta ki az egészet, Szíriában mégis Amina kiszabadítását követelték. Miként lehetne megakadályozni korlátozás nélkül az ilyen becsapásokat?
– Az internet szabadságát az ehhez hasonló elszigetelt események miatt nem szabad feladni. Nagyon óvatosnak kell lennünk az információval. Egy ismerős tanár mondta, hogy diákjainak megtiltotta a Wikipédia internetes, mindenki által szerkeszthető lexikonjának a használatát. Ez szerintem szörnyű butaság. Nem megtiltani kell nekik, hanem megtanítani, miként használják a Wikipédia információit. Nézd meg a szócikket, s ha szükséged van az információra, akkor ellenőrizd más forrásból is! Valóban vannak benne hibák, de a mindennapi életben igenis jól használható, ha pedig újságíróként is oda fordul valaki, akkor egyszerűen ellenőrizni kell. Vagy nézzük a pedofil pornográf oldalakat! Nekem van gyerekem, persze hogy elítélem ezeket a filmeket. Ezért szűrni kellene az internetet? Szó sincs róla! Nem szabad persze semmi olyat leírni, amit nem tudok bizonyítékokkal alátámasztani, hiszen akkor az érintett egyszerűen beperel, és győzni fog.
– Astrobalt azonban nem tudom beperelni, csak Rijád Guerfalit. Hogyan bizonyítom be, hogy Astrobal és Rijád Guerfali ugyanaz?
– Ez nagyon egyszerű. Ha az ügyben a bíró úgy dönt, hogy az említett oldalról a bejegyzést el kell távolítani, a szolgáltató kiadja az akkor épp oda becsatlakozó személy IP-címét, amely egyedi és visszakövethető. Az IP-cím alapján meg lehet állapítani a személyazonosságát. Emellett ha valaki bűnt követ el, általában nem hagyja ott a névjegykártyáját, őt is meg kell keresni. Ez az internetes bűnözéssel is így van. Egyetértek azzal, hogy az internetnek vannak veszélyei, de azt mondom, hogy a világháló szabadságát nem korlátozhatjuk, ha el akarunk kerülni egy sokkal súlyosabb csapást.
origo.hu
Sasvári Sándor megrázó vallomása: így tették tönkre a családját
