Miska

K Ö N Y V E S H Á Z

Volt idő, a múlt század harmincas éveiben, amikor a közönség úgyszólván kizárólag regényt olvasott. Az ismert regényírók minden évben megalkották a maguk évi „remekét”, amelyet illő és szokás is volt olvasni, hogy a következő évben már ismét más regényeket legyen illő és szokás elolvasni. A műfaj túl könynyűvé vált ahhoz, hogy egyes alkotásai ne hulljanak ki az idő rostáján. Hogy ebből a buja regénytermésből mi maradt meg mára, mi lett műremek, nehéz sorra venni, annyi azonban bizonyos, hogy a többség ugyanúgy elsüllyedt, mint az elmúlt századok hitvitázóinak, prédikátorainak irodalma.
S akkor itt egy regény, a Munkácsy Mihály életéről szóló, amely túléli a történelem viharait. 1934 és ’43 között négy kiadást ért meg, de úgy tetszett, hogy a háborút követő diktatúrák eltemetik. Föltámadt, és ismét mesél egy magyar festő életéről, aki meghódította a világot. Hogy miért került a könyv indexre, nem tudjuk. Tartalma miatt aligha. Elég volt talán csak az, hogy szerzője, a műfordító, librettóíró, újságíró és színházi szakember Harsányi Zsolt „rossz korban” élt és dolgozott. Munkácsy művészete sem adhatott okot irodalmi elhallgattatására, legfeljebb szemet szúrhatott gyakran hangoztatott magyarsága.
Dramaturgiailag világos, könnyen áttekinthető, jól felépített, fordulatos, olvasmányos stílusban megírt könyvet tart a kezében az olvasó, amikor a festő életével ismerkedik. A világhírig vezető út valóban olyan regényes, hogy ebben a műfajban teljesedik ki igazán a meseszövés. A mélyről indult, korán árvaságra jutott békéscsabai asztalosinas keserves esztendők után jut el a felismerésig, hogy milyen tehetséget adott kezébe a teremtő. Sorsszerű, hogy (Munkácsy) Lieb Miska (a szerző nevezi így) pályája hogyan alakul: a válságos pillanatokban mindig akad segítő kéz, amely pártfogolja, magához veszi, vagy pénzt csúsztat a zsebébe. Huszonhat éves korában, 1870-ben már Párizs leghíresebb festője, a Salonban kiállított Siralomház című alkotását aranyéremmel jutalmazzák, a kép előtt tolonganak a látogatók. Pest, Bécs és Düsseldorf után Párizsba költözik, itt nyílik ki a világ előtte, s itt készíti el legfontosabb műveit. Olyan aszszony lesz a felesége – De Marches báró özvegye –, aki a viták és veszekedések útvesztőiben repíti a felfelé vezető úton. Az olvasó csak kapkodja a fejét, amikor felvonulnak a késő XIX. század irodalmi, zenei és festőnagyságai, politikusai Manet-tól Makartig, Than Mórtól Benczúrig, Zichy Mihálytól Paál Lászlóig, a hűséges barátig, Liszt Ferenctől Jókai Mórig vagy Andrássy Gyulától Ferenc Józsefig.
Munkácsy élete jól dokumentálható anyagokban rejlik: levelek, memoárok, visszaemlékezések, anekdoták, tárgyi emlékek segítették az író munkáját, aki a hiteles forrásokból formálta meg a regényt, és alárendelte a fantáziát a tényeknek. Az Ásító inas című festményről például azt olvashatjuk: „Az a szipákoló, szőke fickó, akit az utcáról hozott modellnek a műterembe, szintén váltig ásítozott ülés közben. De nemcsak ezt a beállított fiút festette rá a képre, hanem Langi uram asztalosműhelyének minden kora reggeli emlékét.” A regény erőssége a sok remek dialógus, amely az emberi kapcsolatok apró rezdüléseit, lélekhúrjait vagy csattanós replikáit érzékelteti.
Verset keveset olvas a mai ember, de a regény sincs jó helyzetben. Most egy tegnapi regény vágott utat magának a sok könyv között, amely elárasztja a piacot. A kiadó érdeme, hogy újfent felfedezte Harsányi Zsolt művét, amely a 719 oldal dacára nyugodt szívvel adható a tizenévesek kezébe is, hogy megismerjék és megszeressék hazánk nagyjait. És akaraterőt, kitartást, önfeláldozást meríthessenek belőle.
(Harsányi Zsolt: Ecce homo – Munkácsy Mihály életének regénye. Alexandra Kiadó, Budapest, 2010. Ármegjelölés nélkül)