Régi-új zászlóval küzdenek a líbiai forradalomért

Bengáziban a sportoló is forradalmár. Szálem Bader eredménye szinte mellékes az előttünk álló világbajnokságon, ha sikerül kifeszíteni a zászlót, erre pedig mérget vehetünk. A sportoló és két társa a szabad Líbiából érkezett, küldetéstudattal, fiatalos, bizonyítandó, hogy nincs két Líbia, csak egyetlenegy van, szemben a kegyetlen diktátorral.

2011. 08. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bengázi most nyugodt, csak az első héten voltak véres események. Reméljük, mire vége lesz a ramadánnak, elmegy az a szemétláda. Mi így nevezzük Kadhafit – mondta Taha el-Burki edző.
Városuk nem csak egy a sok líbiai település között, ez volt az ezredes által mindig is gyűlölt ellenfőváros, a forradalom fészke, az ellenzék telephelye évtizedek óta. A forradalom első hete aztán elhozta az erőszak mellett a szabadság ígéretét is, az emberek pedig kezdtek nyíltan beszélni. „Kadhafi idejében két újság volt Bengáziban, persze mindkettő állami kézben. Ma 130 különböző lap kapható, öt magánkézben levő tévéadó működik, a rádiók számát megbecsülni is nehéz” – mondta az edző, aki a fiatalokkal együtt részt vett az első, véres napok harcaiban. Fegyver nélkül, Molotov-koktélokkal vették fel a harcot a reguláris katonasággal. „A katonák éleslőszerrel lőttek ránk, kénytelenek voltunk megvédeni magunkat. Amikor Kadhafi emberei látták, milyen sokan vagyunk, eldobták a fegyvereiket és elmenekültek” – idézte fel a riasztó első napokat El-Burki.
Az új Líbiában ugyanis szinte teljesen megszűnt a sportélet a február 17-i forradalom után, a sportolók pedig az utcán harcoltak. A fiatal búvárúszó sem edzett abban az időben, majd a szövetség alelnöke szólt a hódmezővásárhelyi világbajnokságról. „A zászló miatt jöttünk, hogy az egész világ lássa a szabadság lobogóját!” – mondta lelkesen a fiatal úszó, nyakában az említett zászlóval. Győzelmi esélyeit csekélynek látja, elmondása szerint még soha életében nem viselt a sportághoz elengedhetetlen nagyuszonyt, amelyet a két lábra rögzítve úsznak a sportág képviselői. „Reménykedünk abban, hogy a líbiai sport is fejlődni fog, ha az az ember elmegy” – mondta Szálem Bader, felháborodottan utasítva vissza a felvetést, hogy esetleg úszna a hivatalos líbiai zászló, a tiszta zöld lobogó alatt. A szervezőknek nagyon hálásak voltak a líbiaiak, hiszen elfogadták a zászlóval kapcsolatos kéréseiket. Információink szerint a magyar állam úgy segíti őket, mint 1956-ban a magyar sportolókat a melbourne-i olimpián az ausztrálok. Ennélfogva könynyen megkapták a magyar vízumot, a szállást is biztosítani tudták a sportolóknak.
A háromfős delegáció visszautasította a feltételezést, hogy Líbia kettészakadt volna. A zöld zászlót szerintük soha nem szerette a líbiai nép, mindenki odahaza megtartotta a régi lobogót. „A zöld csak Kadhafi zászlaja, nem jelent semmit” – mondták, aláhúzva, a Kadhafi mellett kitartó emberek vagy fizetségért állnak a diktátor mellett, vagy félelemből. Állításuk szerint több mint negyvenezer embert ejtettek foglyul Tripoliban, Kadhafi erői pedig azt mondták, megölik a túszokat, ha a családtagjaik nem mennek ki éltetni a diktátort a Zöld térre, ahol a legutóbbi nagy szimpátiatüntetést tartották. Rengetegen menekültek el Bengáziba is a fővárosból, félve a diktátor bosszújától. „Nyolcszáz embert öltek meg Tripoliban egyetlen óra alatt, amikor kitört a forradalom Bengáziban” – mondták, hozzátéve, hogy másnap 1200-an szenvedték meg a diktátor haragját a fővárosban. A líbiai nép azonban szerintük nem megosztott, nincs Tripoli–Bengázi-ellentét, kizárólag a líbiaiak vannak, valamint a Kadhafi ezredes mellett érdekből vagy félelemből kiálló emberek, és az általa megfizetett zsoldoskatonák. Az edző elmondta, neki rokonai élnek Tripoliban, akik szintén gyűlölik Kadhafit, a főváros nem áll egy emberként a diktátor mellett. „Láthatjuk, hogy 42 éve van hatalmon, azóta semmi fejlődés nem volt, kizárólag tönkretettek mindent” – mondják, hosszasan sorolva a szörnyűségeket, a Lockerbie-merényletet vagy a bengázi kórházban lezajlott drámát az AIDS-beteg gyerekekkel. A sportolók megemlítették, hogy az árva gyerekek általában Kadhafit pártolják, azok, akiket magához vett a vezető és jól tartotta őket. A diktátor szokása volt líbiai vagy más afrikai országból érkezett árvákat felkarolni, ezért őt az árvák segítőjeként tartották számon. „Kadhafi szerintem senkit sem szeret, csak önmagát. Istenhez hasonlította magát, amely nagyon nagy bűn az iszlám szemében” – húzta alá az edző.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.