Fedél nélkül – milliomosoknak

John McEnroe megmondta! A tenisz korosodó fenegyereke már két éve „agyatlannak” minősítette az amerikai szövetség vezetőit, amiért nem akarják befedni a US Open centerpályáját, az 1997-ben épült Arthur Ashe stadiont. Mivel az esőszünetek miatt 2008 óta sorozatban negyedszer halasztódhat hétfőre a férfi egyes döntője, egyértelmű az igény a tetőre a világ legnagyobb teniszarénája fölött. Ehhez képest Jim Curley tornaigazgató egyelőre hajthatatlan, a játékosok pedig „lázadoznak”.

Deák Zsigmond
2011. 09. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár Wimbledonban inkább a hagyományokban hisznek, mint a Haladni kell a korral! mondásban, azért bő két éve a megújulás útjára léptek, és a sűrű angliai csapadék kiiktatására befedték a legpatinásabb Grand Slam-torna centerpályáját. A szabadtéri sportágak közül ugyanis talán a tenisz az egyetlen, amely nedves körülmények között űzhetetlen.
Az Australian Openen, amely szintén Grand Slam-torna, nem volt gond a tetővel, két melbourne-i pálya, a Rod Laver és a Hisense Arena is fedhető 1988-as, illetve 2000-es megépítése óta, inkább a januári tűző napfény, mintsem az eső miatt. A Roland Garroson több korábbi „fedélterv” megvalósulása helyett 2016-ra felújítják, kibővítik az egész párizsi létesítményt, s három pálya is tető alá kerülhet.
Egyedül New York tartja magát makacsul, ahol mindenképpen fel akarták húzni a világ legnagyobb teniszarénáját. 1997-re sikerült is, hiszen az Arthur Ashe Stadion több mint 23 ezres monstrum, ám a tetőre már nem maradt pénz és normális műszaki megoldás. John McEnroe, a sportág 52 éves fenegyereke, jelenlegi szakkommentátora már a két évvel ezelőtti esőzések kapcsán ostorozta a helyi teniszszövetséget: „Mintha agyatlanok lettek volna az illetékesek: a centerpálya befedése helyett úgy döntöttek, inkább a világ legnagyobb teniszstadionját építik meg. Pedig ugyanilyen költséggel egy kisebb, de befedhető pálya is megvalósulhatott volna. Hiába lobbiztam a tető mellett.” Tavaly Chris Widmaier szóvivő így indokolta a szövetség álláspontját: „A kivitelezés komplikált és nagyon drága. Bő 150 millió dollárra lenne szükség. Ki-ki döntse el, hogy ennyi pénzt egy tetőre költene, vagy inkább belefektetné az utánpótlásba.”
Ki-ki véleményezze e demagóg dumát maga, az időjárás mindenesetre „voksolt”, hiszen az esőzések miatt idén sorozatban negyedszer halasztódhat hétfőre a férfi egyes fináléja. A játékosok pedig lázadoznak. Akik szerdán az öltözőbe kényszerültek az égi áldás miatt, annak elálltakor közölték Brian Earley főbíróval, hogy nem mennek vissza a csúszós pályára. A címvédő Rafael Nadal keserűen beszélt a New York-i állapotokról: „A Grand Slam-tornákon rengeteg pénzről van szó, a szervezők saját magukért dolgoznak, nem értünk. Mi csak a show része vagyunk.” A világelső szerb Novak Djokovics hasonlóan vélekedett: „Tisztában vagyunk a US Open anyagi oldalával. Az emberek megveszik a jegyeket, és teniszt akarnak látni, de néha az egészség a fontosabb. Jobban kellene tisztelni a játékosok véleményét!”
Tegnap délben végre kisütött a nap, s folytatódhatott a játék. A férfiaknál a címvédő Rafael Nadal három játszmában verte Gilles Mullert. Ugyanilyen meggyőzően jutott tovább Andy Murray is – egyelőre csak a negyeddöntőbe. Ha minden a menetrend szerint alakulna, akkor ma már a férfi elődöntőket rendeznék… A több mint két napon át szakadó eső utóhatásait azért még tegnap is érezni lehetett. Az Andy Roddick–David Ferrer találkozót például a Louis Armstrong-pályáról át kellett költöztetni a 13-asra, mert egy repedésen keresztül a pálya alól a felszínre szivárgott a víz a borításon. „Mi a francot keresünk itt, ha vizes a pálya? Kezdenek kiborítani! Kész vagyok” – dühöngött Roddick, mielőtt ideiglenesen lefújták Ferrer elleni meccsét. A közjáték mégsem viselte meg, a folytatás végén már boldogan pacsizott a szurkolóival.
Férfi egyes, nyolcaddöntő: Nadal (spanyol, 2.)–Muller (luxemburgi) 7:6 (7-1), 6:1, 6:2, Murray (brit, 4.)–Young (amerikai) 6:2, 6:3, 6:3, Roddick (amerikai, 21.)–Ferrer (spanyol, 5.) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3, Isner (amerikai, 28.)– Simon (francia, 12.) 7:6 (7-2), 3:6, 7:6 (7-2), 7:6 (7-4). Női egyes, negyeddöntő: Stosur (ausztrál, 9.)– Zvonarjova (orosz, 2.) 6:3, 6:3, S. Williams (amerikai, 28.)–Pavljucsenkova (orosz, 17.) 7:5, 6:1.

Meccslabdáról az öltözőbe. A tavaly visszavonult Kapros Anikót, aki 2000-ben a junior egyest és a párost is megnyerte az Australian Openen, s tizenhárom évig járta a versenyeket, „esős” tapasztalatairól kérdeztük. „Borzasztóan frusztráló az ilyesmi, nekem például egyszer Wimbledonban a junior párosok között meccslabdánál kellett az öltözőbe mennem, mert eleredt az eső, s végül csak másnap fejeztük be a mérkőzést. Salakon még elképzelhető szemetelő esőben játszani, de füvön vagy kemény pályán nem, annyira csúszós lesz a talaj. Bár a tető elvesz a hangulatból, előbb-utóbb New Yorkban sem kerülhetik ki ezt a beruházást. Fedett edzőpálya egyébként már ott is van.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.