Fogyasztható kultúrgiccs

Nora Roberts nevéről enyhén misztikus amerikai tájakon játszódó bűnügyi filmek juthatnak eszébe azoknak, akik könnyű, tartalmas szórakozásra vágyva szörfölget esténként csatornáról csatornára. Nora Roberts filmre vitt regényei lélektani szempontból igényesek, kiszámítható fordulatokból váltanak át valamelyest meglepő befejezésekbe. Ezek a fogyasztható modern giccsek megkísérthetik a nézőt; el kellene olvasni egy eredetit.
Az 1950-ben született írónőt fiatal korában hóvihar zárta el a külvilágtól vidéki otthonában, magát szórakoztatta először izgalmas történetek megírásával. Hamar ráébredt, hogy a sztorik másokat is lekötnek. Az amerikai könyvkiadók jó érzékkel láttak üzletet a fordulatos, romantikus történetekben. Roberts sikeresnek bizonyult, ma az amerikai szórakoztató irodalom egyik legolvasottabb szerzőjének számít. Több mint százharminc romantikus regény írójaként tartják számon, amelyek egy részét J. D. Robb néven jegyzi.
Mi lehet Nora Roberts titka? – kérdeztem magamtól is, amikor olykor élvezettel, máskor dühösen végigolvastam a Kézfogó-regények négy kötetét, köztük a legfrissebbet, a Mindörökkön örökkét. A tetralógia középpontjában négy hűséges barátnő, Emma, Lauren, Mac és Parker Brown áll, akik megalapítják a Kézfogó ügynökséget. A társaság profi módon szervez boldogítóan emlékezetes kapcsolatokat, eljegyzéseket, esküvőket másoknak. A finálé aztán a Mindörökkön örökké hölgykoszorújának legrokonszenvesebb virágszálát is révbe juttatja.
A titok egyik fő komponense, hogy a hősnők a Nora Roberts- művekben szinte kivétel nélkül lélektani mélypontról indítják a történetet; a Mindörökkön örökké főszereplője balesetben elhunyt szüleit gyászolja. Minden egyes hősnő úgy érzi, tökéletesen kiábrándult a férfiakból, amíg meg nem pillantja a nagy kivételt, jelen esetben egy Malcolm Kavanaugh nevű bátor és vonzó kaszkadőrt. A hölgy (akár a többi regényben, filmben) először ki akarja játszani a végzetet, menekülne a nagy érzés elől, nemegyszer azért, mert úgy véli, alkatilag nem illik hozzá a férfi. Ez a belső ellenállás számos vígjátéki, drámai helyzetet teremt. A hölgy lassan bevallja magának is, mennyire fölösleges az ösztön ellen rugdalóznia, míg végül a férfi karjaiba omlik. Közben kiderül, hogy a szép és bátor ember erkölcsi szempontból is kikezdhetetlen.
Nora Roberts ügyesen megpatkolt közhelyekből, enyhén megbuherált, de mégiscsak sztereotip fordulatokból építkezik, amelyeket tehát jó érzékkel kapcsol öszsze, így az igényes olvasó is boszszankodva szórakozik, mondván: ez annyira rossz, hogy szinte jó. Roberts keresztény morálra építi a történeteit, az olvasót ettől még azonban néha kiveri a hideg, mert a kiszámíthatóság, a közhelyesség, a giccs filmben elviselhetőbb, mint regényben. Kár a lapos nyelvi fordulatokért is, ott van persze a mentség; még egy viszonylag jó képességű szerző sem írhat meg büntetlenül százharminchárom regényt.
(Nora Roberts: Mindörökkön örökké. Regény, fordította Gondáné Kaul Éva, Gabo Kiadó, 2011.)