A magyar titkosszolgálatok 2006 és 2010 közötti botrányos működését feltáró nyomozásokból, illetve az ezekről kiszivárgó információkból lassanként kezd összeállni egy kép, amelynek a körvonalai kirajzolják mindazt, ami ebben az időszakban a színfalak mögött lejátszódhatott. Most, hogy Laborc Sándor laptopjáról, egy másik ügyben folytatott nyomozás során Orbán Viktorra, a családjára, illetve Kövér Lászlóra vonatkozó telefonbeszélgetés-, híváslista és cellainformációs adatok kerültek elő, nyilvánvalóvá vált, amit egyébként eddig is tudni lehetett, vagyis hogy az MSZP irányítása alatt álló Nemzetbiztonsági Hivatalban konspirált, elektronikus eszközökkel végzett felderítőmunka folyt, melynek célpontja a legnagyobb ellenzéki párt vezetése volt. A szocialisták pontosan tudni akarták, mire készül a Fidesz, s ehhez törvénytelen módszereket vettek igénybe. Demokráciában az ilyesmi szigorúan tilos, bár nem példátlan: ismeretes, hogy Nixon amerikai elnök is elrendelte a demokraták kampányközpontjának titkos lehallgatását 1972-ben, majd amikor ezt a sajtó leleplezte, lemondásra kényszerült. Mindazonáltal a kormányzó MSZP-politikusok által megrendelt törvénytelen felderítés több szempontból is különbözött attól, ami Nixon idején Washingtonban történt. Először is: az elnök magánembereket bízott meg a törvénytelen lehallgatásokkal, nem az erre szakosodott állami szervet, az FBI-t vette igénybe. (Viszont az akkori FBI második embere, „Mély Torok”, W. Mark Felt tájékoztatta a médiát a behatolásról és a lehallgatóberendezések elhelyezéséről a Demokrata Párt elnökének irodájában.) Másodszor: a Watergate-betörésre kampányidőszakban, kiélezett politikai küzdelemben került sor, nem pedig egy választást követően, a kormányzati ciklus elején. Harmadszor: Richard Nixon, amikor leleplezték, hogy megelőzze a leváltását célzó kongresszusi eljárást, 1974. augusztus 9-én lemondott, kormányának hat tagjával együtt.
Magyarországon a rendőrséget és a titkosszolgálatokat ellenőrzés alatt tartó Magyar Kommunista Párt már 1945 és 1948 között törvénytelen eszközöket alkalmazott ellenségnek tekintett koalíciós partnerei terveinek felderítésére: „beépített emberei” jelentettek a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Paraszt Pár vezetőségi üléseiről, a szöveg Péter Gábor közreműködésével órákon belül Rákosi Mátyás kezében volt. Az MDP, majd az MSZMP is folytatta a „haladó hagyományt”, igénybe véve a korszerű technikai eszközöket. Hogyan is lett volna képes az MSZP 1990 után ellenállni a kísértésnek, hogy mindent megtudjon politikai ellenfelei terveiről és szándékairól, amikor erre lehetősége nyílt?
Hozzá kell tenni: a hatalomért vetélkedő politikai pártok legális felderítést is végeznek egymás ellen, keresve a legkisebb rést, amibe benyomulhatnak. Részletesen figyelik vetélytársaik helyi sajtóját, megbízottaikat elküldik rendezvényeikre, gyűléseikre. Az így nyert információkat az operatív vezetők azután kiértékelik, eldöntik, lehet-e például egy-egy politikus elszólásából, félreérthető gesztusából a választókat befolyásoló médiabotrányt kavarni. Ugyanakkor mindazt, amit megtudnak, öszszevetik a más, féllegális és illegális forrásokból nyert információkkal. Esetenként gondoskodnak a dezinformálásról is, vagyis hogy megtévesztő hírek jussanak saját szándékairól a rivális párt vezetőihez. A titkos információk gyűjtése és azok manipulatív felhasználása terén az MSZP sokáig fölényben volt a többi párthoz képest, jobb, profibb volt az ellenfeleinél. (Lásd például Kövér László „köteles beszédének” kiaknázását a 2002. évi kampányban.) 2006-ban azonban „fordult a kocka” és az MSZP „felderítése” az őszödi beszéd kapcsán olyan megrendítő ütést kapott, hogy földre került, ahonnan mostanáig sem tápászkodott fel.
Az első, tragikus hiba a szocialisták szempontjából természetesen az volt, hogy Gyurcsány elmondott egy vállalhatatlan, alpári hangvételű, kimagyarázhatatlan beszédet az MSZP képviselőinek Balatonőszödön, 2006. május 26-án, egy hónappal a szocialisták választási győzelme után. Mindennek tetejében az akkori miniszterelnök utasítást adott szavai elsőrendű hangminőségben történő rögzítésére, feltehetőleg azzal a céllal, hogy ezt a szónoki teljesítményt, melyre előre készült, megőrizze az utókor számára. Mindez azonban még nem tartozott volna a titkosszolgálatokra. Gyurcsány azonban szeptember közepén arról értesült, hogy a beszéd egy példánya „egy áruló közreműködésével” Orbán Viktor kezébe került, aki október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján el szándékozik juttatni azt a médiához. (Ezt egy akkori, közeli munkatársától tudom.) Ezért döntött úgy Gyurcsány, hogy cselekedni kell, meg kell előzni „nyakába lihegő” politikus ellenfelét a kiszivárogtatásban. Amikor tehát Gyurcsány szeptember 17-én legalább fél tucat másolatban szétküldette beszédét a rádióállomásoknak, azt akarta, hogy ismerjék meg a szavait a magyarok, és ha lesz is felzúdulás, az „csengjen le” október 23-ig.
Mindez nagyszabású játszmának tűnik a két versengő párt között, melyet a szocialisták felderítőszolgálata ezúttal elvesztett. (Azt, hogy az ügyben milyen szerepet játszott ebben Rózsa-Flores Eduardo, talán csak a legöregebb bolíviai indiánok tudják.) Gyurcsánynak nincs, és soha nem volt bizonyítéka arra, hogy az őszödi beszéd felvétele a kiszivárogtatás előtt a Fidesz kezébe került, de a lehetőségtől pánikba esett. Elképzelhető persze, hogy a hír eljutott a Fidesz-központba a beszéd létezéséről, ott meg taktikai okokból azt a látszatot keltették, hogy a felvétel eljutott hozzájuk. Egy biztos: Gyurcsány és az MSZP vezérkara felült a dezinformációnak, hogy az ellenfeleik megszerezték a felvételt.
Akárhogy is történt: az addig „suba alatt” folyó titkosszolgálati háború Őszöd után végletesen elmérgesedett. A Nemzetbiztonsági Hivatal igyekezett mindent megtudni az őszödi beszéd kiszivárogtatását követő fideszes vezetői egyeztetésekről, ahogy ezt a most folyó nyomozás Laborc Sándor rosszul letörölt régi laptopja alapján feltárta. Tény, hogy 2006 őszétől kezdve a Szilvásy György felügyelte titkosszolgálat egyes csoportjai aktivizálódtak, félretették addigi gátlásait, s nyíltan belefolytak a politikába. A szocialista vezérkar az UD Zrt.-t, ezt a fideszes kapcsolatokkal is rendelkező magánnyomozó céget tette felelőssé a kapitális fiaskóért, és nyílt támadást indított ellene. Továbbá a Dávid Ibolyához eljuttatott, lehallgatást tartalmazó CD, Orbán Viktornak és családjának a megfigyelése és számtalan más 2006 és 2010-ben történt esemény, közte a „polipgate”-ügy, illetve a terrorizmus veszélyével való ügyetlen riogatás is mind-mind arról tanúskodtak, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Szolgálat illetékesei igyekeztek bizonyítani a feletteseiknek. Meg akarták győzni Szilvásy Györgyöt, illetve elsősorban Gyurcsány Ferencet, hogy „ki tudják köszörülni a csorbát”. De ez a társaság, minél jobban igyekezett, annál több hibát követett el, hiszen közben még azt is meg akarta tudni, törvénytelen lehallgatásaikról nem szivárog-e ki információ. Ezért aztán a megbízhatatlannak tartott embereiket hazugságvizsgálatnak vetették alá, s e feladatot, régi reflexeiket működtetve egy feltűnően jó orosz kapcsolatokkal rendelkező magánnyomozó cégre bíztak…
Így fordulhatott elő, hogy magyar a titkosszolgálat vezetői, túltéve magukat a törvényes tilalmakon, beszálltak a 2010-es választási küzdelembe, és megpróbáltak az ellenfélről adatokat gyűjteni. Képesek voltak fedőneveket adni a politikai ellenfeleiknek, Ovi meg Bajusz nevű mappákba rejtették a róluk szerzett adatokat, melyeket azután még tisztességesen meg sem tudtak semmisíteni… Gyermeteg logika, dilettáns végrehajtás. Remélhetőleg, ha ez a mostani, tengeri kígyó hosszúságú, korrupciós ügyekkel is összefonódott, sok vonatkozásban primitív és mulatságos história lezárul, a magyar titkosszolgálatok végre árnyékban végzik majd nélkülözhetetlen munkájukat, ami többé nem lesz köznevetség tárgya a közvélemény szemében.
A szerző újságíró
origo.hu
Diplomáciai botrány Zelenszkij főszereplésével
