Állami státusvita

2011. 10. 01. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Palesztinát az ENSZ rendes tagként elismeri, onnantól kezdve nem kérdéses, hogy egy államról van szó, egyéb esetben még megmaradhatnak a viták erről – mutatott rá lapunk kérdésére Hoffmann Tamás. A nemzetközi jogász elmondta, az államiság hagyományos feltételei, mint a meghatározott terület, lakosság, a nemzetközi kapcsolatok fenntartásának a képessége vagy a központi kormányzat nem feltétlenül jellemző Palesztinára, ezért is törekszenek arra a palesztinok, hogy őket államként ismerje el a nemzetközi közösség.
A palesztinok előtt New Yorkban három út áll: az ENSZ Biztonsági Tanácsától kérik az ország elismerését rendes tagként, a közgyűléstől kérik az államiság elismerését, vagy a közgyűléstől kérik a jelenlegi állandó megfigyelői entitás státus megváltoztatását tagsággal nem rendelkező megfigyelő állammá. Hoffmann Tamás szerint ha a palesztinokat államként ismerik el bármi módon, akkor sokkal jobb érveik lehetnek a jövőben, a határozat alapján államként próbálhatnak fellépni nemzetközi fórumokon is.
Jelenleg az ENSZ-ben a Palesztin Felszabadítási Szervezet a palesztinok képviselője, ám 1988 óta Palesztinaként jelölik meg a világszervezet irataiban, de nem állam, hanem entitás. A tagsággal nem rendelkező állam státusa jár jelenleg az Apostoli Szentszéknek, s ebben a kategóriában volt 2002-ig Svájc, mindketten saját kérésükre. Történelmi okokból, egymás el nem ismerése miatt ugyancsak szavazati jog nélkül volt Nyugat- és Kelet-Németország 1973-ig és a két Korea 1991-ig. A nemzetközi jogász ezzel kapcsolatban rámutatott, a világszervezetben soha nem volt kérdéses, hogy a német államok léteznek, míg Palesztina esetében ez kérdéses. „Szíria és Egyiptom 1958-ban létrehozta az Egyesült Arab Köztársaság néven ismert, rövid életű államszövetséget, amely gyakorlatilag Szíria megszűnésével járt. Amikor 1961-ben felbomlott a szövetség, Szíria diplomatái ismét visszatértek a világszervezetbe, és mindenki úgy tett, mintha mi sem történt volna” – mutatott rá az ENSZ-en belüli fonákságok egyikére Hoffmann Tamás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.