Díszpolgártalanítás

A Fővárosi Közgyűlés döntött. Megvonták a magyarokat genetikusan alattvalónak és moslékzabálónak nevező Kertész Ákostól a díszpolgári címet, Gergényi Pétertől pedig a kitüntetéseit. Előbbivel sok jóérzésű magyar ember, aki a fajelméletnek semmilyen formában nem híve, egyetért. A lényeg szempontjából ugyanis teljesen mindegy, hogy valaki a kínaiakat, a romákat, az angolokat, a kurdokat vagy éppen a magyarokat tartja genetikailag determináltan „alattvalóknak”: ezek az eszmék a XX. század derekán hatalmasat buktak, és sok millió áldozat vérével lett megpecsételve, hogy faji alapon nem állítunk föl semmiféle rangsort ember és ember között.
Csak sajnálni tudjuk, hogy ezt a véleményt, amelyet Tarlós István példaszerű következetességgel képviselt, a közgyűlésben sem az MSZP, sem az LMP nem osztotta. Nem gondoltam volna, hogy Alfred Rosenbergnek, Hitler fő ideológusának tanításai a „magasabb rendű” (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok) az MSZP-s és LMP-s berkekben termékeny talajra hullottak. Szegény Horváth Csaba, akit nem az esze tett ismertté (ő volt az, aki a válság kellős közepén a főpolgármesteri címért kampányolva ingyenes BKV-közlekedést ígért), már rákezdte: Tarlóst, aki szerint nem maradhat Budapest díszpolgára egy magyargyalázó és emellett fajelmélettel kacérkodó író, már megvádolta, hogy „antiszemita kampányhoz asszisztál”. Horváth Csabának nehézséget okozhat a szövegértés, mert szerinte Kertész „elkeseredésében fogalmazta meg véleményét a szélsőjobbról”. Hiába a szerecsenmosdatás: Kertész Ákos egyértelműen a magyarokról tett ocsmány kijelentéseket. Horváth Csabának csak akkor lenne tehát igaza, ha a „szélsőjobb” a „magyarok” szinonimája lenne.
Aki döntési helyzetben van, annak bizony egész személyiségét oda kell tennie álláspontjához, de az is igaz, hogy hatalmas nyomás nehezedett a főpolgármesterre: lelkiismeretes magyarok – köztük szép számmal zsidó származásúak is – nyilvánosan és társasági beszélgetésekben egyaránt elítélték Kertész Ákost meggondolatlan szavaiért. Csak hát a kijelentés nem részegen egy kocsmaasztalnál hangzott el, hanem megjelent egy magyar nyelvű orgánumban Amerikában. S egy írástudónak felelnie kell szavaiért. Szánalmas erőfeszítéseket tesz az, aki Kertész Ákos viszolyogtató sorait József Attila és Ady önostorozó verseivel takargatja. Utóbbiak zseniális költők voltak, Kertész pedig egy közepesnél is gyengébb író. Hogy a Kádár-rendszernek lett volna kemény bírálója? Ugyan már! Aki a Kádár-rendszert keményen bírálta, annak meg sem jelenhetett a könyve. Kertész Ákos (hadd jegyezzem meg: ellentétben Kertész Imrével) kiemelt példányszámban jelent meg, tenyerén hordozta őt a szocialista kurzus.
Kertész Ákos egyet tehetett volna, hogy a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről lekerüljön: önként lemond a díszpolgárságról. Nemes gesztus lett volna botlása megbocsátásáért. A jobboldal biztosan respektálta volna önkritikáját. Meg hát miért is akar valaki egy moslékzabáló nép fővárosának díszpolgára lenni? Nem félt attól, hogy a végén még ő, a díszpolgárságra kiválasztott is kunkori farokkal röfögni fog? Lemondás helyett Kertész Ákos azt találta mondani saját frenetikus genetikus kijelentéséről: „helyesen ilyen mondat nincs”.
Ami megint nem igaz, mert ilyen mondat van, ő írta le, ő mérgezi vele a levegőt. Nyilvánvaló, hogy az Amerikai Népszava főszerkesztőjével, Bartus Lászlóval együtt ezt a „nem helyes” mondatot provokációnak szánták. Ugorjon rá a jobboldal.
Arra egyikük sem számított, hogy nemtelen akciójukból fajelméletpártiként fognak kikerülni.