Nem túl gyakran történik meg mostanság, hogy amit egy fiatal diplomás elhatároz, s célként tűz ki maga elé, amellett tűzön-vízen át kitart, főképp, ha esendő emberek segítéséről van szó. A pszichológus és teológus végzettségű Buza Patrik, a hazai szolgálat megszervezése, a betegek mellett végzett munkásévek tapasztalatai után kétszer is hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, hogy az ottani lelkigondozói és képzési tapasztalatból, amit lehet, áthozzon az óceánon.
Ma ő a Budai Irgalmasrendi Kórházban működő lelkiigondozó szolgálat vezetője. A tekintélyes épülettömb legfelső emeletén, egy parányi irodában beszélgetünk. Eközben óhatatlanul eszünkbe jut, ahogyan hat esztendeje, az Egyesült Államokban, Buffalóban, egy patinás kórházban találkoztunk. A Sisters of Charity Hospital (a vincés irgalmas nővérek kórháza) alapítása 1848-ra vezethető vissza. Szellemiségét napjainkban is a családközpontúság és a spiritualitás jellemzi, ehhez magas színvonalú technikai felszereltség és ápolási körülmények társulnak. Az itt működő, igen jó nevű lelkigondozó továbbképző központban Buza Patrik azt tanulta, hogyan készítse fel majd Magyarországon azokat, akik erre a hivatásra szánják magukat. Emellett idős, Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedő betegeket kísért. Csöppet sem mellékesen, akkor már kétgyermekes édesapa volt. Ezt nem véletlenül említem, hiszen e nagy odaadást kívánó tevékenységet gyakorta kísérik szomorú napok, veszteségek, tehát fontos, hogy az otthon, a társ, s a jövendő ígérete, a gyermek erősítést adjon.
Az Egyesült Államokban egyébként a múlt század húszas éveitől kezdett megfogalmazódni, hogy az intézményesült gyógyítás és ápolás részeként szükség van a betegek lelkigondozására. Lelkipásztor, kórházigazgató, teológusprofesszor fogott össze és indította el a képzést, ami a segítségnyújtó ember belső, önmagát formáló munkájával kezdődik.
– Egyfajta önismereti és letisztulási folyamaton kell átmennünk ahhoz, hogy alázattal tudjunk szenvedő embertársaink mellé állni. Nem kérdezzük, hogy hívő vagy ateista-e valaki. A kéréshez és a személyes igényhez igazodva kísérőnek szegődünk a beteghez és hozzátartozóihoz ebben a válságos időszakban. A lelkigondozó mást tud adni, mint egy pap vagy pszichológus. Nem tudjuk őket helyettesíteni és ez fordítva is igaz. Öröm és megtiszteltetés, ha valaki a bizalmába fogad minket, ha életébe betekintést nyerhetünk, és együtt gondolkozhatunk vele – érzékelteti Buza Patrik szellemiségüket.
Részük van a gyógyuláshoz vezető út örömében és a veszteségben is. Biztatják a műtétre várókat, erősítik a haldoklót, ott vannak hozzátartozói mellett – helyzetek, amelyekben másokkal osztoznak. A team tagjai: a szakképzett lelkigondozók, a kórházlelkész és a szociális munkás, aki gyásztanácsadó is. Munkájukat az Irgalmas Segítő Testvérek csaknem negyven önkéntese segíti.
– Vannak köztünk idősebbek és fiatalabbak: szerzetes és világi személyek, hajadon és családos, katolikus és református. Ez a sokszínűség a javunkra válik, különbözőségeinkben kiegészítjük egymást, és tanulni tudunk egymástól. Küzdelemmel is jár az egyéni út, ami ide vezetett. Volt, aki elfáradt, meg kellett pihennie vagy más feladatot keresnie. Tisztában kell lennünk saját korlátainkkal és kincseinkkel, rá kell látnunk saját kríziseinkre is, és segítőként gondoznunk kell magunkat és egymást. Van, hogy egy gesztusból észrevehető, hogy „nagy a teher”. Ilyenkor segít az elcsendesülés, az ima. Éppen hivatásunk megőrzése érdekében iktatunk be valamilyen kikapcsolódást vagy más jellegű munkát, esetleg hosszabb pihenést. Mint említettem, az önismeret és a belső egyensúly nélkülözhetetlen ehhez a feladathoz. Elismerésre, megerősítésre is szükségünk van, ha nem akarunk kiégni; ezt a visszajelzést gyakran a közvetlen vagy tágabb munkahelyi közösség adja meg – magyarázza Buza Patrik.
– Hogyan fogadják a betegek ezt a lehetőséget? Nem érzik-e úgy, hogy valamit rájuk akarnak kényszeríteni? – érdeklődöm Buza Patriktól.
– Nem merülhet fel a nyomásgyakorlás semmilyen formája. Az általunk szolgált ember szabad döntése az alapja a lelkigondozásnak. Gondos és tapintatos odafigyelés nyomán – amelyben az orvos és ápoló munkatársak is részt vesznek – érkeznek azok a jelzések, mikor és kinek lehet belső igénye arra, hogy felkeressük. Ez mindannyiunk számára bensőséges folyamat. Segítünk a családtagoknak, a meghalt betegek hozzátartozóinak is, kísérést, támogatást nyújtunk gyászuk feldolgozásában.
Mindennél többet mond, és mégsem mond eleget a személyes találkozásokról a kórház honlapján közzétett szám, amely szerint az utóbbi tizenegy évben 36 324 beteg fogadta szívesen a lelkigondozói támogatást. Számos köszönőlevél jelzi, hogy nagy szükség van arra, amit magukból és hitükből adni tudnak.
A szolgálat törekvése az is, hogy az orvosokkal, ápolókkal együtt gondolkodjanak az élet hozta helyzeteken. Ez a hétköznapok során azt jelenti, hogy a kórház tíz osztályának munkamegbeszélésein, az úgynevezett referálókon mindig részt vesz az oda beosztott lelkigondozó. Az is előfordul, hogy épp a felelősségteljes, túlterhelt orvost kell erősíteniük abban, hogy jobban figyeljen magára, amikor a kórházból hazaérve, otthon, beteg, idős hozzátartozó várja, vagy más személyes problémával kell szembenéznie.
Mint megtudom, arra is van példa, hogy az itt dolgozó több száz ember, a fehér köpenyt levetve, privát énjét, szórakoztató oldalát, kreativitását is meg tudta mutatni. Két évvel ezelőtt a szolgálat korábbi vezetője, Törőcsik Júlia kezdeményezésére „irgalmas fesztivált” szerveztek. Azért, hogy oldják a hétköznapok feszes ritmusát és az intézményben dolgozók közelebb kerüljenek egymáshoz. Az orvosok színdarabot írtak, amit előadtak, volt, aki népdalt énekelt, más alkalommal pedig a munkatársak alkotásaiból nyílt fotó- és szoborkiállítás. Vidámságot, baráti pillanatokat éltek meg. Egyszóval azt, amit a válságos időkben mintha kezdenénk elfelejteni.
E kitérő után nem állom meg, hogy ne tudakoljam, mit tapasztalnak, melyek azok a lelki terhek, amelyektől az orvosok a leginkább szenvednek?
A privát szférát messzemenőkig tiszteletben tartva, a makacsul visszatérő, jellegzetes pontokra mutat rá Buza Patrik.
– Elhivatott emberekről van szó, akik nem véletlenül választották ezt a keresztény szellemiségű gyógyító intézményt. De számukra is megterhelők és frusztrálók az anyagi nehézségek, úgy a magánéletben, mint a gyógyításhoz szükséges eszközök szűkösségében. Megterhelő a bizonytalanság, amely a magyar egészségügy helyzetét hosszú ideje jellemzi. Nem tudnak tervezni a mozgásterüket meghatározó szabályok és törvények rendszeres változásai miatt. S bár ez már egy másik dimenzióba vezet, átalakulóban van az orvos, a gyógyító képe a mai társadalomban.
– Mire utal?
– Többek között arra, hogy egyre gyakrabban merülnek fel az emberi élet végének és az élet meghosszabbítását célzó modern technikai eszközök alkalmazásának orvosetikai kérdései és dilemmái.
„A kapunk tárva, a szívünk még inkább” – így szól az irgalmas rend egyik jelmondata. A rend budai kórházának alapítása kétszáz évre nyúlik vissza. A tekintélyes épülettömböt, amit ma Budán, a Duna közelségében látunk, eleink két év alatt, 1901 és 1903 között építették meg. Hogy aztán 1945 után elűzzék a gyógyító munkát szolgáló szerzeteseket is, tulajdonaikat pedig elkobozzák. Tizenegyedik éve, hogy hosszú szünet után ismét a test, a lélek és a szellem egységében gyógyítanak. Pedig évente 350 ezer beteg fordul meg náluk, így berendezkedhettek volna a személytelen tömegellátásra. De a százhúsz orvos és négyszázötven fontos „háttérember” másfelé törekszik. Nem véletlen, hogy az intézményt sújtó állami elvonások ellenére 2009-ben egy országos megméretésben az orvosi ellátást tekintve a harmadik, a betegellátást illetően a hatodik helyet kapták. Az értékelésben sokan tettek említést a lelkigondozásról, amelynek módszereire eddig négyszázhatvan gyakornok is kíváncsi volt.
– Hazánkban jelenleg már több helyen folyik lelkigondozói képzés, mi is egy akkreditált szakirányú továbbképzés előkészítésén dolgozunk. Mindehhez persze az egyes intézményekben státusokra is szükség lenne – mondja Buza Patrik. Ezzel együtt, mint mindig, bizakodó. Kétszeresen is oka van rá. Egyrészt láthattam, tíz év alatt mit értek el, aztán meg: hamarosan megszületik negyedik gyermekük.
origo.hu
Már megint Magyar Péteren röhög mindenki - mémek!
