Pilhál: Szondáztatást a bársonyszékben!
Érdekes tényekkel szolgál a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott útfelújítás-csökkentési határozat. A Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés tételesen sorolja fel, miért nem fognak huszonhat útszakaszt
Elállt az Altus Zrt. ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség – értesült lapunk. Úgy tudjuk: az ügyészség a múlt héten a tavaly november óta szünetelő per folytatását kérte, ám csupán azért, hogy bejelenthesse: a per megszüntetését kezdeményez
Információink szerint a rendőrség nagy valószínűséggel már most tudja, ki ölte meg a Fidesz debreceni önkormányzati képviselőjét, Balla Irmát, akinek holttestére fia talált rá szombaton saját lakásában. Erre utal, hogy a rendőrség nem tűzött ki nyomraveze
„A magyaroknak azt üzenem, hogy ha magyar teljesítményekről hallok, mindig büszkeséget érzek. És ezért én is örülök annak, hogy a magyarok, nem csak Magyarországon, hanem világszerte, büszkék erre az útra" – fogalmazott a világűrből küldött üz
1300-1500 ember elbocsátására lehet számítani a BKV-nál, a cég azonban felvette a kapcsolatot a munkaügyi központokkal és piaci cégekkel is, hogy segítse a szakképzett munkaerő sikeres elhelyezkedését. A közlekedési vállalat a pótdíjak drasztikus emelését
Az utakon közlekedve jobb messziről elkerülni a belga kamionokat: egy felmérés szerint ugyanis minden harmadik belga teherautó-sofőr időnként elszundikál a volánnál.
Személyesen adná vissza ellopott luxusautóját David Beckhamnek a macedón belügyminiszter – abban az esetben, ha a labdarúgó személyesen megy el érte.
Napról napra aktívabb az a dán csoportosulás, mely azt tűzte ki céljául, hogy tovább lehessen szunyókálni minden reggel. A magát B Társadalomnak nevező társaság nem érti, hogy miért kell korán kelniük, ha nem a mezőgazdaságban dolgoznak, tehát elvileg sem
„Magyarországot a politikai elit kirabolta, sok ember van, akinek ebből elege van" – jelentette ki Budaházy György. Hozzátette: az őszödi beszéd és a miniszterelnök reakciói csak megkoronázása a folyamatnak, most egy a fontos: ezt a folyamatot
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett az a középkorú férfi, akit kedden késő este megkéseltek a budapesti Kápolna utca egyik lakásában.
Kétszáz milliárd forint uniós pénz áll rendelkezésre a határon átnyúló fejlesztésekre, amelyekről a Parlamentben megrendezett Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán egyeztetnek az érintettek.
Próbapert indított a Budai Gyermekkórházért a Fővárosi Bíróságon a Budavári Önkormányzat fideszes polgármestere, mert úgy véli, a lemondott egészségügyi miniszter kórházátalakítási törvénye jogszerűtlen, és nem előzte meg sem szakmai, sem társadalmi egyez
A svájci posta április 10-én forgalomba hozta a Roger Federert ábrázoló egyfrankos bélyeget. Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, februárban került napvilágra az egyedülálló ötlet, hiszen korábban még soha nem mintáztak meg élő személyt.
A szomszédos országok gyakorlatához igazodva megváltozhat a teherjárművek forgalomkorlátozása. A szigorú magyar szabályozás nyári időszaka két hónapra rövidülne – írja a Világgazdaság.
Ismét az Alkotmánybíróság (AB) előtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezés. Az Országos Választási Bizottság hitelesítette ugyan a kérdőívet, a Népszabadság szerint azonban többen is megtámadták a határozatot.
Az egy hete bejelentett leminősítési felülvizsgálat lezárultával több tucatnyi, nemrégiben felminősített európai bankot, köztük magyarokat minősített vissza rosszabb adós- és betétkockázati osztályzatokra szerdán a Moody's Investors Service, miután „
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.