A legkülső magyarok szétszórt igazsága
Csatolhatja a vörösiszappal kapcsolatos vizsgálati anyagokhoz a Nemzeti Nyomozó Iroda azokat a műholdas radarfelvételeket, amelyek arról árulkodnak, hogy évek óta süllyedt az ajkai tározó gátja – tudta meg lapunk. A felvételek azt a gyanút támaszthatjá
Egységbe tömörült élelmiszer-nagykereskedők szeretnék a termelők és a vidéki kis boltok közötti kapcsolatot tökéletesíteni. A múlt héten megalakult Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium (EMÉK) szóvivője a haszon tisztességes elosztásától a forgal
Elemzői vélemények szerint távolról sem olyan fényes költségvetést hagyott hátra az idei évre Bajnai Gordon volt kormányfő, mint ahogy azt állítja. A lapunknak nyilatkozó Csaba László közgazdász arra figyelmeztet: túl kellene lépni a hátrahagyott súlyos ö
Szentnek és sérthetetlennek hitte magát – mondta volt sofőrje a lapunk birtokába került ügyészségi tanúvallomásában Hunvald Györgyről, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesteréről, akit a volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnökkel, Gál Györggyel és 23 társ
A brit női nemzeti csapat a magyar utánpótlás-válogatottal mérkőzik egy átlagos péntek este a Komjádi uszodában. Ez így még nem is lenne különösebben meglepő, ha nem tudnánk, hogy a felek az ob I-ben küzdenek. Ráadásul a londoni olimpia házigazdáit magyar
AUTÓSPORT
Továbbra is tagadja, hogy megölte volna a bank biztonsági őrét a móri bankrablás büntetőperének terheltje, Weiszdorn Róbert. Az ügyészség újabb ponttal egészítette ki a vádat, a hatóság szerint a támadók előre kitervelték tettüket.
Legkevesebb hatvanöten meghaltak, nyolcvanan megsérültek, további harmincan pedig a romok alatt rekedtek, miután ismeretlen okokból összedőlt egy ötemeletes lakóépület Újdelhiben. Sanghajban négy embert őrizetbe vettek tegnap a hétfői, több mint ötven áld
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.