Orbán felesége is gratulált az azeri alelnöknek
A török és orosz jókívánságok mellett Lévai Anikó is méltatta Mehriban Aliyevát, aki férje helyettese lett.
A török és orosz jókívánságok mellett Lévai Anikó is méltatta Mehriban Aliyevát, aki férje helyettese lett.
Napirend előtti felszólalásokkal nyitották meg az ülésnapot.
Az első forduló eredménytelen volt. Majtényi László végül 39 voksot kapott.
A török és orosz jókívánságok mellett Lévai Anikó is méltatta Mehriban Aliyevát, aki férje helyettese lett.
Napirend előtti felszólalásokkal nyitották meg az ülésnapot.
Az első forduló eredménytelen volt. Majtényi László végül 39 voksot kapott.
Hollandia, Dánia és Svédország az első háromban.
A Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között pótlóbusz közlekedett.
A mozgalom szerint a sajtó fogalmába nem tartozik bele a „rákosista filmhíradókat idéző propagandagép”.
Mozgáskorlátozottak követelik, hogy a felújítás után legyen esélyegyenlőség.
A kormánypárt nem kommentálja a Quimby énekesének kijelentését.
Jelentősebb izgalmakat nem tartogat a mai államfőválasztás, a Jobbik pedig nem fog részt venni a szavazásban.
Még súlyosabban avatkozna be a közterületi reklámpiacba a Fidesz–KDNP a „településkép-védelmi” kormányrendelettel.
Nem tervezi Tarlós István, hogy harmadszor is megküzdjön Budapest főpolgármesteri címéért.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartották a hatoslottó-sorsolást.
Az ország védelmét folyamatosan erősíteni kell – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
Szájer József nem akart beszállni Majtényi László gyalázásába – örül, hogy a volt ombudsmannal dolgozhatott.
A nyugdíjemelésről és a rezsicsökkentésről is túlzottan nagyvonalúan beszélt az államtitkár.
Nézze meg, hol számíthat forgalomkorlátozásokra Budapesten a nemzeti ünnepnapon.
Erős közleménnyel jelentkezett vasárnap a Honfoglalás 2000 egyesület.
Minisztersége idején Vajda Zita is a nemzetgazdasági tárcánál dolgozott.
Suzuki Vitarával járnak majd az állami fővadászok és a Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai.
1,9 milliárd forintnak örülhet egy szerencsés lottózó. A négyesek is jól fizettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.