
Már több mint három évtizede része az utcaképnek Budapest XI. kerületében a Hunyadi János úton a Pappas Mercedes-Benz márkakereskedés (amely mellé az évek során aztán más márkák is odaköltöztek), amely most a stuttgarti márka aktuális 20X előírásainak megfelelő modernizálást kapott 3,5 milliárd Ft értékben. Radikálisan átalakult a külső megjelenés, a fekete szín nem csak elegáns, de homlokzati napelempaneleket (200 m2) is rejt, amelyek a tetőn lévő (2100 m2) napelemekkel együtt a létesítmény energiafelhasználásának harmadát (280 kW) képesek helyben előállítani. A hűtésről és fűtésről hőszivattyúk gondoskodnak, amelyek jelentősen csökkentik a károsanyag-kibocsátást.

„Ez a szalon túlmutat a hagyományos autókereskedelmi funkciókon. Itt valóban minden a prémium színvonalról, a tartalmas autós élményről és a közösségépítésről szól” – mondta el Pais József ügyvezető igazgató, a Pappas Auto új szalonjának megnyitása kapcsán. Mintegy 1,5 éven át tartott a munka, amelynek részeként új szervizszárnyat adtak át, felújították a szalont és a főépületet; hátravan még a haszonjármű munkafelvétel modernizálása. Közel negyven elektromos töltőpont várja már az ügyfeleket a telephelyen annak köszönhetően, hogy húsz újat hoztak létre – ezek között van normál és villámtöltő is.

A szalonba belépve recepciós irányítja az ügyfelet a megfelelő kollégához, az értékesítők munkahelyei rejtve vannak, megbeszéléseket nyitott vagy zárt tárgyalókban folytatnak. Hazai sajátosság, hogy a vásárlók előnyben részesítik a zárt tárgyalókat, amelyekből hat tematikus darabot alakítottak ki, ezek közül mi a G-osztály és a LEGO-tárgyalókat láttuk. Aki mindegyiket végig akarja nézni, annak muszáj lesz beruháznia hat Mercedes-Benzre… A viccet félretéve a bejárattól balra találjuk a személyautókat, kiemelt helyen lehet majd megtalálni az aktuális újdonságot, jobbra kaptak helyet a haszonjárművek, itt arra is lehetőség van, hogy az ügyfél a céges grafikával nézhesse meg a megvásárolni kívánt autót. Ja, a büfében finom kávét készítő gépet helyeztek üzembe.
