Az őszödi beszéd kiszivárgása után olyan reakciókat mutatott a magyar társadalom, amelyekre évtizedek óta nem volt példa. Nemcsak az utcán állandósultak a konfrontációk, de az emberek egymás közötti mindennapi viszonyában is. Münnich Iván agressziókutató szerint ennek a „lázas” állapotnak, amelyben a társadalom immár több mint egy éve létezik, megvannak a pszichológiai okai. – Ha valakit becsapnak, hülyének néznek, morálisan mélyen megsértenek – a szemébe vágják, hogy a szavazatáért folyamatosan hazudtak neki –, és még azt is elvárják tőle, sőt hatalmi pozícióból arra kényszerítik, hogy ezt fogadja el, ráadásul a beszédhez fűzött magyarázatok még azt is sugallják, aki nem fogadja el a hazugságot, annak szégyellnie kell magát: ez óhatatlanul agressziót szül. És ez befelé, de kifelé, társadalmi szinten is megnyilvánul előbb-utóbb. A következmények, amelyeket érzékelünk is: egyrészt frusztráció, a társadalmi kapcsolati, bizalmi háló szétesése, ezzel párhuzamosan pedig a lázadás a megaláztatás, a belső értékrend elleni kendőzetlen támadás miatt – hangsúlyozta Münnich Iván. Szerinte elhibázott stratégia, hogy a politikai és az értelmiségi elit egy része azzal próbálja meg szalonképessé tenni a hazugságot, hogy ebben a normaszegésben igyekszik mindenkit cinkosként feltüntetni, lerántva a saját szintjére. Münnich kifejtette: ugyanis nem igaz az, hogy „mindenki hazudik”, tehát ezért a hazugság bocsánatos bűn. A fokozódó feszültségek is éppen ezt bizonyítják. A Kádár-rendszer alapköve volt a hazugság, a kis stiklik fölötti kényszerű, meghunyászkodó összekacsintás, amely a túlélést jelentette, s a „társadalmi béke” alapja volt. A nyolcvanas évek óta azonban új generációk nőttek fel, amelyek már nem a kádári közmegegyezéses „mutyin” szocializálódtak, és saját értékrendjük mellett ki is állnak. Az őszödi beszéd relativizáló kommunikációja azt jelzi, hogy a kiötlők erről nem vesznek tudomást.
(Részletek a Magyar Nemzet 2007. november 6-i számában)
Szarka Ágota

Ferencz Orsolya: A mi fiunk ott ül az űrhajó fedélzetén!